F1: idén biztosan nem lesz Holland Nagydíj – hivatalos

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.05.28. 10:38
null
A szervezők az esemény törlése mellett döntöttek (Fotó: AFP)
A Holland Nagydíj szervezői hivatalosan megerősítették, hogy 2020-ban nem rendezik meg az F1-es versenyhétvégét.

 

Bár Hollandia nagyon készült az F1-es visszatérésre, a koronavírus-járvány miatt 2020-ban nem tudja megtartani a nagydíjat. Zandvoort ezzel Ausztrália, Monaco és Franciaország után a negyedik olyan helyszínné vált, amely bár szerepelt az eredetileg az idei évre tervezett versenynaptárban, mégsem tudja vendégül látni a mezőnyt.

A világban tomboló koronavírus-járvány miatt az idei évre tervezett Holland Nagydíjat elhalasztjuk. A szervezők az FIA-val és a FOM-mal egyeztetve fogják meghatározni a 2021-es programot, és a Holland Nagydíj új időpontját, amelyet az FIA a megszokott módon év végén jelent be" – olvasható a közleményben.

Teljesen készen álltunk az első versenyünkre, most is készen állunk. Hihetetlen erőfeszítéseket tettünk, és köszönettel tartozunk az ebben részt vevő rajongóknak, cégeknek és a kormánynak. A szervezők a Formula–1-gyel közösen vizsgálták a nézők nélküli verseny újraütemezésének lehetőségét, azonban mi a közönséggel együtt szeretnénk megünnepelni Zandvoort F1-es visszatérését. Türelmet kérünk most mindenkitől. Én 35 évet vártam erre, szóval tudok még várni rá további egy évet" – mondta a versenyigazgató, Jan Lammers.

Formula 1 on Twitter

The organisers of the Dutch Grand Prix have confirmed the event will not be held in 2020 #F1

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
Tegnap, 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
Tegnap, 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik