F1: élesben még mindig kevés lehet a Ferrari tempója

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.15. 11:30
null
Sebastian Vettel szerint a Ferrari gyors, de nem ideális (Fotó: AFP)
A Ferrari biztatóan zárta a Kínai Nagydíj pénteki edzéseit, de Kimi Räikkönen szerint csalóka az eredmény, a vörös autók ugyanis csak a szuperlágy gumikon versenyképesek. A Mercedes csapatfőnöke udvariasan nyilatkozott a riválisról, amelynek a szombati eső adhat esélyt az időmérőn. Az mindenesetre  az olaszok mellett szól, hogy Lewis Hamilton büntetése miatt csak egy Mercedesszel kell a pole-ért küzdeni.

A Ferrari mindkét autójával megelőzte a Mercedeseket a második szabadedzésen, de még így is nehéz elhinni, hogy a Scuderia versenybe szállhat a német csapattal a pole pozícióért. Pontosabban Nico Rosberggel, hiszen Lewis Hamilton váltócsere miatt öt rajthelyes büntetést kap, így már a rajt előtt visszacsúszik néhány pozícióval.

A Ferrari jó köreiben szerepet játszhatott, hogy mindenki más után ment ki a szuperlágy gumikon, így addigra teljesen felgumizták a riválisok az ideális ívet. A jó körökből nehéz messzemenő következtetéseket levonni, a Ferrari Bahreinben a harmadik szabadedzésen is megelőzte a Mercedeseket, de a pole-ra az időmérőn akkor sem volt esélye.

„Nem volt könnyű napunk, talán a szél miatt éreztem nagyon csúszósnak a pályát – mondta az edzésnapot az élen záró Kimi Räikkönen. – A szuperlágyon egy körön és hosszabb távon is rendben van az autó, sokat javul a tapadás, a másik két keverék azonban közel sem az igazi. Hogy lesz-e esélyünk az időmérőn? Azzal még várjunk, állítólag esni fog, ami mindent felboríthat."

S ha a szuperlágy gumikon jobb is lehet a Ferrari a Mercedesnél, a Bahreini Nagydíjjal ellentétben Kínában ezeken a gumikon nem lehet 15 kört megtenni a verseny alatt, azaz versenytávon nem érdemes számolni velük. Elég csak arra gondolni, hogy Vettel a 17 körös gumikkal úgy hajtott be az edzés végén a bokszba, hogy már cafatok szakadtak le róla. Vasárnap csak az a két keverék „játszik”, amelyeken a Ferrari pénteken bizonytalan volt.

Ami pedig az időmérőt illeti, ezúttal talán az esős idő jelenthet kapaszkodót az olasz csapat számára – az is lehet, hogy ha esőben nem sikerül elöl végezni, éppen a csapadékra fogja az olasz csapat a lehetőség elszalasztását.

„Javulhatunk még, az autó egyensúlya ugyanis még közel sem olyan jó, mint szeretném. Pénteken nem az eredménylista számít, hanem az, hogy érzed magad az autóban. Nincs nagy gond, de még messze vagyunk az ideálistól" – mondta Vettel.

„Jó péntekünk volt, semmiképp sem mondanám rossznak. De nem a pénteki eredmények határozzák meg a rajtsorrendet, vébépontokat sem osztanak. Még hosszú a hétvége" – összegzett Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke.

A Mercedes vezetői udvariasan annyit mondtak, hogy a Ferrari közelebb kerülhet hozzájuk. Azaz minden bizonnyal a Mercedesben is bőven van tartalék, egykörös tempó terén még több is, mint a Ferrariban.

„A Ferrari a tavalyi fejlődéséhez hasonlóan nagyot lépett előre az idén is, de a növekvő teljesítmény egyelőre megbízhatósági gondokkal jár együtt, ezért még egy hétvégéje sem állt össze tökéletesen. Puszta teljesítmény terén egyre közelebb kerülnek hozzánk, ami jó, ezt a versenyt akarja látni a közönség" – mondta Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke.

A Ferrari abban biztos lehet, hogy a többi csapatot könnyedén megelőzi, azaz ideális esetben hátrafelé nem kell nézegetnie. Ha viszont szombaton esik, olyan csapatok is belefolyhatnak a pole-ért vívandó küzdelemben, amelyeknek száraz pályán nem lenne esélyük. Lehet itt még izgalom a hétvégén a mezőny élén.

KÍNAI NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:36.896 átlag: 202.522 km/ó 35 kör
2. Sebastian Vettel német Ferrari 1:37.005 0.109 mp h. 33
3. Nico Rosberg német Mercedes 1:37.133 0.237 33
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:37.329 0.433 33
5. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:38.143 1.247 31
6. Max Verstappen holland Toro Rosso-Ferrari 1:38.268 1.372 28
7. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:38.527 1.631 31
8. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:38.542 1.646 32
9. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:38.569 1.673 31
10. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:38.723 1.827 34
11. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:38.728 1.832 31
12. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:38.828 1.932 28
13. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-TAG Heuer 1:39.178 2.282 31
14. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:39.214 2.318 34
15. Jolyon Palmer brit Renault 1:39.774 2.878 32
16. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:39.890 2.994 22
17. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1:39.941 3.045 36
18. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:39.979 3.083 35
19. Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes 1:40.550 3.654 33
20. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:41.066 4.170 32
21. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1:42.954 6.058 4
1. SZABADEDZÉS
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:38.037 átlag: 200.165 km/ó 16 kör
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:38.183 0.146 mp h. 16
3. Sebastian Vettel német Ferrari 1:38.665 0.628 12
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:39.061 1.024 13
5. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:39.155 1.118 11
6. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-TAG Heuer 1:39.625 1.588 14
7. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:39.676 1.639 12
8. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:39.974 1.937 11
9. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:40.169 2.132 13
10. Max Verstappen holland Toro Rosso-Ferrari 1:40.232 2.195 13
11. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:40.347 2.310 15
12. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:40.538 2.501 11
13. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:40.828 2.791 10
14. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:41.358 3.321 9
15. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:41.393 3.356 18
16. Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes 1:41.614 3.577 20
17. Jolyon Palmer brit Renault 1:41.816 3.779 16
18. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1:42.908 4.871 14
19. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:42.980 4.943 8
20. Kevin Magnussen dán Renault idő nélkül 6
21. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari idő nélkül 2
22. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes idő nélkül 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik