F1: itt a megfejtés – Rosberg és Hamilton tényleg Jóbarátok!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.11. 13:54
Lewis Hamilton egyetlen pontra csökkentette hátrányát a világbajnoki pontversenyben Nico Rosberggel szemben, miután a címvédő a számára hazai pályának számító Brit Nagydíjon is győzni tudott, viszonylag simán. Mercedeses csapattársa a második helyen ért célba, de szabálytalan rádióhasználat miatt megbüntették, így a harmadik helyre csúszott vissza, a Red Bull volánja mögött az utóbbi időben egészen elképesztő teljesítményt nyújtó Max Verstappen mögé. Nézzük a 2016-os szezon 10. nagydíjának emlékezetes, vicces vagy épp feljegyzésre érdemes momentumait!

Így néz ki az összesített tabella, a világbajnoki pontverseny állása:



És így fest az élmezőny, amióta a még mindig csak 18 éves Verstappen Red Bullt vezet: Hamilton 110 pont, Verstappen 77 pont, Rosberg 69 pont.

Ha már a holland, a silverstone-i futam leglátványosabb előzése is az övé, bár Rosberg hibája is kellett ahhoz, hogy körbeautózza.

No de Lewis! Nem illik az asztal alatt napszemüveget tisztítani…


A nap nyilatkozata a győztes Lewis Hamiltoné, aki az Ausztriában történtek után (kifütyülte a közönség, egyébként jogtalanul) arra kérte rajongóit, ők ne fütyüljék ki Rosberget.

„Ne fütyüljétek ki, ennél sokkal jobbak vagyunk. Mutassuk meg, hogy a britek nem ilyenek. Szép napunk van, nyertünk, ne csúfítsuk el, még akkor se, ha régebben mások ugyanezt tették.”

A Hamilton-szurkolók egyébként nem kímélték Rosberget Silverstone-ban, ehhez hasonló transzparensekkel támadtak rá:

Figyelem, kanyar közeledik! Ne felejtsen el kanyarodni! – üzenték Rosbergnek az Osztrák Nagydíjon történtek után
(Forrás: WTF1)
Figyelem, kanyar közeledik! Ne felejtsen el kanyarodni! – üzenték Rosbergnek az Osztrák Nagydíjon történtek után (Forrás: WTF1)
A futam sírva nevetős pillanata: amikor Jolyon Palmert három kerékkel engedték tovább a szerelők, aztán meggondolták magukat, kapott egy negyediket is.

(Forrás: Twitter)
(Forrás: Twitter)
A hétvége legkevésbé váratlan jelenete: két Mercedes az ütközés határán:
Hamilton és a safety car, alább videón az eset (Forrás: Twitter)
Hamilton és a safety car, alább videón az eset (Forrás: Twitter)



Ha már itt tartunk. Lewis Hamilton és Nico Rosberg vetélkedése a csúcspontjához ért a szezon felénél. Az elmúlt öt futam alatt háromszor ütköztek össze, a pontkülönbség minimális a két pilóta között. Rosberg kezdte erősebben a szezont, Hamilton nagyon feljött rá az utóbbi hetekben. Már egy évvel ezelőtt is izzott a a levegő közöttük, ha lehet, kettejük harca 2016-ban még élesebb. Ezért is zseniális az alábbi videó:



Apró érdekesség a 2016-os idény felénél: csupán két olyan pilóta van, aki mind a 10 futamon célba ért. Daniel Ricciardo (11.) és Valtteri Bottas (14.) – zárójelben az idénybeli legrosszabb helyezésük. Ricciardo és Bottas is egyszer állt dobogóra, az ausztrál ötször volt már negyedik!

(Fotó: AFP)
(Fotó: AFP)

Régen láttuk Fernando Alonsót ilyen elégedetten mosolyogni.

„Az első futam, amelyen igazán versenyképesnek éreztem magunkat, főként a változó körülmények között. Az eredmény ellenére ez volt a legjobb hétvégém, amióta ezen a projekten dolgozom" – írta a Honda 13. helyen célba érő spanyol pilótája az Instagramon.

Primera carrera que teníamos un buen ritmo, sobre todo en condiciones mixtas! A pesar del resultado, el mejor fin de semana con diferencia. Contento. First race that we felt competitive, specially in mix conditions! Despite the result the best weekend for me so far in this project! #silverstone #f1 #britishgp #mclarenhonda

Egyébként Alonsóé volt a második leggyorsabb kör a futamon.



Döbbenet, de a leggyorsabb kerékcsere címet ezúttal nem a Williams nyerte el.


A futam leintése és Nico Rosberg hivatalos büntetése között eltelt néhány óra, nem volt könnyű kivárni. Talán a bírák is a wimbledoni döntőt nézték?

(Fotó: WTF1)
(Fotó: WTF1)

Búcsúzóul: Lewis Hamilton, a rocksztár.


BRIT NAGYDÍJ, A LEGGYORSABB KÖRÖK LISTÁJA
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:35.548 átlag: 221.957 km/ó 44. kör
2. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:35.669 0.121 mp h. 43.
3. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:35.771 0.223 45.
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:36.013 0.465 52.
5. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:36.141 0.593 40.
6. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:36.407 0.859 41.
7. Sebastian Vettel német Ferrari 1:36.933 1.385 44.
8. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:36.994 1.446 39.
9. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:37.383 1.835 45.
10. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:37.401 1.853 43.
11. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:37.618 2.070 51.
12. Kevin Magnussen dán Renault 1:37.619 2.071 43.
13. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 1:37.667 2.119 35.
14. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1:37.713 2.165 44.
15. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:37.900 2.352 35.
16. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:37.907 2.359 36.
17. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:38.710 3.162 43.
18. Jolyon Palmer brit Renault 1:39.755 4.207 36.
19. Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes 1:41.380 5.832 23.
20. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:55.507 19.959 14.
21. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 2:00.286 24.738 9.
22. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 2:48.804 1'13.256 4.

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 5 6 9 168
2. Lewis Hamilton 4 7 9 167
3. Kimi Räikkönen 4 8 106
4. Daniel Ricciardo 1 9 100
5. Sebastian Vettel 5 7 98
6. Max Verstappen 1 3 8 90
7. Valtteri Bottas 1 8 54
8. Sergio Pérez 2 6 47
9. Felipe Massa 7 38
10. Romain Grosjean 4 28
11. Nico Hülkenberg 5 26
12. Carlos Sainz Jr. 7 26
13. Danyiil Kvjat 1 4 23
14. Fernando Alonso 2 18
15. Jenson Button 4 13
16. Kevin Magnussen 1 6
17. Pascal Wehrlein 1 1
17. Stoffel Vandoorne 1 1

KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 335
2. Ferrari 204
3. Red Bull-TAG Heuer 198
4. Williams-Mercedes 92
5. Force India-Mercedes 73
6. Toro Rosso-Ferrari 41
7. McLaren-Honda 32
8. Haas-Ferrari 28
9. Renault 6
10. Manor-Mercedes 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik