HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2018.01.18 14:44 Frissítve: 2018.01.18 14:55

F1: három csapat is bejelentette, mikor mutatja be új autóját

Csütörtök délelőtt egymást követően három istálló is közölte, mikor leplezi le az idei bajnokságban használni tervezett versenyautóját: a Mercedes a Ferrarihoz hasonlóan február 22-én, a McLaren egy nappal később, 23-án, a Toro Rosso pedig február 25-én, a Barcelonában rendezendő első teszt előtti napon mutatja meg új autóját.

 

A Mercedes tavaly Barcelonában bemutatózott. (Fotó: AFP)

A Mercedes jelezte, a négyszeres világbajnok és címvédő Lewis Hamilton, valamint Valtteri Bottas a W09-est az istálló silverstone-i gyárában mutatja majd be február 22-én, ugyanakkor, mint a Ferrari teszi ezt a saját gépével. A konstruktőri világbajnoki címvédő Mercedes illetékesei siettek leszögezni, nem akarnak keresztbe tenni az olaszoknak, az „ő autójukra is ugyanolyan kíváncsiak, mint bármely rajongó.”

Az ígéretek szerint mindkét istálló prezentációját online is lehet majd követni.

A McLaren is bejelentette a bemutató dátumát, a wokingiak február 23-án leplezik le az autójukat, az elsőt, amelyben a Renault erőforrásai dolgoznak majd. A McLaren tavaly szakított három év után a Hondával, amely a Toro Rosso csapatával folytatja az együttműködést.

A faenzaiak sem akarnak lemaradni a társak mögött, ők február 25-én Barcelonában az első tesztnap előtt tervezik a nyilvánosság elé tárni a japánok motorjával szerelt autójukat.

A Reuters beszámolója szerint a többi csapat valószínűleg nem csap nagy csinnadrattát az új autója miatt, és egyszerűen csak pályára gurul vele a február 26-i első tesztnapon Barcelonában.

2018-AS CSAPATBEMUTATÓK
CSAPAT
dátum
MERCEDES
Február 22.
FERRARI
Február 22.
RED BULL
 
FORCE INDIA
 
WILLIAMS
 
RENAULT
 
TORO ROSSO
Február 25.
HAAS
 
McLAREN Február 23.
SAUBER
 

 

2019.01.12 13:21:21

F1 ZSOLDOS BARNA

Miután 2016-ban lemaradt a vb-címről, Nico Rosberg hirtelen visszavonulása után a brit klasszis egészen kivirágzott.

2019.01.07 11:11:07

F1 ZSOLDOS BARNA

Élete döntését sokan felelőtlen szerencsejátéknak tartották.

2019.01.04 10:41:34

F1 nemzetisport.hu

Bemutatók, tesztidőpontok, versenynaptár, büntetőpontok, a világbajnokok listája.

2019.01.02 23:32:59

F1 ZSOLDOS BARNA

NS-VÉLEMÉNY. Schumacher az 1990-es évektől új szintre emelte a profizmust a Formula–1-ben.

2018.12.29 11:46:11

F1 ZSOLDOS BARNA

Bár 23 évesen aligha volt már gyerek, a brit életében mégis csak azután következtek a zűrös „kamaszévek”.