F1: Hamarosan harcban leszek Hamiltonnal – Bottas

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.04.12. 11:02
Címkék
Valtteri Bottas, a Mercedes F1-es versenyzője hisz abban, hogy komoly csaták várnak rá és csapattársára, Lewis Hamiltonra.

Bottas a szezont megelőzően igazolt a Mercedeshez, miután 2016 világbajnoka, Nico Rosberg visszavonult. Az eddigi két versenyen – mióta Hamilton csapattársa – egyszer a harmadik, egyszer pedig a hatodik helyen intették le, és mindkét alkalommal a harmadik helyről indulhatott. Bár eddig mind az időmérő edzéseken, mind a futamokon kikapott brit kollégájától, Bottas szerint hamarosan komolyan megnehezítheti a dolgát.

„Hamilton egyértelműen az eddigi leggyorsabb csapattársam – ismerte el a finn pilóta. – Háromszoros világbajnok és sokszoros futamgyőztes, szóval számítottam a nehézségekre. Azonban biztos vagyok benne, hogy harcban lehetek vele. Tudom, hogy most is nagyon közel vagyok hozzá, de fejlődni fogok, és lesz néhány kemény csatánk a jövőben."

Bottas ennek ellenére jelenleg nem azt tartja a leglényegesebbnek, hogy Hamiltonhoz hasonlítsa magát, és nem akarja siettetni saját fejlődését sem.

„Biztos vagyok mindebben, de jelenleg nem ezek azok a dolgok, amelyekre koncentrálok. Most az a fontos, hogy értékes pontokat szerezzek a csapatnak, és lépésről lépésre haladjak a fejlődésben. Egyre jobban érzem magam az autóban, az eredmények és a sikeres kvalifikáció is el fog jönni" – ígérte a finn.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
5 órája

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
5 órája

Egy tegnapi kadétiskola visszaköszön – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
6 órája

Liga 2: Kocsis Bence gólja és gólpassza is kellett a Marosvásárhely fordításához

Minden más foci
6 órája

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
7 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
7 órája