Elmaradt a második kínai edzés, a nézőkre csak Hamilton gondolt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.07. 07:47
null
Darth Vader jelenléte sem tudott segíteni az időjárási viszonyokon (Fotó: Twitter)
A sanghaji versenyhétvége első szabadedzésén nem sok érdemi munkát végezhettek a csapatok, az esős időjárás és a sűrű pára pedig a második tréninget is zavarta, így azt egyáltalán nem tartották meg. A csapatok a bokszban, a nézők a lelátón várakoztak, mígnem jött Lewis Hamilton…

Reménytelen maradt a sanghaji időjárás, így a második szabadedzést meg sem tartották az F1-es Kínai Nagydíjon.

„Itt a pályán láthatóan nincs probléma a látási viszonyokkal. A gond a kórházzal van, ami innen 38 kilométerre, Sanghaj belvárosában van, ahol nem lehet leszállni. Ugyanez a helyzet a közeli repülőtérrel is. Tíz percenként kapjuk a helyzetjelentést, ha nem változik ott a helyzet, akkor elmarad az edzés. Kötött a menetrend, nem tudjuk későbbre tenni. Sajnálom a szurkolókat" – mondta Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója az edzés alatt.

A sanghaji szmogfelhő évek óta problémás, de most esett is, és ettől különösen sűrű pára telepedett a városra.

Ha szombaton és vasárnap is ilyen marad az idő, az sem kizárható, hogy elmarad az időmérő, valamint a verseny. Szombatra tisztább időt jósolnak, illetve vasárnap reggelre mondanak esőt, de láthatóan nem a csapadékkal van gond, hanem a városban megálló sűrű párával.

Halvány remény persze van, hiszen a 2007-es Japán Nagydíjat Fudzsiban hasonló körülmények között tartották meg. A helikopter nem szállhatott fel, mégis volt futam, mert a japánok garantálni tudták, hogy mentőautóval is el lehet jutni 20 perc alatt kórházba. Az FIA biztonsági szabályzatában a 20 perces időkorlát a kulcs – kérdés, ez a 38 kilométerre lévő sanghaji kórház esetében megvalósítható-e?

A nézők és a csapatok csak nézték egymást, sokáig egy lány szurkolócsoport akciója jelentette a fő szenzációt: hatalmas Vettel transzparenssel készültek, egy-egy betű volt egy-egy zászlón. Csakhogy félreértés történt, három E-betű készült, L pedig első blikkre egy sem. VETTEE-ből VETTE lett. Aztán előkerült az L-betű is.

Később Lewis Hamilton gondolt egyet, átment a célegyenesen, majd a pályát a szurkolóktól elválasztó kerítésen, és aláírt sapkákat osztogatott a közönségnek. Ezzel, bár a többiekhez hasonlóan egy kört sem tett meg, sokak szívében megnyerte az edzést.

Folytatás szombaton 6 órától a 3. szabadedzéssel – ha lesz…

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik