Bottas legyőzte Hamiltont a bahreini pole-csatában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.15. 16:45
null
Valtteri Bottas karrierje első pole pozícióját szerezte meg a bahreini időmérőn
Lewis Hamilton egymás után hatszor indult az első rajtkockából, de sorozata véget ért, hiszen a Bahreini Nagydíj villanyfényes időmérőjén emberére akadt új csapattársa, Valtteri Bottas személyében. A tavaly még a Williamsnél versenyző finn pilóta sohasem kapott még ki aktuális csapattárstól Szahírban időmérőn, és meg is tartotta ezt a kiváló mutatót. A második sorból Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo, a harmadikból Kimi Räikkönen és Max Verstappen rajtol. A futam vasárnap 17 órakor kezdődik.

Valtteri Bottas még sohasem kapott ki Bahreinben időmérőn csapattársaitól, és ez a sorozat az idén sem szakadt meg, a villanyfényes kvalifikáción Lewis Hamiltont legyőzve szerezte meg karrierje első rajtelsőségét.

A finn az idény első két kvalifikációján Hamilton mellett Sebastian Vetteltől is kikapott, de Szahírban a Ferrari nem volt annyira közel a Mercedeshez egy körön, mint az előző két versenypályán. A gyors kanyarokat nélkülöző, egyenesekből és éles kanyarokból álló pályán a Ferrari aerodinamikai erősségei nem számítottak annyira, mint a Mercedes kis lóerőfölénye.

Bottas tett arról, hogy izgalmas legyen a pole-csata, és bár az első két szakaszban kikapott Hamiltontól, a végén abszolút körrekordot autózva megszakította csapattársa hat nagydíj óta tartó pole-szériáját.

Vettel a harmadik rajtkockával vigasztalódott, mellőle Daniel Ricciardo rajtol, míg a harmadik sorban csapattársaik foglalhatnak majd helyet.

A hetedik rajtkocka Nico Hülkenbergé, a német ezúttal is szenzációsan ment a Renault-val, amelynek formajavulását Jolyon Palmer F1-es karrierje első top 10-es időmérős produkciója bizonyítja.

A másik kiváló teljesítmény Pascal Wehrleiné, a Sauberbe az első két futam kihagyása után visszaülő német a 13. rajtkockát szerezte meg, míg Marcus Ericsson csak a 19. lett.

Az idei középmezőny kiegyenlítettségére bizonyíték, hogy eddig mindhárom időmérő első szakaszában öt-öt különböző istálló pilótái estek ki.

A futam vasárnap magyar idő szerint 17 órakor kezdődik.

BAHREINI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:28.769 átlag: 219.482 km/ó
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:28.792 0.023 mp h.
3. Sebastian Vettel német Ferrari 1:29.247 0.478
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:29.545 0.776
5. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:29.567 0.798
6. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:29.687 0.918
7. Nico Hülkenberg német Renault 1:29.842 1.073
8. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:30.074 1.305
9. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:30.763 1.994
10. Jolyon Palmer brit Renault 1:31.074 2.305
11. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:30.923 1.388
12. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1:31.168 1.633
13. Pascal Wehrlein német Sauber-Ferrari 1:31.414 1.879
14. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 1:31.684 2.149
15. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda idő nélkül
16. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:32.118 1.304
17. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda 1:32.313 1.499
18. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:32.318 1.504
19. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:32.543 1.729
20. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:32.900 2.086
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Hamilton 1:30.814 1. Hamilton 1:29.535
2. Verstappen 1:30.904 2. Bottas 1:29.555
3. Räikkönen 1:30.988 3. Vettel 1:29.596
4. Vettel 1:31.037 4. Räikkönen 1:29.843
5. Bottas 1:31.041 5. Hülkenberg 1:30.169
6. Hülkenberg 1:31.057 6. Verstappen 1:30.307
7. Massa 1:31.373 7. Ricciardo 1:30.497
8. Palmer 1:31.458 8. Massa 1:30.677
9. Kvjat 1:31.531 9. Grosjean 1:30.857
10. Ricciardo 1:31.667 10. Palmer 1:30.899
11. Grosjean 1:31.691 11. Kvjat 1:30.923
12. Stroll 1:31.748 12. Stroll 1:31.168
13. Ocon 1:31.774 13. Wehrlein 1:31.414
14. Wehrlein 1:31.995 14. Ocon 1:31.684
15. Alonso 1:32.054 15. Alonso idő nélkül
16. Sainz 1:32.118
17. Vandoorne 1:32.313
18. Pérez 1:32.318
19. Ericsson 1:32.543
20. Magnussen 1:32.900

PERCRŐL PERCRE

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik