Hamilton a szuperlágy gumikon is Vettel előtt maradt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.04. 06:53
null
Vettel az első edzést a 2. helyen zárta, s délután is Hamilton mögött maradt
Lewis Hamilton a közepesen kemény gumik után a szuperlágyakon is a leggyorsabb volt a Dél-koreai Nagydíj pénteki edzésnapján, mindkét tréningen Sebastian Vettelt utasította maga mögé. A két-két Mercedes és Red Bull két tizeden belül zárt egymáshoz képest, őket követték tisztes távolból a Ferrarik és a Lotusok. A szombatra várt tájfunnak még a szellője sem érkezett meg a pályára, a második napon sokat változhat az időjárási helyzet.

A Dél-koreai Nagydíj második szabadedzése előtt arra lehetett számítani, hogy majd jönnek a szuperlágy gumis körök, és Sebastian Vettel helyben hagyja a mezőnyt. Ám Lewis Hamilton az élen tartotta a Mercedest, a közepesen kemény abroncsok után a piros betűs kerekeken is megőrzött valamennyit az előnyéből.

A Mercedes ezen a pályán méltó riválisnak tűnik a Red Bull számára, amit Nico Rosberg sebessége is alátámaszt – persze Vettel elmúlt hetekbeli teljesítményéből kiindulva jogosan tarthatnak attól a Mercedesnél, hogy a vb-éllovas nem mutatta még meg, mit tud. Az edzés után nyilatkozva azt mondta viccesen: „Van még mit javítanunk, de majd szombaton bekapcsoljuk a kipörgésgátlónkat."

A Red Bullról elterjedő pletykára utalt, amely szerint a csapat illegális eszközt használ, pedig erre valójában nincs is lehetősége az FIA által ellenőrzött elektronikus vezérlő miatt.

A Red Bullok és a Mercedesek mögött a Ferrari és a Lotus párosa következett, majd a McLarenek jöttek – a wokingi autók a közepesen kemény gumikon versenyben vannak a másik két csapat autóival, de a szuperlágyokon nem gyorsultak fel eléggé.

A boxutca kijáratát átépítették, a pálya mellől a bukótér másik oldalára tolták, ahol nem sikerült valami jóra, hatalmas bukkanó van a kifelé vezető úton, ami problémát okozhat a versenyzőknek.

Folytatás szombat hajnalban, a szabadedzést az időmérő követi magyar idő szerint 7 órakor, várhatóan nagyon szeles időben, remélhetőleg még a tájfun megérkezése előtt.

DÉL-KOREAI NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:38.673 átlag: 204.858 km/ó 31 kör
2. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:38.781 0.108 mp h. 30
3. Nico Rosberg német Mercedes 1:38.797 0.124 32
4. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:38.844 0.171 35
5. Felipe Massa brazil Ferrari 1:39.114 0.441 30
6. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:39.226 0.553 34
7. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:39.444 0.771 31
8. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1:39.757 1.084 33
9. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:39.774 1.101 29
10. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 1:40.006 1.333 34
11. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:40.007 1.334 34
12. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 1:40.152 1.479 31
13. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:40.186 1.513 33
14. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 1:40.210 1.537 34
15. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:40.446 1.773 30
16. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:40.552 1.879 26
17. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1:41.117 2.444 35
18. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 1:41.289 2.616 34
19. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 1:42.461 3.788 36
20. Charles Pic francia Caterham-Renault 1:42.798 4.125 35
21. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 1:43.108 4.435 31
22. Max Chilton brit Marussia-Cosworth 1:43.441 4.768 29

PERCRŐL PERCRE

Alonsót behívták a boxba, nem látták értelmét annak, hogy tovább csúszkáljon a kopott szuperlágy gumikon. Kiment a keményebbeken, és a többiekéhez hasonló, 1:44-es kört ment. Hamilton is kipróbálta a szuperlágyakat, 1:43-mal biztatóan kezdett, de hamar utolérte Vergne-t. Az időlistán az élen maradt az angol, akárcsak délelőtt.

8.28: Massa a 4-es kanyarban Räikkönent előzte, de leblokkoltak a kerekei fékezéskor, és majdnem nekicsúszott a Lotusnak.

Vettel 1:44-1:45-ös időket futott a tartalékolós fázis után. Webber hasonló tempót fut 20 kör után a keményebbeken.

8.19: Räikkönen továbbra is kiváló tempót produkált, Vettelt továbbra is óvatosságra intették. Alonso már nagyon használt szuperlágyakon 1:47-et ment, több mint két másodperccel lassabbat, mint a finn.

Vettelt arra kérte a mérnöke, ne menjen túl gyorsan a szuperlágy gumin, mert túl gyorsan kopik. Vissza kell fognia magát, hogy 1:46-os köröket menjen. Räikkönen 1:44-eket fut, de lassul a Lotusszal. Hmailton a keményebb abroncsokon egyre gyorsabbá válik az üzemanyag fogyásával, 1:45 aljához közeledik. Mérnöke biztatja, hogy kiváló állapotban vannak az abroncsai.

8.11: Button autóját rendbehozták, az angol is kiment a pályára, csak Ricciardo volt a garázsában.

A Mercedesnél Hamilton a keményebb, Rosberg a lágyabb gumikon száguldott, a német rövidesen a jobb első kerék szemcsésedésére panaszkodott.

8.04: Miközben a többség a közepes és a szuperlágy gumik közötti különbséget elemezgette a pályán teli tankkal, Button a Mclaren garázsáéban vesztegelt, a kocsijában a kábeleket rendezgették a szerelői.

Elérkezett a pont, amikor megtankolták az autókat, és hozzáláttak a versenytempó teszteléséhez.

7.58: a szuperlágy gumis gyors körök után Hamilton, Vettel, Rosberg, Webber, Massa, Grosjean, Alonso, Räikkönen, Button, Sutil, Di Resta, Pérez, Gutiérrez, Hülkenberg, Vergne, Ricciardo, Maldonado, Bottas, Van der Garde, Pic, Bianchi, Chilton sorrend alakult ki.

Az első szektorban csúcsidőt ment, a másodikban és a harmadikban viszont elmaradt Hamiltontól, 108 ezreddel kikapott a Mercedestől. Látható hibát a 4-es kanyarban követett el, amikor elfékezte magát.

Lewis Hamilton a közepesen kemény és a szuperlágy gumikon is a leggyorsabb pénteken Dél-Koreában (Fotók: Reuters)
Lewis Hamilton a közepesen kemény és a szuperlágy gumikon is a leggyorsabb pénteken Dél-Koreában (Fotók: Reuters)

7.52: Jött Vettel a szuperlágy gumikon.

A McLaren pilótái nemigen javítottak a szuperlágy gumikon – amíg a közepesen keményen a Lotus és a Ferrari szintjén voltak, ezeken visszacsúsztak mögéjük, és a feljavuló Force India szintjére kerültek: Button előttük volt, Pérez mögöttük, Sutil egy ezreddel előzte meg Di Restát.

Egyelőre úgy tűnik, a Mercedes reménykedhet valamiben ezen a hétvégén, de Vettel már készülődik a szuperlágy gumis köreire.

7.45: Gutiérrez megpördült az első kanyarban. Egyenesbe tette a kocsit, aztán ment tovább.

A spanyolt Massa, majd Grosjean is megelőzte, így visszacsúszott a 6. helyre. Vettel még mindig nem volt kint szuperlágy gumikon.

4. DÉL-KOREAI NAGYDÍJ
PÉNTEK
1. szabadedzés: Hamilton a két Red Bull előtt, Räikkönen összetörte a Lotust
SZOMBAT
4.00–5.00: 3. szabadedzés
7.00–8.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
8.00: a verseny rajtja
Az időpontok magyar idő szerint értendők. Az NSO az összes edzésről, valamint a versenyről is élő tudósítással számol be.

IDŐJÁRÁS. Pénteken és szombat délelőtt még kifejezetten kellemes idő lesz a futam helyszínén, a hőmérséklet 26 fok lehet, de aztán szombat déltől megerősödik a szél, és délután vagy este megérkezik Fitov, a tájfun, amely ezt követően több órán át, talán egy egész napig tartó esőt zúdít a helyszínre, viharos szél kíséretében. Nem túlzás azt mondani, az F1 szereplői ezúttal nem csak a stratégiai fejtörés miatt rettegnek majd az eget kémlelve.

GUMIK. A Pirelli a Szingapúri Nagydíjhoz hasonlóan a közepesen kemény és a szuperlágy gumikat szállítja. Itt is hasonlóan nagy eltérésre lehet számítani a két keveréken elért köridők között, mint két hete, de kérdés, hogy az időmérőn és a versenyen szükség lesz.-e a száraz pályára való gumikra?

BÜNTETÉS. Mark Webber tíz rajthelyes büntetést kap, Szingapúrban ugyanis megrótták a Fernando Alonsótól a verseny után kapott fuvar veszélyessége miatt, és mivel ez volt a harmadik figyelmeztetése 2013-ban, jött az automatikus büntetés.

7.42: Alonso a szuperlágy abroncsokon feljött Webber és Vettel közé, de 6 tizeddel kikapott az ausztráltól. Hamiltonhoz képest 771 ezredre volt.

Hülkenberg a harmadik szuperlágy gumis körében feljött a 8. helyre. A dél-koreai pályán a hosszú egyenesekben visszahűlnek az abroncsok, nincsenek olyan folyamatos terhelésnek kitéve, mint Szingapúrban voltak.

Räikkönen a szuperlágy gumikon egy másodpercet kapott a Mercedesektől. Vettel még a közepesen keményeken körözött.

7.37: Hamilton a lágyabb gumikon visszaelőzte Webbert, 1:38.673-mal állt az élre. Rosberg is bejött az ausztrál elé, de elmaradt Hamiltontól.

Többen jöttek a piros betűs gumikon.

7.34: A német maradt a 12. helyen, Webber viszont felgyorsult, 1:38.844-gyel az élre ugrott. Hülkenberg sokat csúszkált a mért körében.
7.31:
Hülkenberg a szuperlágy gumikon jött a pályára. Webber és Van der Garde is ezt tette.

Räikkönen arra panaszkodott, hogy „a kormány őrülten jobbra húz." Még van mit csiszolni az újra összerakott Lotuson.

Úgy tűnik, a pilóták kihasználták a közepesen kemény gumik legjobb állapota adta lehetőséget, kiürült a pálya. A sorrend Hamilton, Webber, Vettel, Rosberg, Alonso, Massa, Pérez, Räikkönen, Button, Grosjean, Gutiérrez, Hülkenberg, Ricciardo, Vergne, Di Resta, Maldonado, Bottas, Sutil, Van der Garde, Pic, Bianchi, Chilton volt.

7.22: Räikkönen feljött a 8. helyre, 934 ezredre volt Hamiltontól.

Hülkenberg ideges rádióüzenete: „Be kell jönnöm a boxba, Grosjean már megint az utamban volt!” A Saubernél jelezték, várják. A német és a francia vadul integetett egymásnak a pályán, miután Hülkenberg bosszúból ráfékezett a franciára – megrovásra számíthat.

7.17: Rosberg feljött a negyedik helyre, mögötte a két Ferrari sorakozott. Räikkönen Pic és Bianchi közé, a 19. helyre ékelte be magát.

Az első edzésen a Force Indiánál lehetőséget kapó James Calado a BBC-nek beszélt arról, milyen volt a Red Bull mögött száguldani: „Elképesztő gép, hatalmas a leszorító ereje, ez az egyetlen autó, amelynek nem mozog idegesen a hátulja."

Räikkönen autóját az első edzés végén platós kocsin vitték a boxba
Räikkönen autóját az első edzés végén platós kocsin vitték a boxba

Utolsóként Räikkönen is elhagyta a depót, Hamilton 1:39.510-zel a Red Bullok elé került.

7.14: Hülkenberg és Grosjean kisebb hibát vétett, miközben Webber első mért körével 1:39.598-cal a nap legjobb eredményével az élre ugrott.

A német 63 ezreddel maradt el Hamilton első edzésen elért legjobbjától. Az angol a második helyre jött fel, 5 tizeddel Vettel mögé. Már csak Buttonra és Räikkönenre vártunk.

7.10: Vettel lassabb körrel nyitott, de a második kísérletében a gázra lépett, az első szektorban mindenkinél gyorsabb volt. A másodikban és a harmadikban is, s 1:39.696-tal az élre állt.

Hülkenberget a Szingapúri GP után szóba hozták a McLarennel, de a legfrissebb hírek szerint a német túl nehéz és túl magas a wokingiak jövő évre tervezett gépéhez. Szóba került a szabályokba rögzített minimális súly megemelése, hogy segítsék a nagyobb pilótákat, de erről még nem született döntés.

7.07: Hülkenberg 1:41.191-gyel az élre ugrott, már csak a két Mercedes, Alonso, Raikkönen, Webber és Button hiányzott a pályáról.

Vergne két tizeddel megelőzte a venezuelait, a pályára hajtó pilóták azonnal a gázra léptek a közepesen kemény gumikon.

7.05: Bianchi 1:45.0-val kezdett, aztán Maldonado állt az élre 1:42.567-tel.
7.03:
Räikkönen is öltözködött már, elkészült a csapat az autója megjavításával – mindkét első kerékfelfüggesztést és a bal hátsót is kicserélték.

Bianchi szánta el magát elsőként, az első tréninget Rodolfo González bevetése miatt kihagyó francia zötykölődött át a boxutca hepehupás kijáratán. Őt Chilton és a két Williams követte.

7.00: elindult az óra, de senki sem iparkodott a pályára.

Az aszfalt 35, a levegő 25 fokos a versenypályán.

A Lotus szerelői még percekkel az edzés rajtja előtt is serényen dolgoztak Kimi Raikkönen délelőtt összetört autóján. A finn vezetői hiba miatt csúszott ki az utolsó kanyarban, és csapta a falnak az E21-est.

DRS-ZÓNA

Dél-Koreában is két helyen lehet kinyitni a hátsó légterelőket a végsebesség növelése céljából: a célegyenesben, illetve a hármas kanyar előtti hosszú egyenesben. Érdekesség, hogy mindkettőhöz külön mérési pont (DRS detection a grafikán) tartozik, a 3-as kanyar előttihez rendhagyó módon nem az egyenesre fordító a kanyar előtt, hanem után. Aki egy másodpercen belül van az előtte haladóhoz képest, a zónában kinyithatja a légterelőjét, hogy könnyebb legyen végrehajtania az előzést. Az edzéseken minden körben használható a DRS, de kizárólag ebben a két zónában – ha nem esik az eső.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik