F1: Ha ezért büntetés jár, miért vagyunk itt? – Verstappen

2019.06.30. 17:55
null
Egy dolog biztos: a képen a futam győztese rajta van (Fotó: AFP)
Hatalmas csatában két körrel a vége előtt előzte meg Max Verstappen Charles Leclerc-t a Formula–1-es Osztrák Nagydíjon, ám a pályán elért eredmény egyelőre nem tekinthető hivatalosnak, mert a sportfelügyelők vizsgálják az esetet, amelyről a két főszereplő is elmondta a véleményét.

Vasárnap délután Max Verstappen két körrel a leintés előtt előzte meg a versenyen sokáig vezető Ferrari-pilótát, Charles Leclerc-t, ám a manőver során a két autó összeért, így a sportfelügyelők már a futam alatt jelezték, vizsgálni fogják az esetet, és röviddel a leintés után az is eldőlt, 18.00 órától folytatják le a részletes vizsgálatot.

SZAVAZÁS

Ön szerint büntetést érdemelt volna Max Verstappen?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A futamon a kockás zászlót tehát elsőként Max Verstappen látta meg, majd az első F1-es futamgyőzelméről egyelőre lemaradó Charles Leclerc-t intették le, s a díjátadó után mindketten elmondták a véleményüket az esetről.

„Kemény verseny volt, ha nem így viselkednénk, nyugodtan otthon is maradhatunk. Ha az ilyen dolgokat nem engedik, ha ezért az előzésért büntetés jár, akkor mi értelme, hogy itt vagyunk az F1-ben?” – tette fel a kérdést a Sky Sports kamerái előtt a holland pilóta.

„Nyilván a sportfelügyelők döntik majd el, hogy mi lesz a verseny végeredménye, de nekem az autóban ülve elég egyértelmű volt, hogy mi történt. Nem tudom, hogy kívülről látszott, majd meglátjuk. Ahogy egy körrel korábban, ismét a külső íven voltam, de ezúttal Max nem hagyott elegendő helyet, összeértünk, le kellett menjek a pályáról, és aztán már nem volt esélyem visszaelőzni” – fogalmazott Leclerc.

A sportfelügyelők végül nem büntették meg Verstappent, a döntésről itt olvashatnak.

AZ ESET VIDEÓN

AZ OSZTRÁK NAGYDÍJ HIVATALOS EREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda
2. Charles Leclerc monacói Ferrari 2.724 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 18.960 mp h.
4. Sebastian Vettel német Ferrari 19.610 mp h.
5. Lewis Hamilton brit Mercedes 22.805 mp h.
6. Lando Norris brit McLaren-Renault 1 kör h.
7. Pierre Gasly francia Red Bull-Honda 1 kör h.
8. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 1 kör h.
9. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
10. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
11. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1 kör h.
12. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1 kör h.
13. Nico Hülkenberg német Renault 1 kör h.
14. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1 kör h.
15. Alexander Albon thaiföldi Toro Rosso-Honda 1 kör h.
16. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1 kör h.
17. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 1 kör h.
18. George Russell brit Williams-Mercedes 2 kör h.
19. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 2 kör h.
20. Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 3 kör h.
A VB-ÖSSZETETT ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZ. PONT
1. Lewis Hamilton 6 8 9 197
2. Valtteri Bottas 2 8 9 166
3. Max Verstappen 1 3 9 126
4. Sebastian Vettel – 4 9 123
5. Charles Leclerc – 4 8 105
6. Pierre Gasly – – 7 43
7. Carlos Sainz Jr. – – 5 30
8. Lando Norris – – 4 22
9. Kimi Räikkönen – – 6 21
10. Daniel Ricciardo – – 3 16
11. Nico Hülkenberg – – 3 16
12. Kevin Magnussen – – 2 14
13. Sergio Pérez – – 3 13
14. Danyiil Kvjat – – 4 10
15. Alexander Albon – – 3 7
16. Lance Stroll – – 3 6
17. Romain Grosjean – – 2 2
18. Antonio Giovinazzi – – 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 363
2. Ferrari 228
3. Red Bull-Honda 169
4. McLaren-Renault 52
5. Renault 32
6. Alfa Romeo-Ferrari 22
7. Racing Point-Mercedes 19
8. Toro Rosso-Honda 17
9. Haas-Ferrari 16
10. Williams-Mercedes 0
Legfrissebb hírek

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
1 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
21 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
22 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
Tegnap, 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
Tegnap, 11:35

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35