Hamilton pazar körrel, az élen fejezte be téli tesztjét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.28. 08:42
null
Lewis Hamilton az élen zárta utolsó tesztnapját (Fotó: Action Images, AFP, Twitter)<br />
Nico Rosberg után Lewis Hamilton is megmutatta, mennyivel a riválisok előtt jár a Mercedes: a világbajnoki címvédő délután annak ellenére gyorsabb volt Felipe Massánál és Kimi Räikkönennél – két, a legerősebb kihívók közé tartozó pilótánál –, hogy 12 fokkal hűvösebb aszfalton tette meg leggyorsabb körét, s riválisaival szemben nem szuperlágy, hanem lágy gumikat használt. A Mercedes bivalyerős, a McLaren pedig még a Spanyol Nagydíjig nem lesz az. A Honda-motoros autó szombaton csak 39 kört bírt.

Lewis Hamiltonnak annyiból nem volt szerencséje az utolsó tesztnapján, hogy a Mercedes a nap második felére tervezte lágy gumis gyors körét, és mire a pályára hajtott a sárga oldalú gumikkal, felhős lett az ég, az aszfalt pedig tíz fokkal hidegebb lett, mint a déli órákban vagy péntek délután.

Pénteken Nico Rosberg 24 fokos aszfalton a lágy gumikon 1:22.792-es kört ment, az ebédszünet előtt Felipe Massa és Kimi Räikkönen időmérős szimulációja során 26 fokos útfelületen a szuperlágy gumikon 1:23.2-t.

A világbajnoki címvédő14 fokos aszfalton hajtott pályára a lágy gumikon, és 1:23.022-es kört ment, ami a körülményeket figyelembe véve van olyan jó, mint Rosbergé egy nappal korábban, azaz megerősíti, hogy a Mercedes egy körön messze a többiek előtt jár.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is elismerte, hogy a Mercedes egy körön belül megközelíthetetlen, de abban bízik, versenytempóban sikerül felzárkózni. Daniel Ricciardo hosszú menetei biztatóak voltak, akárcsak Räikkönené a Ferrarival.

A Williams és a Ferrari között 14 ezred volt a különbség a szuperlágy gumis gyors körökben, azaz a Scuderia rövid távú tempójának fejlődése látható. A Toro Rosso, a Sauber és a Lotus is ment szuperlágy gumis mért köröket, ezek egy másodperccel elmaradtak a Mercedes közvetlen üldözőitől.

A Force India második tesztnapján Nico Hülkenberggel 158 körig jutott (2010 óta először fordult elő, hogy egy tesztnapon hét autó ment száznál több kört), a csapat vezetői elmondták, a felkészülés késői kezdete miatt nem is készülnek időmérős beállításokkal, csak a versenytempóra összpontosítanak.

A McLaren-Hondát Kevin Magnussen vezette, Jenson Button szerint azért, hogy valaki érezze, mekkora a különbség a mostani autó és az Abu-dzabi Nagydíjon használt McLaren-Mercedes között. A dánnak tetszett, amit látott, a csapat leggyorsabb eddigi körét futotta, de olajszivárgás miatt csak 39 kört tett meg.

Ugyanakkor jó hír a csapatnak, hogy Fernando Alonso minden bizonnyal rajthoz állhat az Ausztrál Nagydíjon. Jean Charles Piette, az FIA orvosa szerint a spanyol megkapja a zöld zászlót, Eric Boullier csapatfőnök szerint már a jövő héten 100 százalékosnak nyilváníthatják Alonsót.

A nap híre még, hogy a Renault sportrészlege állítólag engedélyt kapott valamelyik csapat felvásárlására. Német sajtóhírek szerint Bernie Ecclestone-nak előleget kell fizetnie a csapatok FOM-pénzéből, ha ugyanis a március végére tervezett részlet nem érkezik meg a jövő héten, akár négy csapat (Force India, Lotus, Sauber, Manor) is Európában ragadhat, mert nem tudja kifizetni a felszerelések Ausztráliába szállításának díját.

A tesztelés vasárnap zárul Barcelonában.

FORMULA–1-ES TESZT, BARCELONA
3. NAP

1. Hamilton (brit, Mercedes) 1:23.022 (76 kör)
2. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:23.262 (102)
3. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:23.276 (136)
4. Sainz (spanyol, Toro Rosso-Renault) 1:24.191 (132)
5. Grosjean (francia, Lotus-Mercedes) 1:24.200 (116)
6. Ericsson (svéd, Sauber-Ferrari) 1:24.477 (123)
7. Hülkenberg (német, Force India-Mercedes) 1:24.939 (158)
8. Magnussen (dán, McLaren-Honda) 1:25.225 (39)
9. Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Renault) 1:25.742 (128)

A TESZTNAP PERCRŐL PERCRE

18.02 Kockás zászló, vége a tesztnek.

18.00 Hülkenberg és Ericsson a pályán. A Sauber a megjavított autót ki akarta próbálni még a nap végén.

17.59 Egy motor felbőgött az egyik garázsban, de alig maradt idő. Zöld a lámpa, 57 másodperc maradt a körözésre.

17.58 Boullier elmondta, a McLaren-Hondát vasárnap ismét Jenson Button vezeti, a terv egy versenyszimuláció.

17.57 Nem sok idő marad, ha lesz zöld lámpa.

17.50 Akárcsak korábban Ericsson Sauberje, a 3. kanyarban állt le.

17.48 Újabb piros zászló. Sainz Toro Rossója állt le a leggyorsabb köre után.

17.47 Sainz is szuperlágy gumikon, 1:24.191-gyel 9 ezredet vert Grosjeanra.

17.45 Újabb készlet szuperlágy Grosjeannak, 1:24.2 – 1.1 másodperccel a szintén Mercedes-motoros Hamilton mögött, szűk egy másodpercre Massától.

17.40 Grosjean szuperlágy gumikat kapott, 1:24.6-tal az 5., Sainz lágyakon 1:24.7-et ment. Hamilton a kemény keverékű gumikon megy.

17.36 Szabad a pálya. Hamilton és Grosjean máris kiment.

17.33 A sárga-kék Sauber-Ferrari a platós kocsira került, szállítják vissza a boxba.

17.26 A nap első piros zászlós megszakítása. Ericsson Sauberje állt le a 3-as kanyarnál.

Kerékcserepróba a Ferrarinál a nap végén
Kerékcserepróba a Ferrarinál a nap végén

17.24 Sainz is 1:26 alatt, 1:25.3-ra javítva a 8. helyen a Toro Rossóval. Ricciardo az utolsó, de neki lesz még egy napja a Red Bullban.

17.22 2010 óta nem volt olyan, hogy egy tesztnapon legalább hét autó száz körnél többet tegyen meg. Ma heten jutottak idáig – Hamiltonnak még 33 kör kellene, hogy nyolcra nőjön ez a szám, ami nem lesz meg.

17.20 Eric Boullier McLaren-csapatfőnök beszélt az istálló motorohome-jában: „Csak a megbízhatóság miatt aggódunk, még idő kell, hogy ezt a problémát megoldjuk, de az idény európai szakaszának kezdetére versenyképesek leszünk.” Az itt kezdődik, május 10-én.

17.14 Grosjean lágy gumikat kapott, megnézi, mire megy ő egy késői gyors menettel. 1:25.1-gyel a hatodik. Sainz az egyetlen 1:26-on kívül.

17.12 AZ ÁLLÁS

1. Hamilton (brit, Mercedes) 1:23.022 (67 kör)
2. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:23.262 (102)
3. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:23.276 (126)
4. Ericsson (svéd, Sauber-Ferrari) 1:24.477 (114)
5. Hülkenberg (német, Force India-Mercedes) 1:24.939 (143)
6. Magnussen (dán, McLaren-Honda) 1:25.225 (39)
7. Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Renault) 1:25.742 (114)
8. Grosjean (francia, Lotus-Mercedes) 1:26.112 (106)
9. Sainz (spanyol, Toro Rosso-Renault) 1:26.330 (121)

17.10 Massa és Räikkönen 26 fokos aszfalton futotta szuperlágy gumis körét, Hamilton lágyakon 14 fokos aszfalton 240, illetve 254 ezredet vert rájuk. Megerősíti, amit már egy napja sejthettünk Rosberg lágy gumis menete után: egy körön a Mercedes az úr. Minden bizonnyal versenytávon is.

17.02 Hamilton új lágy gumikon már az élre állt: 1:23.022-t ment. Tíz fokkal hidegebb aszfalton bő két tizeddel „kapott ki” Rosbergtől.

Massa ezzel befejezte a téli tesztelést
Massa ezzel befejezte a téli tesztelést

16.58 Massa a boxban, és a csapat jelezte, hogy ezzel vége is a mai napjának és a téli tesztelésének. „A következő állomás Melbourne” – írta a csapat a Twitteren. A brazil 102 kört tett meg, legjobbja 1:23.262 a szuperlágyakon.

16.56 Hamilton egy lassabb kör után ismét a gázra lépett, de egy tizeddel elmaradt a legjobbjától.

16.52 Hamilton 1:23.648-at ment a lágy gumikon. Ez szűk 9 tizedre van Rosberg tegnapi legjobbjától. Tíz fokkal hidegebb az aszfalt.

16.51 „Csodás volt visszaülni az F1-es autóba! A McLaren-Hondát jó volt vezetni, sok van még ebben az autóban. Köszönöm a buzdítást!” – ezekkel a szavakkal üzent a Twitteren Kevin Magnussen.

16.49 Hamilton újra lágy gumikon a pályán. Talán mért köre is lesz.

16.48 AZ ÁLLÁS

1. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:23.262 (100 kör)
2. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:23.276 (121)
3. Hamilton (brit, Mercedes) 1:24.181 (57)
4. Ericsson (svéd, Sauber-Ferrari) 1:24.477 (98)
5. Hülkenberg (német, Force India-Mercedes) 1:24.939 (139)
6. Magnussen (dán, McLaren-Honda) 1:25.225 (39)
7. Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Renault) 1:25.742 (108)
8. Grosjean (francia, Lotus-Mercedes) 1:26.112 (105)
9. Sainz (spanyol, Toro Rosso-Renault) 1:26.330 (121)

16.45 Ricciardo újabb hosszú meneten van. Christian Horner csapatfőnök úgy érzi, a Red Bull közeledik a Mercedeshez. „Versenytávon közel vagyunk hozzá, de egy körön még túl nagy a lemaradás. Az autó sokkal stabilabb, mint tavaly, Daniel szerint könnyebben vezethető" – mondta Horner.

16.43 Hamilton ment egy kört lágy gumikon, de mért körbe nem kezdett, visszatért a boxba.

16.41 Räikkönen, Hülkenberg és Sainz után Ricciardo és Grosjean is túl a 100 körön, míg Massa 96-nál, Ericsson 94-nél tart.

16.38 Szűk másfél órával a szombati tesztelés zárása előtt egyetlen kérdés maradt mára, milyen kört fut Hamilton Rosberghez képest a lágy gumikon?

16.36 Rosberg pénteken 1:24.3-at ment közepesen kemény gumin, mielőtt a lágyra váltott. A lágy gumis gyors körében 24 fokos volt az aszfalt, most tíz fokkal alacsonyabb a hőmérséklete. Hamilton így is a hét legjobb körét futotta közepesen kemény gumikon.

16.34 Ha a Mercedes ugyanazt teszi, mint egy napja Rosberggel, hamarosan lágy gumikon jön ki Hamilton.

16.31 Hamilton erre ment egy gyors kört közepesen kemény gumikon. 1:24.1 perces eredménye 9 tizeddel gyengébb Massa ebédszünet előtti szuperlágy gumis körétől.

16.27 A hűvös aszfalton Räikkönen korábbi példáját követve Ericsson is jelöletlen gumikon megy a versenyszimulációja alatt. A Pirelli szerint nem számíthatunk már villámkörökre, de Hamilton még nem használt lágy gumikat. Az aszfalt 15 fokos.

A WILLIAMS-MERCEDES AZ ELSŐ KANYARBAN

A MCLAREN-HONDA AZ ELSŐ KANYARBAN

16.14 Hivatalos: olajszivárgás miatt 39 kör után vége a McLaren napjának. Magnussennek ma ennyi jutott, ez alapján is el tudja mondani, mi változott a tavalyi idényzárón használ Mercedes-motoros autóhoz képest.

16.13 Magnussen továbbra is egyetlen kört tett meg a McLaren-Hondával az ebédszünet óta. Másfél órája nem láttuk az autót.

16.06 Andrea Stella, Alonso ferraris versenymérnöke a McLaren garázsában. A spanyollal együtt érkezett a Scuderiától.

16.02 Ericsson a Sauber Twitter-üzenete alapján versenyszimulációba kezdett.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is körberobogta a pályát
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is körberobogta a pályát

16.01 AZ ÁLLÁS

1. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:23.262 (88 kör)
2. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:23.276 (118)
3. Ericsson (svéd, Sauber-Ferrari) 1:24.477 (72)
4. Hülkenberg (német, Force India-Mercedes) 1:24.939 (117)
5. Magnussen (dán, McLaren-Honda) 1:25.225 (39)
6. Hamilton (brit, Mercedes) 1:25.471 (42)
7. Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Renault) 1:25.742 (94)
8. Grosjean (francia, Lotus-Mercedes) 1:26.112 (77)
9. Sainz (spanyol, Toro Rosso-Renault) 1:26.330 (97)

15.56 Most Hülkenberg, Grosjean és Sainz köröz. A spanyolnak hét kör kell a százhoz.

15.54 Räikkönen szimulációja néhány körrel rövidebb volt, mint a Spanyol Nagydíj versenytávja, de szemléletesnek mondható.

15.53 Az utolsó etapjában a jelöletlen gumikon a következő köridőket érte el: 1:27.2, 1:28.3, 1:28.1, 1:28.2, 1:28.1, 1:28.5, 1:28.2, 1:28.0, 1:28.3, 1:28.6, 1:28.4, 1:28.8, 1:29.9 (ebben a körben forgalomba került), 1:28.6, 1:28.5, 1:28.7, 1:28.6, 1:29.1, 1:29.7, 1:29.1, 1:29.2, 1:29.1, 1:29.4, 1:29.5.

15.50 Räikkönen kész a versenyszimulációval, újra a boxban a Ferrarival. Szerencséje volt, nem lengettek piros zászlót.

15.48 Hamilton közepesen kemény gumikon a pályán, 1:30.3as körrel kezdett több mint négyórás szünet után.

15.45 Hamilton a pályán, délután először. A Mercedes azt írta a Twitteren, az ebédidőt is átdolgozták, hogy felkészítsék az autót. Bő két órája maradt az angolnak.

15.41 Beborult az ég, a felhők eltakarják a napot, az aszfalt hőmérséklete 17 fokra csökkent. A levegő 11 fokos. Hülkenberg is túl a 100 körön a második tesztnapját teljesítő Force Indiával.

Mario Andretti, 1978 világbajnoka ma 75 éves
Mario Andretti, 1978 világbajnoka ma 75 éves

15.34 Ricciardo 15, közepesen kemény gumis kör után a boxba állt. Ezúttal sem volt gyors kerékcsere, betolták a garázsba.

15.33 Romain Grosjean célkitűzése: „Az első futamra úgy megyünk, hogy pontot akarunk szerezni. Ha ez könnyen megy, legközelebb az első ötöt célozzuk meg. Ha ezen is túl vagyunk, jöhet a dobogós helyezések célba vétele. A Mercedes nagyon távol van, de mögötte óriási a tolongás, mi is ott lehetünk" – mondta a francia.

15.26 Ricciardo kiegyensúlyozott köridőket ér el, Räikkönen tempója az 1:27.2-es köre óta 1:28.6-ra romlott.

15.23 Räikkönen az első 100 körös. Ez azt jelenti, hogy a Mercedes, a Toro Rosso és a Sauber után az olasz csapat is túl jár az 1000. téli körén.

15.21 Ricciardo megszakított menete versenyszimuláció lehet, még 46 köre van hátra a boxutcából kitartott tábla szerint.

15.19 Hamilton és Magnussen továbbra sem jött ki, a McLaren garázsa felé egy sávon port szórtak a boxutca útjára, valami kifolyhatott a McLaren-Hondából az ebédszünet utáni egyetlen körében.

15.17 AZ ÁLLÁS

1. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:23.262 (76 kör)
2. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:23.276 (92)
3. Ericsson (svéd, Sauber-Ferrari) 1:24.477 (65)
4. Hülkenberg (német, Force India-Mercedes) 1:24.939 (91)
5. Magnussen (dán, McLaren-Honda) 1:25.225 (39)
6. Hamilton (brit, Mercedes) 1:25.471 (36)
7. Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Renault) 1:25.742 (79)
8. Grosjean (francia, Lotus-Mercedes) 1:26.112 (55)
9. Sainz (spanyol, Toro Rosso-Renault) 1:26.330 (71)

15.15 Grosjean 1:26.1-es körével elmozdult az utolsó helyről.

15.14 Räikkönen második etapja 14 körös volt. Köridői: 1:29.5, 1:29.7, 1:29.9, 1:29.3, 1:30.0, 1:30.4, 1:29.4, 1:30.2, 1:30.9, 1:30.7, 1:30.8, 1:30.8, 1:31.1, 1:31.0, 1:32.5. Az utolsóban Massával csatázott a pályán, egyikük sem engedett. A finn a kerékcseréjekor jelöletlen gumikat kapott, 1:27.2-vel kezdett rajtuk.

15.07 Räikkönen túl a 30 körön, még 26 hátravan neki a „versenyéből.”

15.05 A csütörtök este 150 körös szombatról beszélő Hamilton továbbra sincs a pályán, 36 megtett körrel áll. Téli kilométereinek száma 2248, csapattársa, Nico Rosberg ezzel szemben már 2774-nél tart.

15.04 A Force India a későn elkészült autó miatt biztos benne, hogy az időmérő első szakaszából az év elején nem tud majd továbbjutni, ezért a teszten kizárólag a versenybeállításokra összpontosítanak.

15.00 Az a hír járja, hogy a Renault felső vezetősége megadta az engedélyt a sportrészleg vezetőinek, hogy felvásárolja valamelyik F1-es csapatot, és gyári istállóvá alakítsa.

14.55 Räikkönen mellett most Massa, Sainz és Hülkenberg a pályán.

Maurizio Arrivabene Ferrari-csapatfőnök Esteban Gutiérrez tesztpilótával és pár másik Ferrari-vezetővel kiült a lelátóra
Maurizio Arrivabene Ferrari-csapatfőnök Esteban Gutiérrez tesztpilótával és pár másik Ferrari-vezetővel kiült a lelátóra

14.53 Räikkönen a boxkiállása után 1:29-es körök sorát futja.

14.51 Ricciardo első 16 köre: 1.30.2, 1.30.0, 1.30.1, 1.30.2, 1.30.2, 1.30.2, 1.30.4, 1.30.1, 1.30.4, 1.30.3, 1.30.8, 1.30.4, 1.30.4, 1.30.7, 1.30.9, 1:31.4. A Red Bull azonban ezt követően lekapcsolt motorral a boxba állt, nincs szó versenyszimulációról.

14.47 Räikkönen első etapjának köridői: 1.30.6, 1.30.6, 1.30.2, 1.30.3, 1.30.4, 1.30.7, 1.31.7, 1.30.7, 1.30.9, 1.31.0, 1.31.2, 1.31.1, 1.31.4, 1.31.4, 1.32.0, 1.31.8, 1.31.8, 1.32.3.

14.44 Ricciardo 1:30-as körök sorozatát futja. Massa boxba állása után az első lendületes kerékcseréig nem lehetünk biztosak benne, hogy versenyszimulációról van szó.

14.42 Räikkönen a boxba hajtott, gyors kerékcsere során kemény gumit kapott, s folytatta. Köridői a 19 körös első etapban 1:30.2-ről 1:32.3-ig romlottak.

14.41 Bár a Mercedes jóval a többiek előtt megkezdte a felkészülést a délutáni etapra, Hamiltont még mindig nem láttuk. Gond van, vagy annyira jól állnak, hogy ennyire kényelmesek lehetnek?

14.36 Räikkönen 1:31-es köröket fut a Ferrarival. Grosjean 1:27.5-re javított, továbbra is utolsó e tekintetben.

14.34 Grosjean a pályán, lágy gumikon 1:27.7-re javította legjobbját, ezzel maradt a 9. helyen.

14.32 Massa a boxban, de nem csak kerékcserére állt ki, ott is maradt. A menetének körei: 1:30.7, 1:30.8, 1:29.7, 1:29.6, 1:29.9, 1:30.1, 1:30.3, 1:30.2, 1:30.0, 1:30.3, 1:30.5, 1:30.5, 1:31.7, 1:31.4, 1:31.8, 1:31.4.

14.29 Massa köridői romlanak, Räikkönen hosszú ideje 1:30.7-es köröket fut. Massa öt körrel előrébb jár a versenyszimulációjában.

14.27 Magnussen etapról etapra gyorsabb, egyre jobban érzi az autóban magát – ezt erősítette meg a Honda a Twitteren.

14.21 Massa kiegyensúlyozott, 1:30 körüli köröket fut. Räikkönen a lágyabb keveréken körönként négy tizeddel lassabb. Magnussen csatlakozik hozzájuk a pályán.

14.16 Annyiban nem tökéletes a Williams és a Ferrari nagydíj-szimulációja, hogy egyikük sem azzal a gumival kezdte a „versenyét”, amellyel az „időmérőn” a legjobb körét futotta, de most ez a a legkevesebb.

14.13 Az aszfalt 28, a levegő 13 fokos.

14.12 Massa még egy 1:30-as kör után 1:29-re javított teli tankos menetében. Räikkönen is végrehajtotta a rajtgyakorlatot. A finn közepesen kemény gumikon köröz.

14.07 1:30.7 az első köre. Teli tankos autónak tűnik. Räikkönen is a pályán.

14.06 A következő körben már a célegyenesben száguldott végig. Versenyszimulációba kezdett?

14.04 A brazil kemény keverékű gumikon a boxutcán ment végig, rajtgyakorlatot hajtott végre annak végén.

14.02 Az időlista élén álló Massa az első a pályán.

14.00 Zöld a lámpa, az utolsó előtti téli tesztdélután kezdetét vette.

13.56 Kora délután Hamiltontól is várható lágy gumis gyors kör, utána talán versenyszimuláció. Szuperlágy gumikon a Mercedes nem megy, a csapat előzetesen nem rendelt a Pirellitől abból a keverékből a téli tesztekre.

13.51 Lassan újraindul a körözés. A Ferrari közölte, Räikkönen egyórás állása a tervezett módosítások mellett elektronikai hiba következménye volt.

13.09 A teszt 14 órakor folytatódik.

13.05 Massa, Räikkönen, Ericsson és Hülkenberg szuperlágy, Magnussen és Sainz lágy, Hamilton, Ricciardo és Grosjean közepesen kemény gumikon érte el legjobb körét.

13.03 AZ ÁLLÁS AZ EBÉDSZÜNETBEN

1. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:23.262 (45 kör)
2. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:23.276 (51)
3. Ericsson (svéd, Sauber-Ferrari) 1:24.477 (50)
4. Hülkenberg (német, Force India-Mercedes) 1:24.939 (76)
5. Magnussen (dán, McLaren-Honda) 1:25.225 (38)
6. Hamilton (brit, Mercedes) 1:25.471 (36)
7. Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Renault) 1:25.742 (60)
8. Sainz (spanyol, Toro Rosso-Renault) 1:26.330 (53)
9. Grosjean (francia, Lotus-Mercedes) 1:27.950 (44)

12.59 Ez volt az ebédszünet előtti nagy roham, egy óra múlva folytatódik a tesztelés.

12.54 Miközben zajlott a tűzijáték, Ricciardo közepesen kemény gumikon rótta tovább a köröket a Red Bull-lal. Neki nem sürgős, a többiekkel ellentétben vasárnap is tesztel. Grosjean hasonlóan jár el.

12.52 Räikkönen rajtgyakorlatokat végez – szinte minden készen áll az ebéd utáni versenyszimulációhoz.

12.50 Hülkenberg 70 körön is túl van délelőtt. Ericsson újabb szuperlágy gumis köre után (1:24.4) visszaesett a 4. helyre.

12.45 Hülkenberg viszont a szuperlágyakon 1:24.9-cel a harmadik helyre hozta fel a Force Indiát. Nem rossz az autó második tesztnapján.

Massa lágy gumikon. Volt kint szuperlágyakon is
Massa lágy gumikon. Volt kint szuperlágyakon is

12.43 Ericsson 3 századdal elmaradt lágy gumis legjobbjától.

12.39 Räikkönen az utolsó szektorban mai rekordot ment, de a teljes köre fél másodperccel elmaradt a legjobbtól. Ericsson szuperlágy gumikon a pályán a Sauberrel.

12.37 Magnussen lágy gumikon 1:25.2-vel a harmadik helyre hozta fel a McLaren-Hondát.

12.36 A Ferrari négy másodperccel gyorsabb, mint a tavalyi Spanyol Nagydíj időmérőjén. Ebből nagyjából két másodperc a szuperlágy gumi.

12.35 Raikkönen újabb készlet szuperlágy gumit kapott. Közben Ericssonnal a Sauber túl van az 1000. téli tesztkörén.

12.31 A csapatok nagy része nagydíj-szimulációt hajt végre, ennek első része az ebédszünet előtti időmérő, a folytatása pedig az ebéd utáni verseny.

12.30 Sainz lágyakon 1:26.3-at ment, Ericsson szintén lágy gumikon 1:25.5-öt.

12.28 1:23.276 – 14 ezreddel „kapott ki” Massától. Ha a tavalyi Ferrari időmérős eredményeit nézzük, nem is rossz. Ám ez még mindig csak teszt.

12.26 Räikkönen is szuperlágy gumikat kapott.

12.24 Hülkenberg a lágy gumikon a 4. helyre (1:25.6) hozta fel a Force Indiát.

12.23 Massa 1:23.262-t ment a szuperlágy gumikon. Rosberg lágyakon 1:22.792-vel zárt pénteken.

12.22 Massa szuperlágy gumikat kapott. A Mercedes közölte, véget ért a délelőtti programja. Finomítgatnak az autón a télutáni szakasz előtt.

12.17 A Ferrari finnje 1:24.1-gyel második. Ericsson 1:25.8-at ment.

12.16 Ricciardo a közepesen 1:25.7-re javított, maradt Hamilton mögött. Ericsson és Räikkönen lágy gumikon a pályán.

12.14 Massa lágy gumikon a pályán, 1:23.963 az új napi rekord.

12.10 A Gazzetta megkereste Jean Charles Piette-et, az FIA egyik orvosát, aki szerint nincs veszélyben Alonso Ausztrál Nagydíjon való szereplése.

12.08 Üres volt a pálya, Ricciardo törte meg a csendet.

12.04 Hülkenberg lágy gumikon 1:25.9-et ment, a többiek közepesen keményeken érték el legjobbjukat.

12.01 Massa közepesen kemény gumikon 1:24.950-nel az élre állt.

Räikkönennek délutánra versenyszimulációt tervez a Ferrari
Räikkönennek délutánra versenyszimulációt tervez a Ferrari

11.59 Az aszfalt 26 fokos, a Pirelli mérései szerint pénteken 29 volt a csúcs.

11.56 „Abban a kanyarban elég egy nagy széllökés ahhoz, hogy kibillentse az autót. Nem tudom, mi történt, messze voltam Fernandótól, a baleset elejét nem láttam, nem tudom, hogyan csúszott meg. Csak akkor értem oda, amikor a falnak ütközött – mondta Vettel tegnap. – A boxba érve a McLarenhez mentem, elmondtam, mi történt.”

11.53 Az olasz La Gazzetta dello Sport szerint Vettel többször is a McLaren motorhome-jában járt a teszt alatt. A wokingi csapat az FIA-val közösen vizsgálja Fernando Alonso vasárnapi balesetét, és a baleset idején a spanyol mögött haladó német véleményére is kíváncsiak.

11.48 AZ ÁLLÁS

1. Hamilton (brit, Mercedes) 1:25.471 (36 kör)
2. Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Renault) 1:25.879 (33)
3. Hülkenberg (német, Force India-Mercedes) 1:26.137 (53)
4. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:26.160 (32)
5. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:26.532 (28)
6. Ericsson (svéd, Sauber-Ferrari) 1:27.710 (35)
7. Sainz (spanyol, Toro Rosso-Renault) 1:27.800 (27)
8. Grosjean (francia, Lotus-Mercedes) 1:27.950 (28)
9. Magnussen (dán, McLaren-Honda) 1:28.689 (25)

11.45 A finn délután versenyszimulációt hajt végre, Maurizio Arrivabene csapatfőnök mellett várhatóan Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke is a helyszínen figyeli majd a próbát.

11.42 Räikkönen újra a pályán a Ferrarival.

11.37 A levegő 10 fokos, Massa 1:26.1-re, Magnussen a:28.6-ra javított. Mindketten közepesen kemény gumikon mennek.

11.33 Hülkenberg lágy gumikat kapott, 1:26.137-es kört futott. Ericsson hosszú menete véget ért.

11.30 Ma még nem volt piros zászlós megszakítás. Az első két tesztnapon ötször kellett megszakítani a tesztet, kétszer Kvjat Red Bullja miatt, egyszer-egyszer Sainz Toro Rossója, Pastor Maldonado Lotusa és Button McLarenje állt le.

11.29 Ericsson egy ideje 1:29-es köröket fut, kiegyensúlyozottan megy a Sauberrel.

11.26 Ricciardo 1:25.8-ra javított. Maradt második, közepesen kemény gumikon tesztel.

A Toro Rosso az első légterelő rögzítési pontjához szerelt műszerekkel méri a szárny rugalmasságát
A Toro Rosso az első légterelő rögzítési pontjához szerelt műszerekkel méri a szárny rugalmasságát

11.25 Körszámláló:

Hülkenberg 46
Hamilton 36
Ericsson 33
Ricciardo 31
Grosjean 28
Massa 27
Sainz 23
Räikkönen 22
Magnussen 17

11.21 Ericsson hosszú meneten van a Sauberrel. 1:27.7-re javított, azaz nem is olyan rossz az a hosszú etap.

11.19 Sainz 1:27.8-as körrel a táblán.

11.18 Räikkönen lassan egy órája nem volt kint a pályán a Ferrarival. Sainz elindult, neki továbbra sincs mért köre. Hamilton 1:30-as, 1:28-as és 1:27-es kört is ment, mielőtt visszatért a boxba.

Magnussen beugrása Button szerint jól jöhet a McLarennek
Magnussen beugrása Button szerint jól jöhet a McLarennek

11.12 Magnussen 1:29.0-ra javított, majd 10. köre végén a boxba hajtott.

11.08 Hülkenberg közepesen kemény gumikon 1:27.4-et ment, egy másodperccel jobbat, mint pénteken.

11.07 Hamilton először a pályán a legjobb időeredményét hozó menete óta. Magnussen már az etapja hatodik körében tart.

11.00 Ricciardo közepesen kemény gumikon 1:26 alatt. Magnussen első mért köre 1:29.3.

10.59 AZ ÁLLÁS

1. Hamilton (brit, Mercedes) 1:25.471 (30 kör)
2. Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Renault) 1:25.941 (24)
3. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:26.532 (22)
4. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:26.546 (27)
5. Grosjean (francia, Lotus-Mercedes) 1:27.950 (24)
6. Ericsson (svéd, Sauber-Ferrari) 1:28.719 (25)
7. Hülkenberg (német, Force India-Mercedes) 1:29.277 (38)
Sainz (spanyol, Toro Rosso-Renault) idő nélkül (18)
Magnussen (dán, McLaren-Honda) idő nélkül (8)

10.51 Hamilton hatkörös menete után a boxban. Massa és Ericsson maradt a pályán.

10.49 Hamilton 1:25.471-re faragta legjobbját. Mindhárom szektorban napi rekordot ment

10.45 Hamilton 1:25.712-re javított a közepesen kemény gumikon. Magnussen ezúttal sem ment mért kört.

Ricciardo az egyetlen, aki szombaton és vasárnap is autóba ül
Ricciardo az egyetlen, aki szombaton és vasárnap is autóba ül

10.40 Sainz és Magnussen első mért körére továbbra is várni kell. A boxkiállásokat gyakorló spanyol 18, a dán 5 körnél tart. A McLaren kijött a boxból.

10.34 Hülkenberg tegnap elmondta, a Force India számára a 77 körös első tesztnap csodás volt, de ez sem változtat azon a tényen, hogy a csapat lemaradásban van a többiekhez képest, és ezt a hátrányát nem fogja ledolgozni az utolsó két napon. De legalább műszaki hibák nincsenek…

10.31 Egyre melegebb az aszfalt, 24 fokosan mára tavaszi futamok szabadedzéseihez hasonlóak az állapotok. Ricciardo közepesen kemény gumikon legjobb első szektoridőt futott, de a köre elmaradt a saját legjobbjától is.

10.23 Grosjean 1:29.1-re javított , Ericsson is mért kört futott, 1:28.7-et.

10.20 AZ ÁLLÁS

1. Hamilton (brit, Mercedes) 1:26.110 (24 kör)
2. Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Renault) 1:26.314 (16)
3. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:26.532 (22)
4. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:26.546 (17)
5. Hülkenberg (német, Force India-Mercedes) 1:29.449 (23)
6. Grosjean (francia, Lotus-Mercedes) 1:30.964 (12)
Sainz (spanyol, Toro Rosso-Renault) idő nélkül (12)
Ericsson (svéd, Sauber-Ferrari) idő nélkül (7)
Magnussen (dán, McLaren-Honda) idő nélkül (5)

10.15 Az aszfalt már 22 fokos.

10.08 Magnussen ismét a pályán, az autóján a 20-as rajtszáma díszeleg, amit tavaly használt versenyzőként.

10.04 A Toro Rosso is túl van 1000. téli tesztkörén. Ezzel eddig csak a Mercedes dicsekedhetett. Ma a Sauber, a Ferrari és a Williams is eljuthat a mérföldkőig. A svájciaknak 37, az olaszoknak 83, az angoloknak 122 körre van szükségül hozzá.

10.02 Ricciardo és Räikkönen is gyorsul, közelebb lopóztak Hamiltonhoz a közepesen kemény gumikon. A Red Bull 1:26.3-at, a Ferrari 1:26.5-öt ment.

A Sauber a boxutca végén élvezheti az első napsugarakat, a többiekre árnyékot vet a főlelátó
A Sauber a boxutca végén élvezheti az első napsugarakat, a többiekre árnyékot vet a főlelátó

9.56 Massa és Sainz van csak a pályán, a Toro Rosso a kerékcseréket gyakorolja újoncával.

9.53 „Nagyon jó, hogy Kevin is beül az autóba, mindig is gyorsan alkalmazkodott ahhoz, amit a csapat adott neki. Kíváncsi vagyok, mit fog mondani, mert én a jerezi teszt óta folyamatosan gyorsuló autóval a kezdetekhez tudok viszonyítani, ma viszont meghalljuk, mit mond egy olyan pilóta, aki legutóbb Abu-Dzabiban ült autóban. Más a viszonyításai alapja, tényleg kiderül, hol járunk" – mondta Jenson Button arról, hogy ma Magnussen teszteli a McLaren-Hondát.

9.47 Már hat fok van, az aszfalt 18 fokos.

9.45 Hamilton 1:26.110-re javított a Mercedesszel. Magnussen elhagyta a boxutcát a McLaren-Hondával, amely pénteken piros zászlót okozott a nap végén.

9.42 Hamilton közepesen kemény gumikon 1:27.182-vel átvette a vezetést.

Massa lágy gumis korai körével állt az élen
Massa lágy gumis korai körével állt az élen

9.40 AZ ÁLLÁS

1. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:27.271 (4 kör)
2. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:27.840 (16)
3. Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Renault) 1:27.911 (9)
4. Hülkenberg (német, Force India-Mercedes) 1:29.449 (13)
5. Hamilton (brit, Mercedes) 1:30.841 (14)
Grosjean (francia, Lotus-Mercedes) idő nélkül (7)
Ericsson (svéd, Sauber-Ferrari) idő nélkül (4)
Sainz (spanyol, Toro Rosso-Renault) idő nélkül (1)
Magnussen (dán, McLaren-Honda) idő nélkül (0)

9.35 Egyre gyorsabb az ausztrál, 1:27.9-nél jár a kemény keverékű gumikon.

9.33 Ricciardo 1:29.4-gyel az eredménylistán. A következő köre 1:28.3.

9.32 A Ferrari még nem teljesített versenyszimulációt a téli tesztek során, de megbízhatónak tűnt az SF15-T. A szimulációra ma és holnap kerülhet sor.

„Több mint két nagydíjat lehúztam, de nem tudom, megnyertem-e valamelyiket, ez a többieken múlik. A viccet félretéve, örülök, hogy ilyen sok kilométert meg tudtunk tenni probléma nélkül. Nem vezettem a tavalyi Ferrarit, de szerintem a mostani óriási előrelépés ahhoz képest" – mondta Sebastian Vettel péntek este.

9.29 A McLarennel nincsenek súlyos problémák, Magnussen hamarosan kijön a pályára – állítja a Sky Sports.

Hamilton a reggeli napsütésben
Hamilton a reggeli napsütésben

9.23 Räikkönen és Hülkenberg a táblán. A finn 1:27.8-at (közepesen kemény gumikon), a német 1:29.6-ot ment (jelöletlen abroncson).

9.22 A Mercedes a téli tesztekre nem rendelt szuperlágy gumikat a Pirellitől, így Rosberg 2013-as 1:20.130-as kora márciusi köridejét még Hamilton sem fogja megközelíteni.

9.20 Massa lágy gumikon érte el időeredményét. Pénteken Valtteri Bottas körözött, elégedett volt a saját és csapata munkájával, de azért a Williams is tudja, hol áll a Mercedeshez képest: „Nálunk ezúttal is minden jól alakult, de meglepett a Mercedes sebessége."

9.17 Hamilton 1:31.4-ig faragta idejét, mielőtt a boxba állt. Most csak Grosjean van a pályán.

A Red Bull csütörtökön és pénteken is leállt Kvjattal, Ricciardo simább napban bízik
A Red Bull csütörtökön és pénteken is leállt Kvjattal, Ricciardo simább napban bízik

9.12 Hamilton harmadik mért köre 1:32.070, Massa elsőre 1:27.271-et ment.

9.09 Hamiltoné az első mért kör: 1:35.843. A nap süti az aszfaltot, amely már 15 fokos. A levegő 4 fokos.

9.08 Hülkenberg is kikukkantott a pályára, már csak Magnussenre és a McLarenre várunk.

9.07 Ahogy az reggelente lenni szokott, a hideg aszfalton még senki sem a jó köridőre hajt, ilyenkor még az aerofestékeké, illetve az áramlásmérő rácsoké és szárnyaké a főszerep.

9.05 Hamilton és Sainz is elindult próbakörére.

9.02 Jean-Éric Vergne, aki immár F1-es expilóta, a Ferrari tesztpilótájaként a Scuderia két évvel ezelőtti kocsijával Adelaide-ben körözött a helyi túraautó-bajnokság (V8 Supercars) betétprogramjában. Az Ausztrál Nagydíj hétvégéjén a túraautósok is versenyeznek majd Melbourne-ben.

9.01 Massa, Grosjean, Räikkönen, Ricciardo és Ericsson máris a pályán.

9.00 Elrajtolt az utolsó előtti tesztnap a Circuit de Barcelona-Catalunyán.

8.59 Magnussennel az autó különböző beállításait fogja tesztelni a McLaren.

8.56 Jenson Button pénteken 101 kört tett meg a McLaren-Hondával, ami sokkal többnek tűnt az idei viszontagságok után.

„Száz kör a legtöbb csapatnak semmit sem jelent, nekünk viszont ezerrel ér fel. Tudjuk, hogy nem mi vagyunk a leggyorsabbak, de Ausztráliáig rengeteget javulunk még” – szólt a kötelező optimizmussal fűtött Button-nyilatkozat tegnap este.

8.53 Emlékeztetőül a pénteki eredménylista:

1. Rosberg (német, Mercedes) 1:22.792 (106 kör)
2. Bottas (finn, Williams-Mercedes) 1:23.995 (90)
3. Nasr (brazil, Sauber-Ferrari) 1:24.071 (141)
4. Vettel (német, Ferrari) 1:25.339 (143)
5. Button (brit, McLaren-Honda) 1:25.590 (101)
6. Maldonado (venezuelai, Lotus-Mercedes) 1:26.705 (140)
7. Verstappen (holland, Toro Rosso-Renault) 1:26.766 (139)
8. Kvjat (orosz, Red Bull-Renault) 1:26.965 (84)
9. Hülkenberg (német, Force India-Mercedes) 1:28.412 (77)

Hamilton csütörtökön fél napot kapott, ma problémamentes zárásban reménykedik
Hamilton csütörtökön fél napot kapott, ma problémamentes zárásban reménykedik

8.51 Még csak két fok van, de amint magasabbra kerül a nap, gyorsan melegszik az idő, 11 óra körül már tavaszias körülmények lesznek.

8.48 A pénteki csúcsköre után Nico Rosberg meglehetősen zaklatott nyilatkozatot adott arról, hogy nem volt jó napja, ugyanakkor azt sugallta, ennél még sokkal jobb is lesz a Mercedes.

„Nehéz napunk volt, mert bár a számok azt mutatják, jó úton járunk, valójában a beállítások terén abszolút nem ott tartunk, ahol szeretnénk, amit nem is értünk – panaszkodott a német, miután 1.2 másodperccel jobb időt futott legközelebbi vetélytársánál. – Egész nap a beállításokkal babráltunk, próbáltunk helyes irányba kerülni, de nagyon nehezen ment. Fölöttébb túlkormányzott volt az autó, a hátulja összevissza csúszkált, és a tapadás is rossz volt. A nap végén már tűrhetőbbé vált a helyzet, a lágy gumik eleve javítottak a tapadáson, de ez nemigen számít az autó egyensúlyát illetően."

Derűs a reggel Barcelonában
Derűs a reggel Barcelonában

8.42 Köszöntjük olvasóinkat a téli tesztidény utolsó előtti napját élőben végigkövető tudósításunkban! Derűs ég fogadta a csapatokat a Barcelonához közeli versenypályán Montmelóban.

Nico Rosberg pénteki 1:22.792-es köre után Lewis Hamiltonon a sor, hogy lágy gumikon fusson gyors kört a Mercedesszel. Hamiltonnak ez az utolsó tesztnapja a téli felkészülés során, akárcsak Kimi Räikkönennek, Felipe Massának, Romain Grosjeannak, Carlos Sainz Jr.-nak, Marcus Ericssonnak és Nico Hülkenbergnek. Autóba ül még a McLaren tesztpilótájaként Kevin Magnussen és a Red Bull utolsó két napján vezető Daniel Ricciardo is.

A MÁSODIK BARCELONAI TESZT BEOSZTÁSA
Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
MERCEDES Hamilton Rosberg Hamilton Rosberg
RED BULL Kvjat Kvjat Ricciardo Ricciardo
WILLIAMS Massa Bottas Massa Bottas
FERRARI Räikkönen Vettel Räikkönen Vettel
McLAREN Button Button Magnussen* Button
TORO ROSSO Sainz Verstappen Sainz Verstappen
LOTUS Grosjean Maldonado Grosjean Maldonado
SAUBER Ericsson Nasr Ericsson Nasr
FORCE INDIA nem tesztel
Hülkenberg Hülkenberg
Pérez
*tesztpilóta
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik