Vettel könnyedén győzött Kanadában, újra vezeti a vb-összetettet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.10. 19:27
null
Vettel győzelmével újra vezeti a vb-összetettet (Fotó: AFP)
Sebastian Vettel győzelmével ért véget a Formula–1-es Kanadai Nagydíj. A Ferrari német versenyzője könnyű rajt-cél győzelmet aratott. Valtteri Bottas és Max Verstappen is meg tudta tartani a 2., illetve a 3. helyet. Daniel Ricciardónak sikerült átugrania Lewis Hamiltont a bokszkiálláskor, és mivel a brit csak az 5. helyen ért célba, elvesztette az első helyet a világbajnoki összetettben. A verseny elején Lance Stroll és Brendon Hartley szenvedett csúnya balesetet, emiatt a pályára is kellett küldeni a biztonsági autót.

Sebastian Vettel várhatta a pole pozíóból a rajtot Montrealban, és az első helyet a startot követően is meg tudta tartani. A második helyről induló Valtteri Bottasnak viszont komolyan védekeznie kellett az őt támadó Max Verstappennel szemben, ám a Mercedes pilótájának sem kellett lemondania az előkelő pozíciójáról.

A mezőny második felében Lance Stroll és Brendon Hartley csatája végződött csúnyán – a hazai pályán versenyző williamses a fal mellett ütközöttHartleyval, aki számára látványosan végződött a találkozás, ugyanis néhány másodpercig két kerékkel a falon volt. A baleset mindkét versenyző számára a kiesést jelentette, ráadásul a biztonsági autót is a pályára kellett küldeni.

Három körrel később újraindították a versenyt – Vettel erre is jól reagált, és továbbra is az élen állt. Kicsit hátrébb viszont Carlos Sainz Jr. és Sergio Pérez talált egymásra. Előbbi kicsit meglökte ellenfelét, aki így keresztbe fordult és több pozíciót bukott. Pérez persze azonnal jelezte a csapatának, hogy büntetni kellene Sainzot, a sportfelügyelők meg is kezdték a vizsgálódást. Büntetés azonban nem lett esetből.

A legtöbben az ultralágy gumikon rajtoltak, ám nem sokaknál maradtak fenn hosszabb ideig ezek az abroncsok. Az élmezőnyből a 17. körben kezdte meg Verstappen és Hamilton a kerékcseréket, előbbi csapattársa, Ricciardo egy körrel később hajtott ki a bokszba friss abroncsokért. Ezt a legjobbkor tette, ugyanis a Red Bull taktikájának és szerelői gyors munkájának köszönhetően az ausztrálnak sikerült átugrania Hamiltont, és feljött a negyedik helyre.

49. KANADAI NAGYDÍJ
PÉNTEK
1. szabadedzés:1. Verstappen 1:13.302
2. szabadedzés:1. Verstappen 1:12.198
SZOMBAT
3. szabadedzés:1. Verstappen 1:11.599
időmérő edzés:1. Vettel: 1.10.766
VASÁRNAP
20.10: a verseny (70 kör, 305.270 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Június 24.,16.10:Francia Nagydíj
Július 1., 15.10:Osztrák Nagydíj
Július 8., 15.10:Brit Nagydíj

Ugyanezt megpróbálta a 33. körben Kimi Räikkönen és a Ferrari is. A finnt sokáig tartották kinn a pályán, ám a kerékcseréje után mégsem sikerült Hamilton elé kerülnie. Csapattársa, Vettel az élmezőnyből utolsóként cserélte le gumijait, ám könnyedén meg tudta tartani az első helyet ezután is.

A 300. versenyhétvégéjén szereplő Fernando Alonso számára viszont hamarabb véget ért a montreali verseny. A 43. körben ugyanis technikai hiba miatt volt kénytelen feladni a futamot – vélhetően a kipufogóval adódott probléma a McLarenjén.

Aki a teljes mezőnyből utolsóként járt a bokszutcában, az a rajtrács legvégéről rajtoló Romain Grosjean volt. A francia kerékcseréjére egészen az 50. körig kellett várni, ám a Haas taktikázása ellenére sem sikerült végül Grosjeannak pontot szereznie – csak a 12. helyen ért célba.

Bottas az 56. körben kiesett kicsit a ritmusból és hibázott Sainz lekörözése közben, ugyanis lesodródott a pályáról. Emiatt a mögötte érkező Verstappen kicsit közelebb került hozzá, ám a finn hibája végül nem bosszulta meg magát.

Hamilton nem nyugodott bele abba, hogy Ricciardo elvette tőle a negyedik helyet, és hosszú körökig próbálta támadni az ausztrált, hogy visszaszerezze a pozíciót. A verseny legvégén már egy másodpercen volt, így a DRS-t is használhatta, ám előznie így sem sikerült. Végül meg kellett elégednie az 5. hellyel. Mögötte Räikkönen ért célba hatodikként.

A „best of the rest” a Renault lett, azaz a topcsapatok által kisajátított az első hat mögött a francia gyártó párosa ért célba Nico Hülkenberg, Carlos Sainz sorrendben. A kilencedik Esteban Ocon lett a Force Indiától. Pontszerző helyen végzett még – újoncévében már harmadik alkalommal – Charles Leclerc. A Sauber monacói versenyzője a 10. helyen látta meg a kockás zászlót.

A verseny utolsó előtti körében viszont furcsa jelenetnek lehettünk szemtanúi. A kockás zászló ugyanis egy körrel hamarabb lengett, ez viszont szerencsére nem zavarta meg a versenyzőket. Vettel jelezte is csapatrádión a bakit, mielőtt az utolsó kört is teljesítette volna a Kanadai Nagydíjból és megszerezte volna idei harmadik és pályafutása 50. futamgyőzelmét. A verseny utolsó körét a kockás zászlós hiba miatt utólag törölték.

Vettel mögött Bottas ért célba a második, Verstappen a harmadik helyen. Győzelmével és azzal, hogy Hamilton csak az ötödik lett, Vettel visszavette az első helyet a világbajnoki összetettben Hamiltontól. A brit hátránya azonban csupán egy pont.

Vettel pályafutása 50. futamgyőzelmét aratta Kanadában (Fotó: AFP)
Vettel pályafutása 50. futamgyőzelmét aratta Kanadában (Fotó: AFP)

A Formula–1 2018-as versenynaptárának következő állomása a visszatérő Francia Nagydíj lesz, melyre két hét múlva, június 22. és 24. között kerül sor. Ekkortól kicsit szoros lesz a program, ugyanis a sorozat történelmében először három hét alatt három versenyt rendeznek.

A KANADAI NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1.Sebastian VettelnémetFerrari1:28:31.377
2.Valtteri BottasfinnMercedes7.376 mp h.
3.Max VerstappenhollandRed Bull-TAG Heuer8.360 mp h.
4.Daniel RicciardoausztrálRed Bull-TAG Heuer20.892 mp h.
5.Lewis HamiltonbritMercedes21.559 mp h.
6.Kimi RäikkönenfinnFerrari27.184 mp h.
7.Nico HülkenbergnémetRenault1 kör h.
8.Carlos Sainz Jr.spanyolRenault1 kör h.
9.Esteban OconfranciaForce India-Mercedes1 kör h.
10.Charles LeclercmonacóiAlfa Romeo Sauber1 kör h.
11.Pierre GaslyfranciaToro Rosso-Honda1 kör h.
12.Romain GrosjeanfranciaHaas-Ferrari1 kör h.
13.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1 kör h.
14.Sergio PérezmexikóiForce India-Mercedes1 kör h.
15.Marcus EricssonsvédAlfa Romeo Sauber2 kör h.
16.Stoffel VandoornebelgaMcLaren-Renault2 kör h.
17.Szergej SzirotkinoroszWilliams-Mercedes2 kör h.
FELADTÁKMegtett körök
Fernando AlonsospanyolMcLaren-Renault40
Brendon Hartleyúj-zélandiToro Rosso-Honda0
Lance StrollkanadaiWilliams-Mercedes0
A VILÁGBAJNOKI PONTVERSENY ÁLLÁSA
PILÓTÁKGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZ.PONT
1.Sebastian Vettel347121
2.Lewis Hamilton257120
3.Valtteri Bottas46 86
4.Daniel Ricciardo225 84
5.Kimi Räikkönen35 68
6.Max Verstappen25 50
7.Fernando Alonso5 32
8.Nico Hülkenberg5 32
9.Carlos Sainz Jr.6 24
10.Kevin Magnussen3 19
11.Pierre Gasly2 18
12.Sergio Pérez12 17
13.Esteban Ocon3 11
14.Charles Leclerc3 10
15.Stoffel Vandoorne3 8
16.Lance Stroll1 4
17.Marcus Ericsson1 2
18.Brendon Hartley1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1.Mercedes206
2.Ferrari189
3.Red Bull-TAG Heuer134
4.Renault 56
5.McLaren-Renault 40
6.Force India-Mercedes 28
7.Toro Rosso-Honda 19
8.Haas-Ferrari 19
9.Alfa Romeo Sauber 12
10.Williams-Mercedes 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik