Rosberg nem lassít, maga mögött tartotta Hamiltont

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.07. 06:55
null
Nico Rosberg továbbra is az élen Szuzukában
Nico Rosberg az első után a második szabadedzést is az élen zárta a Japán Nagydíjon, s ezúttal is Lewis Hamilton végzett az F1-es vb-pontverseny éllovasa mögött. A két Mercedest Kimi Räikkönen, Max Verstappen és Sebastian Vettel követte, míg Daniel Ricciardo gyors körének egy virtuális biztonsági autós időszak idő előtt véget vetett.

Nico Rosberg a Japán Nagydíj második szabadedzésén is Lewis Hamilton előtt maradt, ami természetesen azt is jelenti egyben, hogy az élen zárt. A Mercedesnek ezen a hétvégén Hamilton malajziai kiesése miatt vissza kellett vennie a motorok teljesítményéből, de mindez körönként egy tizeddel lassítja csak a két „ezüstnyilat”, ami bőven belefér a riválisokkal szemben.

Legközelebb Kimi Räikkönen került Rosbergékhez, ám az ő hátránya is több mint három tized volt. A finn fél másodperccel megelőzte Sebastian Vettelt. A két Ferrari közé befért Max Verstappen a Red Bull-lal. A holland úgy autózta a negyedik időt, hogy nem voltak a legjobb állapotban a gumijai.

Az élcsapatok közül a Red Bull váltott utolsóként lágy abroncsokra, de amikor Verstappen és Daniel Ricciardo mért kört futott, Esteban Gutiérrez Haas-Ferrarija leállt a pálya mellett, virtuális biztonsági autós időszakot rendeltek el, így mindenkinek lassítania kellett. Ricciardo mért kör nélkül a bokszba hajtott, Verstappen pedig a pályán ment lassan a zöld jelzésig, amikor újra belehúzott.

Az alig több mint 30 fokos aszfalton kihűltek a gumijai, és a mért köre az elmondása szerint messze elmaradt az ideálistól – Vettelt azonban így is megelőzte vele.

Vettel mögött a két Force India-Mercedes, majd az új Honda-motorral köröző Fernando Alonso következett, Ricciardo csak a 12. lett a kemény gumis mért körével.

A Japán Nagydíj programja a szombat hajnali 5-kor kezdődő 3. szabadedzéssel folytatódik.

A szombaton 8 órakor kezdődő időmérőre esőt jósolnak, s ugyanilyen időt várnak vasárnap délelőttre is, amitől a verseny első köreit vizes pályán futhatja a mezőny.

JAPÁN NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:32.250 átlag: 226.614 km/ó 35 kör
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:32.322 0.072 mp h. 35
3. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:32.573 0.323 26
4. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:33.061 0.811 29
5. Sebastian Vettel német Ferrari 1:33.103 0.853 34
6. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:33.570 1.320 37
7. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:33.873 1.623 35
8. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:33.985 1.735 37
9. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:34.028 1.778 33
10. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:34.086 1.836 33
11. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:34.127 1.877 33
12. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:34.150 1.900 29
13. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:34.241 1.991 33
14. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 1:34.305 2.055 27
15. Kevin Magnussen dán Renault 1:34.339 2.089 36
16. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:34.398 2.148 29
17. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1:34.643 2.393 11
18. Jolyon Palmer brit Renault 1:34.760 2.510 40
19. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:34.824 2.574 26
20. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1:35.292 3.042 30
21. Esteban Ocon francia Manor-Mercedes 1:35.400 3.150 37
22. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:36.318 4.068 26

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik