Most nem szúrták el, Hamilton nyert Kanadában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.07. 19:30
null
Lewis Hamilton 2015-ben és Kanadában is negyedszer nyert (Fotó: AFP)
A világbajnoki címvédő brit Lewis Hamilton diadalmaskodott a Formula-1-es világbajnokság Kanadai Nagydíján. Második helyen csapattársa, a német Nico Rosberg végzett, a harmadik a finn Valtteri Bottas lett. Hamilton negyedszer nyert idén – pályafutása során immár 37. alkalommal –, nem mellékesen negyedszer Kanadában. A pontversenyben élen álló brit előnye 17 pontra nőtt az őt közvetlenül üldöző Rosberggel szemben.

Minden idők egyik legunalmasabb Kanadai Nagydíját láthattuk Montrealban, ami semmit sem von ,le a versenyt megnyerő Lewis Hamilton érdemeiből.

A világbajnoki éllovas a rajttól a célig vezetett, csak a boxkiállásoknál adta át egy körre az első helyet Nico Rosbergnek. A monacói hiba után újra nyert, idén negyedszer győzött, s tízről 17 pontra növelte előnyét a vb-pontversenyben csapattársa előtt. Rosberg végig ott volt csapattársa nyakán, de sohasem került olyan közel, hogy előzni próbáljon.

Spórolós verseny volt, amelyen az izgalmakkal is spórolt a mezőny, előzések helyett főként kikerüléseket láthattunk, a motorok közötti különbségeket a DRS csak kiemelte, és még a Pirelli abroncsai sem csempésztek izgalmat a viadalba. Várhatóan újból felerősödnek azok a hangok, amelyek szerint az olasz abroncsgyárnak gyorsabban kopó gumikat kellene készítenie.

Izgalmat a Ferrarik csempésztek a versenybe, Kimi Räikkönen a boxkiállása utáni körében megpördült, ezzel elvesztette a harmadik helyet, a Williams először jutott fel a dobogóra 2015-ben.

Az utolsó előtti sorból induló Sebastian Vettel közvetlenül Räikkönen mögé, az 5. helyre zárkózott fel, ő és a szintén a mezőny hátsó harmadából induló Felipe Massa a DRS-es manővereken felül is bemutatott néhány remek előzést. Vettel emellett képes volt a Mercedesek tempójában autózni.

Először szerzett pontot az idén Pastor Maldonado, a Lotus mindkét autójával bejött a pontszerző helyekre. A Renault becsületpontjait Danyiil Kvjat szerezte meg, az orosz a Monacói GP után ismét a Red Bull jobbik versenyzője volt.

A McLaren mindkét autója feladta a versenyt.

Folytatás két hét múlva Ausztriában.

KANADAI NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (70 KÖR, 305.270 KM)
1.
Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:31:53.145
2. Nico Rosberg német Mercedes 2.285 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 40.666 mp h.
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 45.625 mp h.
5. Sebastian Vettel német Ferrari 49.903 mp h.
6. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 56.381 mp h.
7. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 1:06.664 p h.
8. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1 kör h.
9. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 1 kör h.
10. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes 1 kör h.
11. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1 kör h.
12. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1 kör h.
13. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1 kör h.
14. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1 kör h.
15. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 1 kör h.
16. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 2 kör h.
17. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 4 kör h.
FELADTA
megtett körök
Roberto Merhi spanyol Marussia-Ferrari 57
Jenson Button brit McLaren-Honda 54
Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 44
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 4 7 7 151
2. Nico Rosberg 2 7 7 134
3. Sebastian Vettel 1 5 7 108
4. Kimi Räikkönen 1 6 72
5. Valtteri Bottas 1 5 57
6. Felipe Massa 6 47
7. Daniel Ricciardo 6 35
8. Danyiil Kvjat 5 19
9. Romain Grosjean 4 17
10. Felipe Nasr 3 16
11. Sergio Pérez 3 11
12. Nico Hülkenberg 2 10
13. Carlos Sainz Jr. 4 9
14. Max Verstappen 1 6
14. Pastor Maldonado 1 6
16. Marcus Ericsson 2 5
17. Jenson Button 1 4
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 285
2. Ferrari 180
3. Williams-Mercedes 104
4. Red Bull-Renault 54
5. Lotus-Mercedes 23
6. Sauber-Ferrari 21
7. Force India-Mercedes 21
8. Toro Rosso-Renault 15
9. McLaren-Honda 4

A FUTAM (70 KÖR, 305.270 KM)

70. kör Hamilton megnyerte a Kanadai Nagydíjat. Rosberg a második, Bottas a harmadik.

67. kör Bottas hat másodperccel halad Räikkönen előtt, Vettel 9-re csapattársa mögött. Grosjean Kvjat mögött ragadt, marad a 10.helyen.

65. kör Már 2.1 másodperc a különbség.

64. kör Rosberg 1.4 másodpercre van Hamiltontól, de lassabb nála.

62. kör Massa megelőzte Maldonadót, Grosjean Kvjat mögött ragadt. A franciának öt másodperces büntetése van, ezért nem elég megelőznie Kvjatot, öt másodperccel az orosz előtt kell célba érnie – nem könnyű.

61. kör Grosjean nem bír Kvjattal, Massa utolérte Maldonadót, a 6. helyért csatázhatnak.

58. kör Hamilton, Rosberg, Bottas, Räikkönen, Vettel, Maldonado, Massa, Hülkenberg, Kvjat, Grosjean az első tíz sorrendje. Kvjat és Grosjean között a legszorosabb a verseny.

57. kör Buttonnak be kell állnia a boxba, eddig tartott a versenye.

55. kör „Minden oké, ha így megyünk tovább, Räikkönen csak a verseny után ér utol” – nyugtatta meg mérnöke Bottast. Vettel megint megelőzte az első pontjai felé száguldó Maldonadót, 13 másodpercre van Räikkönentől.

54. kör Rosberg 1.2 másodpercre van Hamiltontól. Egyelőre nem tud olyan közel kerülni, hogy nyithassa a DRS-t. Vettel ismét Maldonado nyakán.

Hamilton maga mögött tartja Rosberget (Fotók: AFP, Twitter)
Hamilton maga mögött tartja Rosberget (Fotók: AFP, Twitter)

51. kör Hamilton, Rosberg, Bottas, Räikkönen, Maldonado, Vettel, Massa, Hülkenberg, Kvjat, Péraz a pontszerzők sorrendje. A 11. helyre visszaeső Grosjean öt másodperces büntetést kapott.

50. kör Grosjean lekörözte Stevenst a hátsó kanyarban, a két autó összeért, mindketten a boxba hajtottak. Mindketten a másikat hibáztatták, Grosjean túl korán húzta rá az autóját Stevensre.

48. kör Vettel és Hülkenberg esete után senki sem kap büntetést.

46. kör Hamilton 1.2 másodperccel előzi meg Rosberget. Alonso a boxba állt, és feladta.

43. kör Vettel Hülkenberget támadta a célegyenes előtti sikánnál, egyikük sem engedett, a Ferrari átvágott az emelt kerékvetőkön, a Force India pilótája megpördült. Nem ért össze a két autó.

„Hol van Hülkenberg? Nem értünk össze,m nem értünk össze. Hol van?” – mondta Vettel.

„Ha nem vigyázok, összeütközünk” – rádiózott Hülkenberg.

42. kör Hamilton 1.1 másodperccel vezet Rosberg előtt. Aztán Bottas, Raikkönen, Grosjean, Maldonado, Hülkenberg, Vettel, Massa, Kvjat a sorrend a pontszerző helyeken. Kimi 1:16.987-es leggyorsabb körrel két másodpercet hozott Bottason.

40. kör Räikkönen második pit-stopja során szuperlágy gumikat kapott. Nagyon elkoptatta a lágyakat a megpördülésekor. Maradt a 4. helyen, 19 másodpercre van Bottastól.

37. kör Massa megkapta a szuperlágy gumikat. Vettel mögé, a 9. helyre jött vissza.

36. kör Rosbergnek szóltak, hogy vigyázzon a fékjeire úgy tíz körön keresztül, majd utána támadja Hamiltont, mert ha most elkezd agresszíven vezetni, a verseny végére tönkremennek a fékjei.

35. kör Grosjean és Vettel utolérte Massát. A kör végén Vettel kijött újabb készlet lágy gumiért.

34. kör Hamilton elfékezte magát, Rosberg ezt követően felzárkózott rá 1.1 másodpercre, de a legutóbbi körben megint Hamilton volt a gyorsabb.

30. kör Rosberg is megkapta az új kerekeket, újra Hamilton vezet Rosberg, Bottas, Räikkönen, Massa, Grosjean, Vettel, Maldonado, Hülkenberg és Verstappen előtt. Massa még nem volt a bokszban.

Vettel féltáv előtt már a hetedik
Vettel féltáv előtt már a hetedik

29. kör Hamilton szervizelt, Rosberg került az élre, ő is megcsúszott a hajtűkanyarban, majd továbbment.

28. kör Bottas és Hülkenberg ment kereket cserélni. A finn visszajött ferraris honfitársa elé, elérhető a dobogós helyezés.

27. kör Räikkönen megpördült a hajtűkanyarban a friss gumikon. Füstölgő kerekekkel állt irányba.

26. kör Räikkönen a bokszba hajtott. Előtte hat másodpercre volt Rosbergtől. Vettel már a 9. helyen haladó Maldonadót üldözi.

24. kör Alonsónak azt mondta a mérnöke, hogy spóroljon az üzemanyaggal. A spanyol közölte, nem akart spórolni, hajtani akarja az autót, amíg csak lehet.

19. kör Egy körrel később Vettel ismét sikertelenül próbálta előzni Alonsót a célegyenes előtt, de aztán a célegyenesben elment a McLaren-Honda mellett. A kör végén Verstappent könnyedén maga mögé utasította.

18. kör Vettel utolérte Verstappent és Alonsót. A holland a 14., a spanyol a 15., a német a 16. Alonso a célegyenes előtti sikánban nem hagyta magát, a két autó összeért, Vettel a kerékvetőre futott. Így nehezen kerül Massa elé a brazil boxkiállása után.

Amikor a Pirelli az F1-be érkezett, a 2010-es Kanadai Nagydíjat hozták fel példaként előtte, a gumik miatt kaotikussá váló verseny igazán izgalmas volt. Aztán a Pirelli a gyorsan kopó abroncsok miatt került a kritikák össztűzébe, így az idén tartós gumikat gyártott – ezen a versenyen a szuperlágy gumik is jól bírják a strapát, ami miatt várhatóan újabb kritikákkal kell szembenéznie.

15. kör Hamilton, Rosberg, Räikkönen és Bottas nagyjából 3-3 másodperces távolságra van egymástól. Grosjean messze lemaradva ötödik. Massa könnyedén elment Pérez mellett, ezzel a 9.

13. kör Massa Ricciardót megelőzve már a 10. helyen halad. Pérezt üldözi, tavaly ütköztek ezen a pályán.

12. kör Vettel nagyon gyors hátul, légüres térben köröz. Ugyanazt a tempót diktálja, mint elöl a két Mercedes.

Színkavalkád Montrealban – lesz-e kavalkád a versenyen, és hogy jön ki belőle Hamilton? (Fotó: AFP)
Színkavalkád Montrealban – lesz-e kavalkád a versenyen, és hogy jön ki belőle Hamilton? (Fotó: AFP)

8. kör Massa megelőzte Ericssont, ezzel a 11. helyre jött fel. Button már a két Manor Marussia előtt halad.

7. kör Ericsson maga mögött tartja Massát, Vettelt kihozták a duó mögül. Rémes kerékcsere, 6.6 másodpercen át tartott. A Pirelli szerint innen végigmehet a német újabb bokszkiállás nélkül.

6. kör Hamilton két másodpercre növelte előnyét, Rosberg eléggé meglógott Räikkönentől, hogy a ferraris ne használhassa a DRS-t.

4. kör A hajtű utáni egyenesben elment a Ferrari a McLaren-Honda mellett.

Alonso a középmezőnyben
Alonso a középmezőnyben

3. kör Massa elhúzott Alonso mellett, ezzel már a 12., helyen halad, már Vettel üldözi a spanyolt.

2. kör Hamilton előnye már 1.3 másodperc Rosberggel szemben, Räikkönen tapad a németre.

1. kör Hamilton, Rosberg, Räikkönen, Bottas, Grosjean, Hülkenberg, Maldonado, Kvjat, Ricciardo, Pérez az első tíz sorrendje. Vettel a 16. helyen halad. Button letöltötte áthajtásos büntetését.

Rajt Hamilton megőrizte az első helyét, Räikkönen támadta Rosberget, de nem járt sikerrel, maradt a 3. helyen.

20.00 Elindult a mezőny a felvezető körre. Massa, Merhi, Stevens, Verstappen és Button indul lágy gumikon, a többiek szuperlágyon.

ELŐZMÉNYEK

19.55 Az eddigi 35 montreali futamból csak 15-öt nyert meg az, aki az élről rajtolt. Hamilton háromszor nyert már itt, Vettel, Button, Alonso, Räikkönen és a tavalyi győztes Ricciardo egyszer-egyszer.

19.54 A lelátók szokás szerint dugig teltek Montrealban, a hangulat páratlan ezen a helyszínen.

19.52 Mindenki a rajtrácson van, túl vagyunk a kanadai himnuszon. A levegő 20, az aszfalt 39 fokos.

19.49 Megnyugtatásul írjuk, a pilóták rajtszámait mutató táblákat hölgyek tartják. Úgy tűnik, a monacói eset egyszeri volt.

19.47 Räikkönen utolsó rajtgyakorlatánál a csapat elvesztette a telemetriai kapcsolatot. A finn megnyugtatta mérnökét, hogy jól sikerült a próba.

19.46 Button arra panaszkodott a próbakörei során, hogy nem működik az itatója. Sem…

Bernie Ecclestone és Eddie Jordan
Bernie Ecclestone és Eddie Jordan

19.44 Bernie Ecclestone és Eddie Jordan egykori csapatfőnök, aki már a BBC szakértője, különleges mutatvánnyal jelentkezett Montrealban.

19.43 A Kanadai Nagydíj híres a rajtbaleseteiről, ezért Niki Lauda elmondta, a Mercedes két pilótája ugyan szabad kezet kap az első kanyarban, de ha összeütköznek, mindkettejükkel elbeszélgetnek.

Pérez és Chicharito
Pérez és Chicharito

19.40 Sergio Péreznek is különleges vendége van, Javier Hernández, a Manchester United csatára, aki a legutóbbi idényt a Real Madridnál töltötte.

19.39 Miközben a pilóták a rajtrácsra igyekeznek a depóból, a paddockban hírességek sora jelent meg. Itt van Michael Douglas, Al Pacino, illetve az X-Men fiatal sztárserege is.

Így állnak a pilóták a motorokkal
Így állnak a pilóták a motorokkal

19.35 Sergio Pérez arról híres, hogy nagyon kíméletesen tudja vezetni az autóját ez nemcsak akkor igaz, ha a gumikról van szó a futamon, hanem a motorok tekintetében is. A mexikói még mindig az első erőforrásával megy, míg van, aki már az ötödikkel rajtol.

Gyűrű a nap körül Montrealban
Gyűrű a nap körül Montrealban

19.31 Szép idő van Montrealban, a nap körül gyűrű keletkezett, az elmúlt fél órában ezt fotózta az egész paddock.

19.30 Köszöntjük olvasóinkat a kanadai Nagydíjat élőben végigkövető cikkünkben!

Összeállt a rajtrács, amelyen az FIA sorba rakta az utolsó három pilótát. Sebastian Vettelt, Max Verstappent és Jenson Buttont is több hellyel sorolták hátra, mint amennyit gyakorlatilag hátrébb lépett,k de mkivel csak a plusz motorokért járó büntetésért jár halmazati szankció a versenyen, Vettel ennyivel „megúszta”, hogy a harmadik szabadedzésen piros zászlónál előzött.

Verstappennek és Buttonnak plusz büntetése lesz a versenyen is.

A RAJTSORREND
1. Lewis Hamilton brit Mercedes
2. Nico Rosberg német Mercedes
3. Kimi Räikkönen finn Ferrari
4. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes
5. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes
6. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes
7. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes
8. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault
9. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault
10. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes
11. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault
12. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari
13. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda
14. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari
15. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes
16. Roberto Merhi spanyol Marussia-Ferrari
17. Will Stevens brit Marussia-Ferrari
18. Sebastian Vettel* német Ferrari
19. Max Verstappen** holland Toro Rosso-Renault
20.
Jenson Button*** brit McLaren-Honda
*öt rajthelyes büntetés
**15 rajthelyes büntetés, az első kerékcseréje előtt 10 másodpercig állnia kell a depóban
***15. rajthelyes büntetés, a verseny első három körében át kell hajtania a bokszutcán

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik