F1: két ezredmásodpercen múlt Bottas „élete rajtja”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.09. 16:45
null
Bottas karrierje második futamgyőzelmét ünnepelhette (fotó: AFP)
A Formula–1-es Osztrák Nagydíjat a Mercedes finn pilótája, Valtteri Bottas nyerte meg, nagyrészt a remek rajtjának köszönhetően. Bottas indulását a futam alatt vizsgálták is a versenyfelügyelők és végül szabályosnak minősítették – mindössze két ezredmásodpercen múlott, hogy nem ítélték úgy, kiugrott. A második helyen zárt Sebastian Vettelnek egy kör még kellett volna a győzelemhez, míg Daniel Ricciardo sorozatban ötödször állt dobogóra.

A verseny során a jelenleg a SkySports F1-es videoelemzőjeként dolgozó korábbi Formula–1-es pilóta, Anthony Davidson kikockázta a finn startját, és megállapította, ugyanazon képkockán indul el a finn autója, amelyen a rajtot jelző öt piros lámpa is kialszik. Később aztán a felügyelők megállapították: két ezredmásodperccel a hibahatáron túl indult Bottas, ezért nem büntették.

30. OSZTRÁK NAGYDÍJ
JÚLIUS 7., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:05.975
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:05.483
JÚLIUS 8., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Vettel 1:05.092
Pole: Bottas 1:04.251, 2. Vettel 1:04.293
JÚLIUS 9., VASÁRNAP
Futam: 1. Bottas, 2. Vettel, 3. Ricciardo
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 16., 14.00: Brit Nagydíj
Július 30., 14.00: Magyar Nagydíj
Augusztus 27., 14.00: Belga Nagydíj

„Életem rajtja volt, ez nem is lehet kérdés, nagyon ott volt a szeren. Mondhatom, hogy lendületbe jöttem, miután az elmúlt három futamon sikerült dobogón végezni. Az idény felénél járunk még csak, de már most nagyon élvezem a küzdelmeket, és hiszem, hogy harcban állok a világbajnoki címért.”

„Pályafutásom második győzelme a mai, köszönöm szépen a csapatnak és a szurkolóknak a tamáogatást. Kicsit ugyan déja vu érzésem volt, mert Oroszországban mintha ugyanígy alakult volna a futam. A végére felhólyagosodott a bal hátsó gumim, és a lekörözöttek miatt Sebastian közel tudott kerülni, de sikerült behúzni a győzelmet” – mondta a dobogón Bottas.

A lekörözöttek némi problémát jelentettek Sebastian Vettelnek is, aki állítja, ha egy körrel tovább tart a verseny, akkor ő nyer.

„Kevesebb mint fél másodperc választott el a győzelemtől. A második etapom a szuperlágy gumikon nagyon jól sikerült, de a végén sajnos a lekörözések miatt vesztettem némi időt. Ha még egy kör van hátra, akkor a hármas kanyarban, az emelkedős féktávon szerintem megelőztem volna Valtterit” – vélekedett Vettel a pódiumon.

A harmadik helyen végző Daniel Ricciardo annak örült, hogy Lewis Hamilton támadását sikerült a végén visszavernie, így sorozatban ötödik alkalommal állhatott a dobogóra.

„Nagyon jó verseny volt, a kulcspillanatokban sikerült jól védekeznem, úgy az elején, mint a végén. Külön örülök, hogy tudtam tartani a végén a fékezési pontokat, és sikerült visszavernem Lewist az utolsó körökben. Tavaly nagyon irigyeltem Max Verstappent, hogy a csapatunk hazai közönsége előtt dobogóra állhatott, most viszont nekem jött ez össze, úgyhogy elégedett vagyok” – mondta Ricciardo, aki pályafutása során soha korábban nem állt még öt alkalommal egymás után a dobogóra.

30. OSZTRÁK NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (71 kör, 306.452 km)
1.
Valtteri Bottas
finnMercedes1:21:48.527
2. Sebastian Vettel német Ferrari 0.658 mp h.
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 6.012 mp h.
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 7.430 mp h.
5. Kimi Räikkönen finn Ferrari 20.370 mp h.
6. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:06.281 p h.
7. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1 kör h.
8. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 1 kör h.
9. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1 kör h.
10. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1 kör h.
11. Jolyon Palmer brit Renault 1 kör h.
12. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda 1 kör h.
13. Nico Hülkenberg német Renault 1 kör h.
14. Pascal Wehrlein német Sauber-Ferrari 1 kör h.
15. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 2 kör h.
16. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 3 kör h.
FELADTÁK megtett körök
Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 44
Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 29
Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1
Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 0
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Sebastian Vettel 3 7 9 171
2. Lewis Hamilton 3 5 9 151
3. Valtteri Bottas 2 6 8 136
4. Daniel Ricciardo 1 5 7 107
5. Kimi Räikkönen 2 7 83
6. Sergio Pérez 7 50
7. Max Verstappen 1 4 45
8. Esteban Ocon 8 39
9. Carlos Sainz Jr. 6 29
10. Felipe Massa 5 22
11. Lance Stroll 1 3 18
12. Nico Hülkenberg 4 18
13. Romain Grosjean 5 18
14. Kevin Magnussen 3 11
15. Pascal Wehrlein 2 5
16. Danyiil Kvjat 2 4
17. Fernando Alonso 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 287
2. Ferrari 254
3. Red Bull-TAG Heuer 152
4. Force India-Mercedes 89
5. Williams-Mercedes 40
6. Toro Rosso-Renault 33
7. Haas-Ferrari 29
8. Renault 18
9. Sauber-Ferrari 5
10. McLaren-Honda 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik