F1: főnöke elmondta, mi vezetett Alonso rossz megítéléséhez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.17. 12:47
Éric Boullier, a McLaren versenyigazgatója szerint sokan rosszul ítélik meg Fernando Alonsót, ami mögött a francia szerint csupán személyiségének egy fontos jellemzője áll.

Fernando Alonso jelenleg nem éppen Formula–1-es karrierje legszebb napjait éli a McLarennél, így az utóbbi időben sokat pletykáltak arról, hogy a spanyol pilóta másik istállóhoz igazolhat. Többek között a két topcsapat, a Mercedes és a Ferrari neve került szóba, utóbbinál azonban már versenyzett korábban Alonso, és nem éppen a legbékésebb módon távozott. Sokan úgy vélik, hogy főnökeinek nincs könnyű dolguk vele, ezt azonban jelenlegi felettese, Éric Boullier cáfolta. A francia szakember viszont azt is tudni véli, miért terjedt el ez a negatív megítélés a kétszeres világbajnokról.

„A létfontosságú győzni akarás az, ami megkülönbözteti Fernandót az ellenfeleitől – mondta Boullier. – A győzelem az egyetlen, amivel foglalkozik. Ha csak a saját gokartpályáján versenyzel ellene, vagy mondjuk teniszeztek, kétszáz százalékot ad bele, hogy ő legyen az első. Annyira eltökélt, mintha egy versenyhétvégén lenne.”

Boullier szerint ez a hatalmas eltökéltség kelthet egyesekben olyan véleményt róla, amely távol áll a valóságtól.

„Ez nagyon jó tulajdonság, ám könnyen ahhoz vezet, hogy egyesek félreértik a csapatával szembeni elvárásait. Fernando nehezen kezelhető versenyző hírében áll, pedig valójában nem az. Ha megérted a győzelemre való éhségét, akkor megérted a személyiségét is. Érthető, hogy a jelenlegi eredményeink miatt bosszús, ám a személyisége, az elvárásai és a körülmények miatt néha olyan személynek ábrázolják, aki valójában nem ő.”

Legfrissebb hírek

Ki kicsoda? Íme, a Formula–1-es csapatok kulcsfigurái

Képes Sport
2025.05.07. 17:17

Az idősebbik Sainz is harcba szállhat az FIA elnöki posztjáért – sajtóhír

F1
2025.05.07. 14:36

Cserél az Alpine: Colapinto veszi át Doohan helyét Imolától – hivatalos

F1
2025.05.07. 09:13

F1: távozott az Alpine csapatfőnöke, ideiglenesen Briatore veszi át a helyét

F1
2025.05.06. 22:14

„Sainzot is elengedjem?" – a Ferrarinál izzott a rádió Miamiban, de senkiben sem maradtak rossz érzések

F1
2025.05.05. 13:09

„Összeütköztök vagy nem előzöl" – Norris szerint Verstappen azt csinál, amit csak szeretne

F1
2025.05.05. 02:36

Elmaradt az eső – Piastri vezérletével a McLaren erődemonstrációt tartott Miamiban

F1
2025.05.04. 23:35

Életnagyságú LEGO-autók lepték el a miami pályát – videó

F1
2025.05.04. 20:51
Ezek is érdekelhetik