Di Resta az első első a Kanadai Nagydíjon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.07. 16:02
null
Di Restáé az első szabadedzés Montrealban (Fotó: Action Images, archív)
Paul di Resta érte el a legjobb időt a Formula–1-es Kanadai Nagydíj első szabadedzésén Montrealban. A gyakorlás esős, borongós időben kezdődött, majd folyamatosan javultak a körülmények, s a pálya elég szépen felszáradt. Így a szabadedzés végére előkerültek a slick abroncsok is – Di Resta mögött Jenson Button, Romain Grosjean, Fernando Alonso, Kimi Räikkönen, Daniel Ricciardo sorrend alakult ki.

 

„A csapatok feladatát megnehezítheti, hogy péntekre esőt jósolnak (ez lőhet az új gumik kipróbálásának), és a szombati időmérőbe is beleszólhat a csapadék. Az őszies kezdet után viszont vasárnap már igazi nyárias időben tartják meg a versenyt" – írtuk tegnapi beharangozónkban, s lőn.

Esős, borongós időben vette kezdetét a Kanadai Nagydíj első szabadedzése, eleinte csak az esőgumik voltak üzemben. Aztán mivel szépen száradt a pálya – és további csapadék sem áztatta már a Circuit Gilles Villeneuve-öt –, előkerültek az intermediate-ek, s legvégül a slickek is. Az edzés érdemi része ezért az utolsó harmadra korlátozódott: Nico Rosberg kétszer is megfutotta a legjobb időt, majd következett honfitársa, Sebastian Vettel – aki a kilencedik helyen zárt végül (pedig hét perccel a leintés előtt még ő vezetett). Rosberg sem került be azonban az első hat közé, a hetedik lett.

Az utolsó percekben alaposan felgyorsultak az események – és az autók is. Jenson Button, majd Paul di Resta (Force-India) száguldott az élre, és utóbbi ott is fejezte be a szabadedzést.

Az első öt helyezett – Kimi Räikkönennel bezárólag – 1:22 percen belülre tudott kerülni, a listavezető Di Resta ideje 1:21.020. A második Button 88 ezreddel maradt el tőle.

A másik Force-India-sofőr, Adrian Sutil a 14. helyen zárt 1:23.417 perccel. A tréning vizes szakaszában jól teljesítő mercedeses Lewis Hamilton csak a 16.

Folytatás magyar idő szerint 20 órától.

F1, KANADAI NAGYDÍJ, AZ ELSŐ SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:21.020 átlag: 193.774 km/ó 10 kör
2. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:21.108 0.088 mp h. 20
3. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:21.258 0.238 21
4. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:21.308 0.288 16
5. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1:21.608 0.588 22
6. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:22.068 1.048 18
7. Nico Rosberg német Mercedes 1:22.402 1.382 22
8. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 1:22.587 1.567 17
9. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:23.047 2.027 26
10. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:23.131 2.111 16
11. Felipe Massa brazil Ferrari 1:23.341 2.321 13
12. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 1:23.352 2.332 17
13. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:23.386 2.366 19
14. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 1:23.417 2.397 19
15. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:23.957 2.937 33
16. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:25.054 4.034 21
17. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 1:25.354 4.334 22
18. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 1:25.753 4.733 21
19. Max Chilton brit Marussia-Cosworth 1:25.821 4.801 19
20. Alexander Rossi amerikai Caterham-Renault 1:27.143 6.123 20
21. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1:27.522 6.502 11
22. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 1:29.306 8.286 8

 

PERCRŐL PERCRE

17.30: nincs azonban még vége, az utolsó perc(ek)ben Paul di Resta tovább farag a legjobb időn. Mögötte Button, Romain Grosjean, Fernando Alonso (nocsak, a spanyol is előbukkant), Räikkönen és Ricciardo a 2–6. helyezett sorrendje a leintéskor. Di Resta 1:21.020-as idővel nyerte meg az első szabadedzést.

44. KANADAI NAGYDÍJ
PÉNTEK
16.00–17.30: 1. szabadedzés
20.00–21.30: 2. szabadedzés
SZOMBAT
16.00–17.00: 3. szabadedzés
19.00–20.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
20.00: a verseny rajtja
Az időpontok magyar idő szerint értendők. Az NSO az összes edzésről, valamint a versenyről is élő tudósítással számol be.

IDŐJÁRÁS. Az időjárás-jelentések szerint pénteken hűvös, őszies, esős idő lesz Montrealban, a csapadék esélye 70 százalék, a hőmérséklet 15-20 fok körül várható. Szombaton „csak” 50 százalék az eső valószínűsége, és már 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, míg vasárnap kisüt a nap, és 24-27 fokos meleg várható a versenyre.

GUMIK. A Pirelli a közepesen kemény és a szuperlágy gumit szállítja a Circuit Gilles Villeneuve-re, amelyen a csapatok a pénteki szabadedzésre két-két extra készlet abroncsot kapnak a Brit Nagydíjra tervezett új szerkezetű gumikból. Ezeken a futófelület alatt ugyanúgy kevlárréteg lesz, mint 2012-ben, nem fémgyűrű, mint az idén. A várható stratégiáról nehéz jósolgatni, mint ahogy a boxkiállások számát sem könnyű megtippelni. A kanadai pályát ismerve három-négy kerékcsere mindenképpen benne van a pakliban.

BÜNTETÉS. Romain Grosjean tíz rajthelyes büntetést hoz magával a Monacói Nagydíjról. A két héttel ezelőtti futam sportfelügyelői azért rótták ki rá a büntetést, mert a hercegségben kilökte Daniel Ricciardót.

KANADAI PÁLYÁK. Ez lesz a 44. Formula–1-es futam Kanadában. A jelenlegi pálya a Kanadai Nagydíj harmadik otthona, amelyen a 34. F1-es GP-t rendezik meg. Korábban Mosport (nyolcszor) és Mont-Tremblant (kétszer) adott otthont a futamnak, előbbiről ide kattintva olvashat.

17.26: miközben Maldonado a falnak veri Williamsét (sárga zászló), Jenson Button és Räikkönen megfutja az első szabadedzés addigi két leggyorsabb körét, az angol és a finn is 1:22 percen belülre kerül.

Slicken a mezőny derékhada, amely alaposan begyorsul.

17.23: 1:23.636 perccel Räikkönen befurakszik Vettel és Rosberg közé, most a finn a második.

Az intermediate lassan „kimehet a divatból" (bár lehetséges, hogy már nem lesz erre elég ideje...): Vergne az első, aki slickre vált.

17.03: a világbajnoki listavezető Vettel feljön a második helyre. Aztán az elsőre: 1:23.047 – több mint hat tizedet vert Rosbergre.
17.00:
pontosan egy óra elteltével Rosberg újabb remek kört tudhat magáének, és 1:23.680 perccel megerősíti vezető pozícióját. Hamilton, Nico Hülkenberg, Daniel Ricciardo, Gutiérrez és Webber egészíti még ki az élbolyt.
16.56:
a Mercedes németje csaknem fél másodpercet farag első helyet érő idején.

Tovább szárad a pálya, egyre kevesebb a vizes rész, és egyre több a száraz felület. Aki az ideális íven tudja tartani a kocsit, annak összejön a javítás az idején. Mint például Nico Rosbergnek.

16.49: Hamilton, miután előző körében kicsit szélesre vette az utolsó sikánt, a hatodik helyről a másodikra jön előre, Rosberg mögé – a két Mercedes az élen. Lewis hátránya 152 ezredmásodperc csapattársával szemben.

Háromnegyed óra elteltével, azaz félidőben a mezőny valamennyi tagja futott már mért kört, utolsóként Massa (1:28.186).

16.41: Jules Bianchi miatt sárga zászló. A Marussia leparkol a hármas kanyarban, a francia kikászálódik belőle, a pályaszemélyzet pedig eltakarítja az útból a négykerekűt.
16.40:
Nico Rosberg monacói formában hajt, és gyors egymásutánban másodszor módosít a legjobb időn, amely innentől 1:24.902. A német több mint egy másodpercet faragott az imént futott legjobb körén.

Gyorsan szárad a pálya, ennek eredményeként gyorsan változik a sorrend. Hatalmas a forgalom, a versenyzők egyre-másra javítják meg a legjobb idejüket.

16.34: Vergne az első, mögötte Räikkönen, Bottas, Webber a sorrend.

Valtteri Bottas a harmadik kanyarban meglátogatja a pálya külső részét, de továbbmegy. Mi az, hogy: egyenesen a „dobogóra" száguld fel.

16.29: a Lotus finnje a második helyen, 1:29 percen kívüli idővel.
16.23:
Webber interen, és immár az élen 1:29.412-vel. Második kísérletére 1:27.909-et megy az ausztrál, akit Jean-Éric Vergne és Räikkönen is nyomban követ a gumiválasztást illetően.

16.19: Gutiérrez javít, nem is keveset, 1:30.224 mostantól a legjobb idő.
16.17:
Vettel az első, aki köztes keverékre vált. Paul di Resta hozzá hasonlóan intermediate-en.
16.16:
Gutiérrez megfutja az első mért kört, amely 1:34.113.

Az első szabadedzésen az amerikai Alexander Rossi Charles Pic helyén a Caterhamben.

Pastor Maldonado és Felipe Massa új kasztnival versenyez ezen a hétvégén, Monte-Carlóban ugyanis mindkettő tönkrevágta az előzőt. A mezőnyből mindenki kint volt már bemelegítő körön a montreali első szabadedzésen.

16.07: ezekben a pillanatokban csak Lewis Hamilton és Nico Rosberg ismerkedik a körülményekkel.
16.03:
heten kint a pályán, köztük olyan nagyágyúk, mint Sebastian Vettel, Mark Webber és Kimi Räikkönen.

Noha nem esik már, mindenki a kék jelzésű esőgumikon. Borongós az idő, kevés a néző. Az aszfaltcsík több pontján áll a víz – a többség a boxban rostokol.

16.02: Esteban Gutiérrez és Max Chilton dugja ki először az orrát a pályára, amely mindenhol vizes.
16.00 (helyi idő szerint 10 óra): zöld – elkezdődött a Kanadai Nagydíj első szabadedzése.

Esős idő köszöntött Montrealra, a pálya és környéke sem maradhatott ki az égi áldásból. A levegő hőmérséklete 15 Celsius-fok, az aszfalté eggyel több.

Elkezdődött az F1-es őrület Montrealban (Fotó: Action Images)
Elkezdődött az F1-es őrület Montrealban (Fotó: Action Images)

 

A LEGUTÓBBI TÍZ KANADAI NAGYDÍJ LEGJOBBJAI
Győztes Pole pozíció Leggyorsabb kör
2002 Michael Schumacher Juan Pablo Montoya
Juan Pablo Montoya
2003 Michael Schumacher Ralf Schumacher
Fernando Alonso
2004 Michael Schumacher Ralf Schumacher Rubens Barrichello
2005 Kimi Räikkönen Jenson Button Kimi Räikkönen
2006 Fernando Alonso Fernando Alonso Kimi Räikkönen
2007 Lewis Hamilton
Lewis Hamilton Fernando Alonso
2008 Robert Kubica
Lewis Hamilton Kimi Räikkönen
2010 Lewis Hamilton Lewis Hamilton Robert Kubica
2011 Jenson Button
Sebastian Vettel Jenson Button
2012 Lewis Hamilton Sebastian Vettel Sebastian Vettel

DRS-ZÓNA

A Nemzetközi Automobil-szövetség két DRS-zónát jelölt ki a montreali pályán a Kanadai Nagydíjra. A zónákhoz (amelyek az aktiválási ponttól az első fél távig tartanak) egyetlen mérési pontok tartozik, aki ezen a ponton (DRS detection) a versenyen egy másodpercen belül van az előtte haladóhoz képest, a hátsó egyenesben és a célegyenesben is kinyithatja a hátsó légterelőjét, hogy nagyobb legyen a végsebessége. A két zóna azonban rövidebb a 2011-esnél (tavaly csak egy zóna volt), az első 113, a második egy méterrel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik