F1: hazai pilóta váltja Gaslyt a tájfun fenyegette Japán GP elején

Vágólapra másolva!
2019.10.07. 17:56
null
Jamamoto 31 évesen vezethet először F1-es autót (Fotó: scuderiatororosso.redbull.com)
Közel öt év után újra lesz japán pilóta az F1-es mezőnyben, még akkor is, ha Jamamoto Naoki csak az első, pénteki szabadedzésre veheti át Pierre Gasly Toro Rossóját – ezt jelentette be a faenzai istálló hétfőn.

 

A 31 éves Jamamoto Naoki tavaly – a brit Richard Lyons 2004-es kettős sikere óta 14 év után elsőként – egy idényben nyerte meg a két legrangosabb japán versenykategória, a Super Formula és a Super GT bajnoki címét is, amivel begyűjtötte az F1-es szuperlicenc kiváltásához szükséges 40 pontot, így még úgy is lehetőséget kaphat, hogy korábban sosem ült F1-es autóban, és nincs meg a minimum 300 levezetett kilométere.

ÖT ÉV UTÁN ÚJRA JAPÁN
Legutóbb a 2014-es Abu-dzabi Nagydíjon fordult elő, hogy F1-es versenyhétvégén a hivatalos versenyprogramban japán pilóta szerepet kapjon: az volt a Caterhamben versenyző Kobajasi Kamui utolsó F1-es futama.

Jamamotót korábban már többször szóba hozták a következő japán F1-es pilótaként, aki a Honda támogatásának köszönhetően kaphat helyet a mezőnyben.

A jelenlegi (egyik) legjobbnak tartott japán autóversenyző számára természetesen nem ismeretlen a Toro Rosso istállója, korábban számos versenyhétvégén ott volt a csapattal afféle megfigyelői státuszban, és az anyaegyesületnél, a Red Bullnál is lehetőséget kapott a szimulátorban.

A Japán Nagydíjhoz kapcsolódó hír az is, hogy a hétvégén megérkezhet Japán déli részére a Hagibisz tájfun, amelyet a Japán Meteorológiai Intézet az országra lecsapó tájfunok közül „az idei legerősebbnek” nevezett előrejelzésében, és a várakozások szerint minimum 220 milliméter esőt hozhat.

Legfrissebb hírek

Az Audi bejáratta a 2026-os autóját; teljessé vált az F1-es menetrend

F1
2026.01.10. 12:31

Lando Norris-sorozat, 2. rész: valóra vált F1-es álom, elszalasztott győzelmek

Képes Sport
2026.01.07. 08:34

Pérez szerint Verstappen csapattársának lenni a legrosszabb dolog az F1-ben

F1
2026.01.06. 10:42

A Mercedes és a Williams ismertette az autóbemutatója dátumát; a Cadillac bejelentést tett

F1
2026.01.06. 09:35

Meghiúsult címvédések; izgalmas bajnoki harcok; feltörekvő fiatalok – 2025 az autósportban

Egyéb egyéni
2025.12.30. 16:13

F1 2025: „Szeszélyes évszakok” – egy hihetetlen bajnoki harc

F1
2025.12.29. 14:01

Lando Norris-sorozat, 1. rész: villámléptekkel a gokarttól a McLarenig

Képes Sport
2025.12.28. 12:30

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
2025.12.24. 13:47
Ezek is érdekelhetik