F1: Hamilton már 55 rajthelyes büntetésnél tart

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.08.27. 11:35
Lewis Hamilton az első két szabadedzés után a Belga Nagydíj harmadik tréningjén is új motort kapott, így már 55 rajthelyes büntetésnél tart Spában – igazából mindegy is, mennyivel megy 21 fölé, hiszen mindenképpen a rajtrács végéről rajtol.

A pénteki cseréi miatt 30 rajthelyes büntetést kapó Hamilton szombat délelőtt anyolcadik turbóját (10 rajthely), a nyolcadik hőenergia-átalakítóját (5), a hatodik belső égésű motorját (5) és a hatodik mozgásienergia-átalakítóját (5) kapta meg, ami plusz 25 rajthelyes büntetéssel jár. Egy szezonban mindegyik motorelemből legfeljebb ötöt lehet használni.

Az angol és csapata úgy számol, hogy ezekkel már kihúzza az idény végéig. A csapatnak azt kell még eldöntenie, hogy Hamilton a 22. rajthelyről induljon, vagy a bokszutcából. Utóbbi esetben jobban lemarad a mezőnytől az első körben, de kisebb az esélye arra, hogy balesetbe keveredik. Kínában a 22. helyről indult, és pórul járt, az első kör végén mehetett a bokszba.

A Mercedes öt fejlesztési egységet elhasznált a Spába vitt új erőforrásaihoz, így hat maradt neki. A Ferrari és a Honda 3-3-mal gazdálkodhat még, a Renault 21-gyel.

A Mercedes azt is jelezte, hogy Hamilton a rajtbüntetése miatt nemigen fog a pályára hajtani az időmérőn.

Szintén az éves motorkvóta átlépése miatt Fernando Alonso 35, Marcus Ericsson 10 rajthelyes büntetést kap.

Legfrissebb hírek

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
2 órája

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
19 órája

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
Tegnap, 16:41

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
Tegnap, 16:35

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
Tegnap, 13:03

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
2026.11.06. 21:00

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
2026.11.06. 17:35

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
2026.11.06. 09:23