F1: igencsak megérte anyagilag a kiscsapatnak megválni a Sauber-névtől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.02. 13:05
null
Sokba került az Alfa Romeónak a Sauber névváltoztatása (Fotó: AFP)
A 2019-es idényben eltűnik a legendás Sauber név a Formula–1-ből, de hinwili istállónak nincs oka a szomorkodásra – állítólag annyi pénzzel vághatnak neki az új szezonnak, mint soha korábban.

 

Mint arról pénteken beszámoltunk,a Sauber 2019-től Alfa Romeo Racing néven indul.A névváltoztatás mögött az áll, hogy az alakulat motorpartnere, a Ferrari, illetve az Alfa Romeo tulajdonosa is a Fiat-csoport, mely így az utóbbi márkát is népszerűsíteni tudja a Formula–1-en keresztül.

Mindez azonban a hinwili istálló számára is bizonyos előnyökkel jár – a hírek szerint 2018-ban 50 millió dollárt kapott, amiért az Alfa Romeo szerepelt a nevében, az új idényben viszont azért, mert kikerült onnan a Sauber, ennek a dupláját kapja, így akár 250 millió eurós büdzsével is számolhat.

Bár Charles Leclerckel és Marcus Ericssonnal a 10 istálló közül a 8. helyen zártak 2018-ban, végre sikerült kilépniük a sereghajtó szerepből, így az előző idényben is hatalmasat léptek előre. A következő szezont a Kimi Räikkönen, Antonio Giovinazzi pilótapárossal kezdik meg, a cél pedig Frédéric Vasseur csapatfőnök szerint akár a középmezőny első helye is lehet.

Legfrissebb hírek

Ki kicsoda? Íme, a Formula–1-es csapatok kulcsfigurái

Képes Sport
2025.05.07. 17:17

Az idősebbik Sainz is harcba szállhat az FIA elnöki posztjáért – sajtóhír

F1
2025.05.07. 14:36

Cserél az Alpine: Colapinto veszi át Doohan helyét Imolától – hivatalos

F1
2025.05.07. 09:13

F1: távozott az Alpine csapatfőnöke, ideiglenesen Briatore veszi át a helyét

F1
2025.05.06. 22:14

„Sainzot is elengedjem?" – a Ferrarinál izzott a rádió Miamiban, de senkiben sem maradtak rossz érzések

F1
2025.05.05. 13:09

„Összeütköztök vagy nem előzöl" – Norris szerint Verstappen azt csinál, amit csak szeretne

F1
2025.05.05. 02:36

Elmaradt az eső – Piastri vezérletével a McLaren erődemonstrációt tartott Miamiban

F1
2025.05.04. 23:35

Életnagyságú LEGO-autók lepték el a miami pályát – videó

F1
2025.05.04. 20:51
Ezek is érdekelhetik