F1: két hétközi futammal rajtolhat az idény – sajtóhír

2020.05.10. 20:03
null
Minden bizonnyal rajt lesz, nézők viszont biztosan nem lesznek Silverstone-ban (Fotó: AFP)
Egy, az FIA-től kiszivárgó feljegyzés szerint a Nemzetközi Automobil-szövetség beleegyezett a dupla Osztrák és Brit Nagydíjba – ráadásul a második GP mindkét helyszínen hétköznap lenne. A brit kormány 14 napos karantén bevezetését tervezi a beutazókkal szemben, ami viszont elvileg ellehetetlenítené a tervezett silverstone-i futamokat – így próbálják meg kikerülni.

A Formula–1 híreiben általában jól értesültnek számító thejudge13.com szerint a Nemzetközi Automobil-szövetség az F1-es betétfutamok, vagyis a Formula–2-ben és a Formula–3-ban szereplő összesen 31 csapatnak, plusz az F1-ben érintett 10 istállónak az Osztrák Nagydíjnak otthont adó Spielbergben és környékén összesen 22 komplett szállodát foglalt le július 5-re és az előtte, illetve utána lévő napokra.

Ezekről a részletekről a portál forrása – az egyik, meg nem nevezett, az egyik betétfutamon szereplő istálló egyik munkatársa – lebbentette fel a fátylat, egy, az FIA-tól származó feljegyzés alapján, amelyet hivatalosan nem erősítettek meg.

A tervek szerint egyébként a csapatokat charterjáratokkal szállítanák légi úton Ausztriába (lehetőség szerint egyszerre), ahol a külvilágtól elzárva maradnának a pályán, s környékén, mielőtt visszatérnének Angliába – kiegészülve az Olaszországból érkező Ferrarival és Alpha Taurival, valamint a Svájcból jövő Alfa Romeóval.

A feljegyzés másik érdekessége, hogy eszerint július 5-én rendeznék meg az első Osztrák Nagydíjat, ám a második futamra nem a következő hétvégén, hanem három napra rá, azaz szerdán kerülhetne sor. Ezzel tervezné az FIA elejét venni annak, hogy a brit kormány által a beutazókkal szemben bevezetni tervezett 14 napos izolációs időszak ellehetetlenítse a szintén dupla Brit Nagydíj(ak) megrendezését.

VOLT MÁR HÉTKÖZNAPI VERSENY
Az 1950-es években az F1-es bajnokságba tartozó Indy 500-at mindig május 30-án vagy 31-én rendezték meg, függetlenül attól, hogy hétköznapra vagy hétvégére esett-e. Hasonló okokból rendezték meg kétszer hétköznap a Dél-afrikai Nagydíjat, amelyet előszeretettel tartottak január 1-jén: 1965-ben pénteken, 1968-ban pedig hétfőn versenyeztek. Az 1961-es Holland Nagydíjat május 22-én, szintén egy hétfői napon tartották meg, s ez valójában nem is olyan hétköznapi verseny volt: a máig ez az egyetlen olyan futam, amelyen minden rajthoz álló célba ért, ráadásul úgy, hogy senki sem járt a boxutcában szervizelni.

A planetf1.com ugyanis arról számol be, hogy a tervezett karantén miatt még nézők nélkül sem lehetne megrendezni július 19-én az első Brit Nagydíjat, ám ebbe nem férne bele a kéthetes karantén. Ugyanakkor a thejudge13.com szerint az FIA arra készül, hogy 19-én megtartja az első brit futamot, majd 22-én vagy 23-án jöhetne a második is.

Ez az elképzelés azonban csak akkor működhet, ha a szigetország kormánya hajlandó az ausztriai izoláció időszakát beleszámítani a 14 napba, amire nem tudni, hogy mennyi az esély.

Azt nem tudni, hogy a folytatás hogyan alakul, mindenesetre a jelenlegi ismeretek szerint a világbajnokság harmadik futamát a Hungaroringen rendeznék meg augusztus 2-án – nézők nélkül, ahogy az első két helyszínen is minden esetben zárt kapus versenyekről lenne szó.

Legfrissebb hírek

A Formula–1 visszatér Afrikába – hivatalos

F1
17 órája

„Verstappen csúcsformában!” – a Szingapúri Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
2026.10.12. 11:14

Antonellit meglepte, hogy már Austinban bajnok lehet; Hamilton rosszul lett a szingapúri verseny után

F1
2026.10.11. 17:54

Verstappen megállíthatatlan volt – első győzelmét aratta Szingapúrban!

F1
2026.10.11. 16:00

A Ferrari bízik benne, hogy csapatként megállíthatja Verstappent Szingapúrban

F1
2026.10.10. 18:47

Verstappen 50. alkalommal pole-ban: egyelőre megállíthatatlan Szingapúrban

F1
2026.10.10. 16:30

Russell az élről dobta el a Mercedest; Verstappen nyert az esős szingapúri sprintversenyen

F1
2026.10.10. 12:30

Verstappen megtarthatja a pole pozíciót; az FIA súlyos hibát ismert el a sprintidőmérő után

F1
2026.10.09. 17:56