F1: Hamilton megerősítette a rajtbüntetést, hátrányból indul Belgiumban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.25. 18:51
null
Hamilton Belgiumban nem számíthat könnyű futamra (Fotó: AFP)
Nem sokkal ezelőtt még csak sejteni lehetett, hogy Lewis Hamilton rajtbüntetéssel kezdi meg a Belga Nagydíj hétvégéjét, nemrégiben pedig meg is erősítette, hogy hátra sorolják a rajtrácson a vasárnapi futamon.

 

Lewis Hamiltont a szezon elején többször is utolérte a technika ördöge, amelynek következtében sokkal többet használt el bizonyos erőforrásegységekből, mint például csapattársa, Nico Rosberg. A nyári szünet utáni büntetés biztos volt, és ahogy arra számítani lehetett, Belgiumban szerelték be az új alkatrészeket Hamilton autójába, ezért a brit mindenképp a mezőny második feléből várhatja a piros lámpák kialvását vasárnap, de az sem kizárt, hogy csak az utolsó helyről kezdheti meg a versenyt.

„Amennyire én tudom, rajtbüntetést kapok – ismerte el Hamilton. – Természetesen korábban már beszélgettünk a büntetésről, én pedig mindent megteszek azért, hogy minimalizáljam a veszteséget. Másrészről úgy gondolom, hogy a büntetés ellenére is képes leszek folytatni a jó sorozatomat. A célom az, hogy megnyerjem a versenyt, de ez nyilván nagyon nehéz lesz, ráadásul az előnyünk is csökkent a többiekhez képest, a Red Bull és a Ferrari is nagyon gyors.”

A háromszoros világbajnok elismerte, hogy mivel főleg versenykörülmények között közelebb kerültek hozzájuk riválisaik, nemcsak csapattársa, Nico Rosberg akadályozhatja meg őt célja elérésében, viszont a Mercedest egyáltalán nem hibáztatja az év eleji technikai problémákért, amelyek miatt ilyen helyzetbe került.

„Nehezebb dolgom lesz, mint amilyen lett volna tavaly vagy tavalyelőtt, de most az a legfontosabb, hogy minél kevesebbet bukjak a büntetés miatt – mondta a brit versenyző. – Ez csapatsport, ezért együtt nyerünk, együtt veszítünk. Néha nem is arról van szó, hogy hibát vétettünk, csak bizonyos dolgok bármikor megtörténhetnek.”

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
5 órája

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
9 órája

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik