F1: Ilyen lehetőséget Olaszországban nem kapnék – Marco Rossi

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.08.04. 15:28
null
Marco Rossi a feleségével és a fiával a Hungaroringen (Fotó: Tumbász Hédi)
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitánya szerint hazájában nem kaphatna olyan lehetőséget, mint a paddock-látogatás, amelyen vasárnap a Formula-1-es Magyar Nagydíj helyszínén, a Hungaroringen vett részt.

 

Nem minden héten, de amikor van időm és lehetőségem, figyelemmel kísérem a Formula–1-et, mert szeretem a sebességet" – nyilatkozta Marco Rossi. Hozzátette, fiatal korától fogva, amióta követi a száguldó cirkuszt, a Ferrarinak szurkol, a pilóták közül pedig a néhai Niki Laudára és Clay Regazzonira emlékszik a legszívesebben.

Tavaly nyáron két kör erejéig kipróbálhattam egy kétüléses versenyautót Baumgartner Zsolttal, felejthetetlen élmény volt. Itt, a kulisszák mögött életemben először járok, ez egy teljesen más világ. Nagyszerű élmény, ilyesmi nem mindennap történik az emberrel" – mondta Rossi.

Hangsúlyozta, köszönettel tartozik Gyulay Zsoltnak, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójának és Magyarországnak, hiszen ilyen lehetőséget Olaszországban nem kaphatna.

Mint kiderült, a szövetségi kapitány kedveli honfitársát, egyben névrokonát, Valentino Rossit, a MotoGP hétszeres világbajnokát is.

Soha nem láttam még hozzá hasonló egyéniséget a motorversenyzés világában. Elmúlt negyvenéves, és még mindig aktív, ez hihetetlen" – tette hozzá Marco Rossi.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik