Massáé a csúcsidő, a McLaren „megfertőzte” a Mercedest

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.26. 08:40
null
Massa 100 kör felett a Williamsszel, amelyről rendkívül jó időeredménye árulja el, hogy az idén is erős lesz <br />(Fotók: Action Images, AFP, Twitter)
Felipe Massa és a Williams az idén először megmutatta valós erejét, a múlt heti szezoncsúcsnál fél másodperccel ment jobb köridőt Barcelonában az F1-es csapatok tesztjén. A McLaren ezen a napon sem lépett előre, Jenson Button csupán hét kört tett meg az autóval. A csapat sajtótájékoztatót tartott, Ron Dennis megerősítette, hogy Fernando Alonso nem szenvedett áramütést, és elismerte, hogy kétséges a spanyol Ausztrál Nagydíjon való szereplése. A Mercedes napja is rövid volt, Lewis Hamilton délelőtt megtett 48 köre után délután az energia-átalakító meghibásodása miatt nem ment ki a pályára.

Az F1-es csapatok első két négynapos tesztje után a Williams hagyott hiányérzetet, Valtteri Bottas és Felipe Massa úgy tesztelt nyolc napon át, hogy nem sokat mutatott, még sejteni sem engedte, valójában mire képes az autója. A nagy nyugalomból persze gondolhattuk, hogy jól állnak, de csak ma vált mindez biztossá. Massa lágy gumikon 1:23.500 perces kört futott, ami az eddigiekhez képest igazán pazar.

Igaz, hogy lágy gumikon futotta a brazil, Lewis Hamilton a Mercedesszel közepesen keményeken 1.3 másodperccel maradt el tőle, és Nico Rosberg vasárnapi legjobbja is bő hét tizeddel rosszabb a közepesen kemény gumikon. Persze Hamilton körénél még azért sokkal hidegebb volt az aszfalt, Rosberget a múlt héten pedig erős szél zavarta…

Teljesítményben a Williams jelentheti a legnagyobb veszélyt a Mercedesre, amelynek azért továbbra is önmaga marad a legnagyobb ellenfele. Hamilton a délelőtti 48 köre után délután ki sem ment a pályára, autójában a mozgásienergia-átalakító rendszer hibásodott meg.

Ez eddig a McLaren-Hondára volt jellemző, a wokingiak autója csütörtökön sem jutott tovább hét körnél, Jenson Buttonnak ennyi jutott. Kilenc tesztnapon 210 kört tett meg a McLaren, ami naponta 23-ra jön ki.

A csapat Ron Dennis délelőtti sajtótájékoztatójával vonta magára a figyelmet, Fernando Alonso vasárnapi balesetéről beszélt, és arról, hogy szerinte a spanyol rajthoz állhat az Ausztrál Nagydíjon, de biztosat nem tud erről mondani, a döntést az orvosoknak kell meghozniuk.

A Sauber visszakerült az élmezőnybe, Marcus Ericsson késő délutáni szuperlágy gumis körei a 2. helyre hozták be a sárga-kék autót.

A Red Bull és a múlt hét óta alaposan átszabott Toro Rosso is okozott egy-egy piros zászlós szünetet, előbbi délelőtt, utóbbi délután állt le, de mindegyik autó vissza tudott térni a pályára.

Péntek délutántól a Force India is tesztel.

FORMULA–1-ES TESZT, BARCELONA
1. NAP

1. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:23.500 (103 kör)
2. Ericsson (svéd, Sauber-Ferrari) 1:24.276 (122)
3. Hamilton (brit, Mercedes) 1:24.881 (48)
4. Kvjat (orosz, Red Bull-Renault) 1:25.947 (75)
5. Grosjean (francia, Lotus-Mercedes) 1:26.177 (75)
6. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:26.327 (80)
7. Sainz (spanyol, Toro Rosso-Renault) 1:27.261 (86)
8. Button (brit, McLaren-Honda) 1:31.479 (7)

A TESZTNAP PERCRŐL PERCRE

18.01 Itt a vége, Massa zárt az élen meggyőző fölénnyel, Ericsson szuperlágy gumikon második, Hamilton a délelőtti eredményével harmadik.

18.00 Az utolsó percekben Ericsson, Kvjat és Sainz a pályán.

17.58 A hajrában a levegő 13, az aszfalt 14 fokos.

Ericsson szuperlágy gumikon hajrázott a Sauberrel
Ericsson szuperlágy gumikon hajrázott a Sauberrel

17.56 Az újabb készlet szuperlágyon 1:24.276-ra javított Ericsson, 776 ezreddel áll Massa mögött.

17.51 Räikkönen, Sainz és Ericsson a pályán, a svéd végigpróbálja a Pirelli gumikeverékeit.

17.45 Negyedóra maradt hátra a mai tesztből.

17.41 Nem tudjuk, mennyi üzemanyag volt a Williamsben, illetve a Sauberben a gyors körében, de a különbség lehangoló lehet a svájciak számára.

17.40 A svéd 1:24.610-re javított, ezzel második. Több mint egy másodperccel elmarad Massától, aki egy fokozattal keményebb gumikon futotta leggyorsabb körét.

17.39 A hétkörös Buttonon és a délelőtti 48 után korai pihenőre kényszerülő Hamiltonon kívül mindenki 70 kör felett jár. Ericsson szuperlágy gumikon jött ki.

17.33 Ericsson még egy menetre kijött friss lágy gumikon, de a hűlő aszfalton nem tudott javítani.

17.28 Sainz először 1:27 alatt az átalakított Toro Rossóval, amellyel ma szinte újra kellett kezdeni a tesztprogramot.

17.26 Massa is 100 kör felett, ma a brazil a második Ericsson után.

17.20 Sainz vissza tudott menni a pályára, hozzátehet még közel 60 köréhez.

17.16 Massa, Räikkönen és Grosjean köröz. A finn kemény, a francia és a brazil közepesen kemény gumikon száguld. Ericsson lágyakon jött ki, és 1:25.330-cal a harmadik helyre állt.

17.10 AZ ÁLLÁS

1. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:23.500 (90 kör)
2. Hamilton (brit, Mercedes) 1:24.881 (48)
3. Kvjat (orosz, Red Bull-Renault) 1:25.947 (66)
4. Grosjean (francia, Lotus-Mercedes) 1:26.177 (59)
5. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:26.327 (62)
6. Sainz (spanyol, Toro Rosso-Renault) 1:27.261 (59)
7. Ericsson (svéd, Sauber-Ferrari) 1:27.802 (103)
8. Button (brit, McLaren-Honda) 1:31.479 (7)

17.03 A Mercedes bejelentette, hogy vége a napjának. A mozgásienergia-visszanyerő rendszer meghibásodását ma már nem sikerül helyrehozni. Hamilton szombaton fejezi be a tesztelést.

16.57 A tesztnapját kényszerűségből rég befejező McLarentől utólag belegondolva bölcs döntés volt, hogy nem változtatta meg a festését a teszt előtt. Így, ha a szezonra átfestik a kocsit, jelképesen is el tud szakadni a teszteken mutatott förtelemtől. Más kérdés, hogy a bajoktól ezzel valószínűleg nem szabadulnának meg. Ha ilyen egyszerű lenne…

16.54 Massa egyedül maradt a pályán. Räikkönen közepesen kemény gumis menete: 1:27.4, 1:27.4, 1:27.7, 1:27.6, 1:27.6, 1:27.7, 1:27.8, 1:28.2, 1:28.2, 1:28.3.

16.52 Ben Constanduros, az Eurosport autós szakértője szerint a Lotus amiatt is szerződtetett női tesztpilótát, mert a Williams Susie Wolffnak köszönhetően elhappolta a szponzorai közül a Rexonát – Jordával visszacsábítanák?

16.46 Az utolsó órához közeledve Räikkönen, Massa és Kvjat van a pályán.

44 GP3-as futam, 0 pont. Most ő a Lotus tesztpilótája 
– pénz és marketing beszél…
44 GP3-as futam, 0 pont. Most ő a Lotus tesztpilótája – pénz és marketing beszél…

16.40 Sainz azóta nem volt a pályán, hogy leállt a Toro Rosso-Renault. A spanyol a boxutca faláról figyeli a többieket. Most csak a Ferrarit láthatja.

16.36 Räikkönen a pályán, a Ferrarit sem lehet sokat látni ma, ez a 47. köre.

16.29 Napi körszámláló.

Ericsson 103
Massa 77
Sainz 59
Kvjat 58
Hamilton 48
Grosjean 48
Räikkönen 45
Button 7

16.27 Ericsson beállt a boxba, ott is maradt. Kvjat és Grosjean a pályán. A Lotuson lágy gumik vannak.

16.26 Massa imént közepesen kemény gumikon futott körei: 1:28.1, 1:27.8, 1:27.7, 1:28.3, 1:28.4, 1:28.7, 1:29.1, 1:28.9, 1:29.1, 1:28.8.

16.21 Ericsson az egyetlen a pályán, a 100. körét is megtette ma. Kvjat, aki elsőként jutott 50-ig, 58-nál tart a Red Bull-lal.

Ericsson túl a 100. körön
Ericsson túl a 100. körön

16.12 „A hibrid rendszer meghibásodása miatt áll a program. Igyekszünk, hogy mihamarabb rendbe jöjjön, és folytassuk a pályán a munkát" – a Mercedes is közlékennyé vált.

16.11 „A Sauber versenyszimulációja zajlik. Most cseréltünk közepes gumiról keményre" – árulta el a csapat. Lassan összerakjuk, akkor ezek szerint a lágy gumis körök még nem számítottak a próbamenetbe.

16.09 Ericsson befejezte nagydíj-szimulációját, de miután a boxba hajtott, kemény gumikon folytatta a körözést – ez már azért sem lehet a próbaversenyének része, mert lágy és közepesen kemény keverékű abroncsot használt. Vagy ez egy szabálytalan versenyszimuláció.

16.07 Hamilton civilben ücsörög a Mercedes motorhome-jában. Nem úgy tűnik, hogy mostanában kimegy a pályára.

16.02 A Lotus-tesztpilóta Jordá három évet töltött a GP3-ban, a legjobb rajthelye 22., a legjobb helyezése 13. Valami azt súgja, nem ezzel győzte meg az F1-es csapat vezetőit…

16.00 Massa újra a pályán. Az előző időmérős szimulációja után akár versenypróbát is mehet, idő még van rá.

15.54 Ericsson folytatja nagydíj-szimulációját. 1:31-es körök sorozatát futja. A levegő 15, az aszfalt 25 fokos.

A Lotus új tesztpilótája, a mutatós Carmen Jordá
A Lotus új tesztpilótája, a mutatós Carmen Jordá

15.46 A Lotus bejelentette, hogy Carmen Jordá csatlakozott tesztpilótáihoz, az Indy Lights és a GP3 mezőnyének tagja spanyol, 26 éves, és szőke.

15.43 A Williams az idén először mutatta meg, mire lehet számítani tőle. Sokan a Mercedes fő kihívójának tartják, egyrészt a tavalyi formája miatt, másfelől, mert csak Mercedes-motorral lehet megverni a gyári csapatot.

15.41 AZ ÁLLÁS

1. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:23.500 (65 kör)
2. Hamilton (brit, Mercedes) 1:24.881 (48 kör)
3. Kvjat (orosz, Red Bull-Renault) 1:25.947 (56)
4. Grosjean (francia, Lotus-Mercedes) 1:26.177 (46)
5. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:26.327 (41)
6. Sainz (spanyol, Toro Rosso-Renault) 1:27.261 (59)
7. Ericsson (svéd, Sauber-Ferrari) 1:27.802 (75)
8. Button (brit, McLaren-Honda) 1:31.479 (7)

15.37 Massa lágy gumikra váltott, és 1:23.500-at ment. Ez a legjobb idei kör Barcelonában.

15.32 A Mercedest még mindig nem láttuk a délutáni szakaszban, pedig már másfél órája megy.

15.26 Grosjean majdnem egy másodperccel gyorsabb, mint eddig, 1:26.1 az új legjobbja. Massa az élen 1:24.687-tel. A brazil közepesen kemény gumikon gyorsabb Hamiltonnál.

15.24 Massa és Grosjean újra a pályán.

15.21 A Toro Rossót visszaszállították a boxba, ismét zöld a lámpa a boxutca végén.

15.18 Az alábbi videón nem sok látszik Alonsóból, de a pályabírók ideges mozdulatsora beszédes. A szél valóban nagyon erősen fúj.

VIDEÓ ALONSO BALESETÉRŐL, A MEGÁLLÁST KÖVETŐ PERCEKBŐL

15.11 Piros zászló, Sainz Toro Rossója állt meg a 10-es kanyarnál. A spanyol 24 kört tett meg az ebédszünet óta.

15.10 AZ ÁLLÁS

1. Hamilton (brit, Mercedes) 1:24.881 (48 kör)
2. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:25.133 (56)
3. Kvjat (orosz, Red Bull-Renault) 1:25.947 (56)
4. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:26.327 (40)
5. Grosjean (francia, Lotus-Mercedes) 1:27.079 (39)
6. Sainz (spanyol, Toro Rosso-Renault) 1:27.261 (58)
7. Ericsson (svéd, Sauber-Ferrari) 1:27.802 (62)
8. Button (brit, McLaren-Honda) 1:31.479 (7)

15.04 Ericssoné már tényleg versenyszimuláció, nem úgy, mint az előbb Massáé. A svéd a Sauberrel lágy gumis első etapja után közepesen keményre váltott, azokon a köridői: 1:30.7, 1:31.0, 1:31.1, 1:31.3, 1:31.4, 1:31.4, 1:31.7, 1:31.5, 1:31.6, 1:32.0.

Kvjat és a Red Bull elsőként jutott 50 kör fölé
Kvjat és a Red Bull elsőként jutott 50 kör fölé

15.01 Massa 1:25.1-et ment közepesen kemény gumikon.

15.00 Kilenc tesztnap alatt 210 kör – ez a McLaren mérlege. A Mercedes pedig túl van az 1000-en. A németek motorját pedig még a Williams és a Lotus is teszteli – elképesztő különbségek!

14.56 Grosjean először pályán az ebédszünet óta.

14.46 A McLaren közölte, szivárog a motorban a hidraulikus rendszer folyadéka, ezért mára véget ért a tesztje. Jenson Button ma sem fáradt el, legfeljebb fejben és idegileg…

14.44 Kvjat és Ericsson folytatja a körözést. Az orosz az első pilóta 50 kör felett a csütörtöki tesztnapon.

14.42 Massa öt kör után a boxba hajtott, és ott is maradt. 1:26.1, 1:26.5 és 1:27.0 után utolérte Ericssont, 1:31.1-es köre után állt ki.

14.40 Az FIA ellenőrei a csapatok kérésére a helyszínen vannak, s a Lotus az elmúlt percekben első légterelője rugalmassági tesztjét kérte a boxutca végén – így biztosak lehetnek benne, hogy minden szabályos. A szerelők utána tolták az autót a garázsig.

14.35 Massa újabb készlet lágy gumit kapott, s ment gyorsan a pályára. Ez már versenyszimuláció-szerűség. Az első köre 1:26.1 volt az új gumikon.

14.33 Kvjat a pályán, Hamilton, Grosjean és Button még nem jött ki az ebédszünet óta.

14.31 Massa lágy gumikon megy hosszabb etapot, az eddigi köridői: 1:27.5, 1:27.6, 1:28.7, 1:30.7, 1:30.2, 1:30.1, 1:30.8, 1:30.5, 1:30.4, 1:32.3 (ebben a körben félrehúzódott a gyorsabb Sainz elől), 1:31.6, 1:31.4. Sainz jelöletlen gumikon megy, 1:27-1:28-as köröket fut.

14.25 Gary Hartstein, az GF1 korábbi főorvosa, akire már Micghael Schumacher családja is megorrolt, mert kéretlenül elmondta a véleményét a síbalesetről, a Twitteren reagált arra, amit Ron Dennis a sajtótájékoztatón mondott. „Ha valaki elveszíti az eszméletét, agyrázkódást szenved, ez orvosilag törvényszerű. A pilótafülke óriási védelmet nyújt a fejnek ilyen esetekben, biztos, hogy védve volt a feje” – írta Hartstein a Twitteren.

14.15 Ericsson, Sainz és Räikkönen is a pályán.

14.13 Ron Dennis déli sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy Button McLaren-Hondája motorhiba miatt áll, igyekeznek megjavítani. Ennek már nem is volt akkora hírértéke az idei teszteket látva. Button délelőtt hét kört tett meg.

14.11 Az első mért köre 1:25.963. Ennyit arról, hogy versenyszimulációról lehet szó – ez az üzemanyagtartály közel sincs tele.

A Williams néhány szerencsés vendége testközelből figyelheti a tesztelést
A Williams néhány szerencsés vendége testközelből figyelheti a tesztelést

14.09 Mintha Massa versenyszimulációt kezdene, néhányszor átment a boxutcán, mint a verseny előtt a rajtrácsra vezető körök időszakában, majd elindult, és a negyedik köre után már a célegyenesen húzott át. Közben kerékcserén is átesett, már közepesen kemény abroncsok vannak az autóján.

14.02 Süt a nap is, ennek köszönhetően az aszfalt 21 fokos. A levegő 13. Ericsson is a pályán. Massához hasonlóan az intermediate gumikat használja, még nem teljesen száraz az aszfalt.

14.00 Zöld a lámpa a boxutca végén. Az eső egy ideje elállt, szárad a pálya. Massa ki is ment a Williamsszel.

13.58 Max Verstappen ma este üléspróbán vesz részt a Red Bullnál. A holland marad a Toro Rosso pilótája, de az osztrák energiaital-gyártó csapatainál bevett szokás, hogy „szükség esetére” mindenkinek megvan a „mintája” mindkét istállónál.

13.54 A Ferrarit csak 28 körön láttuk délelőtt, ennél kevesebbet csak a McLaren tett meg. Délután Räikkönen folytatja a felkészülést variált beállításokkal és üzemanyag-mennyiséggel. „Több szimuláció is a tervek között van" – közölte a csapat.

13.51 Az ebédszünet a végéhez közeledik. Az elmúlt percekben kinyitották a boxutcát a nézők előtt, s a Force India kitolta tavalyi autóját a garázs elé, hogy az érdeklődők még vessenek rá egy utolsó pillantást a holnap érkező új autó bevetése előtt.

13.08 A tesztelés 14 órakor folytatódik.

13.02 AZ ÁLLÁS AZ EBÉDSZÜNETBEN

1. Hamilton (brit, Mercedes) 1:24.881 (48 kör)
2. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:25.763 (29)
3. Kvjat (orosz, Red Bull-Renault) 1:25.947 (45)
4. Grosjean (francia, Lotus-Mercedes) 1:27.525 (33)
5. Ericsson (svéd, Sauber-Ferrari) 1:27.802 (33)
6. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:27.813 (28)
7. Sainz (spanyol, Toro Rosso-Renault) 1:27.866 (34)
8. Button (brit, McLaren-Honda) 1:31.479 (7)

12.59 Kvjat a boxban, gyakorlatilag véget ért a délelőtti etap.

12.51 Kvjat ismét a pályán, Hamilton a boxban. Az aszfalt 12, a levegő 11 fokos.

12.50 Alonso után a Manort is szóba került, a McLaren a Marussia egyik hitelezőjeként a tartozásokat követelve a csőd szélére juttatta a csapat elődjét, de most a McLaren kedvezményes támogatásról egyezett meg a Manorral, így segít, hogy a csapat ott legyen az idénynyitón.

A McLaren szerint Alonso ott lesz az Ausztrál Nagydíjon
A McLaren szerint Alonso ott lesz az Ausztrál Nagydíjon

12.47 Hamilton 1:37.8-at ment az intermediate gumikon.

12.44 „Semmilyen maradandó sérülés sincs. A balesetnek nem volt előzménye, az egész nagyon gyorsan történt, két-három másodperc volt az egész – mondta Dennis Alonsóról. – Szeretett volna jönni tesztelni, vezetni akar, de az orvosok nemet mondtak.”

12.41 A pályán közben Hamilton váltotta Kvjatot.

12.39 „Személyesen kértem az FIA-t, hogy végezze el a vizsgálatot, furcsa, hogy egy széllökés ilyet okozhat – mondta Dennis a szövetség vizsgálatáról. – Nem látom akadályát annak, hogy versenyezzen Ausztráliában, de a végső döntést a az orvosok hozzák meg.”

12.37 Dennis kitart amellett, hogy a szél miatt csúszott meg Alonso, aki már jól van, kitisztult, a baleset után kapott gyógyszerek hatása elmúlt. A tesztet elővigyázatosságból hagyja ki.

12.35 Ron Dennis megerősítette, hogy Alonso nem kapott áramütést a vasárnapi balesete előtt, közben vagy után. Azt viszont elismerte, hogy a spanyol rövid ideig eszméletlen állapotban volt – ezt korábbi közleményében cáfolta a McLaren.

12.30 James Key, a Toro Rosso technikai igazgatója elmondta, az autó teljesen új, szinte minden elemét újjáépítették. A Williams volt a példa, a csapat tavaly megmutatta, hogyan lehet viszonylag kis költségvetésből egyszerű, de gyors autót építeni.

12.27 Kvjat 1:55-ös köröket fut a vizes pályán.

12.24 Az egyre intenzívebb esőben az orosz Red Bullján intermediate gumik vannak.

12.22 Kvjat hajtott ki a pályára. A McLaren sajtótájékoztatója hamarosan kezdődik.

„Okos” kameratok a Mercedesen
„Okos” kameratok a Mercedesen

12.10 A jelek szerint a pálya más pontjain még eshet, továbbra is a boxban állnak az autók.

12.07 Grosjean legutóbbi etapja a közepesen kemény gumikon: 1:28.4, 1:27.5, 1:27.9, 1:27.9, 1:28.5, 1:31.1, 1:28.8, 1:30.0, 1:30.8.

12.05 A kényszerszünetben megemlítjük a tesztről hiányzó Manor-csapatot is, amelynek szerda óta már pilótája is van: a tavaly egy futamra a Caterhamhez beugró Will Stevens vezeti az autót, ha az ott lesz Ausztráliában.

12.00 El is állt az eső, de még senki sem ment vissza a pályára.

Hamilton nem kímélte a gumikat a Mercedesen
Hamilton nem kímélte a gumikat a Mercedesen

11.56 AZ ÁLLÁS

1. Hamilton (brit, Mercedes) 1:24.881 (42 kör)
2. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:25.763 (29)
3. Kvjat (orosz, Red Bull-Renault) 1:25.947 (34)
4. Grosjean (francia, Lotus-Mercedes) 1:27.525 (33)
5. Ericsson (svéd, Sauber-Ferrari) 1:27.802 (33)
6. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:27.813 (28)
7. Sainz (spanyol, Toro Rosso-Renault) 1:27.866 (34)
8. Button (brit, McLaren-Honda) 1:31.479 (7)

11.52 A finn is visszatért a boxba.

11.50 Szemerkél az eső a boxutcában, egyedül Räikkönen van a pályán a Ferrarival. A felhők alatt az aszfalt hőmérséklete 14 fokra esett vissza, a levegő 11 fokos.

11.48 Ron Dennis és Eric Boullier 12.30-kor sajtótájékoztatót tart a pályán.

11.41 Massa 1:25.7-tel a második helyen, közepesen kemény gumikon megy.

11.35 Sainz 27. körében már időeredmény is született, az első alkalommal, hogy a célegyenesen át kezdett és ott is zárt (nem a boxutcában) kört, 1:27.8-nál állt meg az óra. Button az utolsó a McLarennel.

Szikrák Hamilton mögött – ez az év egyik újítása. Sok értelme nincs a titániumbetétes fenéklemeznek, de látványos
Szikrák Hamilton mögött – ez az év egyik újítása. Sok értelme nincs a titániumbetétes fenéklemeznek, de látványos

11.32 Hamilton 38. köre az 1000. volt a Mercedestől ezen a télen.

11.30 AZ ÁLLÁS

1. Hamilton (brit, Mercedes) 1:24.881 (38 kör)
2. Kvjat (orosz, Red Bull-Renault) 1:25.947 (30)
3. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:26.083 (24)
4. Grosjean (francia, Lotus-Mercedes) 1:27.525 (24)
5. Ericsson (svéd, Sauber-Ferrari) 1:27.802 (33)
6. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:27.813 (24)
7. Button (brit, McLaren-Honda) 1:31.479 (7)
Sainz (spanyol, Toro Rosso-Renault) idő nélkül (24)

11.28 Kvjat és Räikkönen is javított, igaz, nem sokkal.

11.26 Massa 1:26.0-ra javított, közeledik Kvjathoz.

11.22 A leggyorsabb kört teszten itt Alonso futotta, még 2008 áprilisában (akkor még szabad volt idény közben tesztelni) a Renault-val 1:18.483-at ment. Az még a Bridgestone-korszak volt gyors és megbízható gumikkal, a Pirellitől kért szándékos trükközés előtt.

11.18 Csak Hamilton van a pályán. Ezt az etapot is 1:25 alatti körrel kezdte, de elmaradt a legjobbjától. Közben már azt is lehet találgatni, mire lenne képes a Mercedes a lágy vagy szuperlágy gumikon. Ha valóban két másodpercet ér a szuperlágy, 1:22 körüli kör sem elképzelhetetlen csúcsra járatott autóval. Azaz a két évvel ezelőtti köridők elérése szinte csak a gumikon múlik…

Button és a McLaren-Honda ma sem köröz folyamatosan
Button és a McLaren-Honda ma sem köröz folyamatosan

11.12 Button újabb kört tett meg, majd eltűnt a McLaren garázsában. Akármin is dolgozik a McLaren, nem úgy tűnik, hogy haladna, a 2009-es világbajnok ugyanis hét körnél tart, miközben a többiek 18 és 28 között.

11.06 A Mercedes büszkén rögzíti, hogy Hamilton 1:24.8-as köre a második legjobb közepesen kemény gumikon 2015-ben Barcelonában. Csak Nico Rosberg volt gyorsabb nála, ugyanezzel az autóval. Hamilton ma hidegebb aszfalton, de teljes szélcsendben érte el ezt az eredményt.

11.03 Grosjean 1:28 alá jutott a Lotusszal. A Mercedes-motor máris ugyanúgy csodákat művel a csapatnál, mint egy éve a Williamsnél. S ha már a motorról esik szó, a z első teszten sokaknak gyanús volt, hogy az idei hajtóművek hangosabbak a tavalyiaknál. A Mercedes motorfejlesztési vezetője szerint ez érzéki csalódás amiatt, mert régen hallottak az emberek F1-es autókat a pályán. Ám a múlt héten a Force India a tavalyi Mercedes-motorral tesztelt, míg a Mercedes, a Williams és a Lotus az újjal, és utóbbiak sokkal hangosabbak voltak. Talán mégsem érzéki csalódás.

10.54 Massa, Grosjean, Hamilton és Sainz köröz, a spanyolnak továbbra sincs mért köre, a célegyenes helyett minden alkalommal a boxutcát választja.

10.44 AZ ÁLLÁS

1. Hamilton (brit, Mercedes) 1:24.881 (19 kör)
2. Kvjat (orosz, Red Bull-Renault) 1:25.987 (21)
3. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:26.399 (14)
4. Grosjean (francia, Lotus-Mercedes) 1:28.112 (13)
5. Ericsson (svéd, Sauber-Ferrari) 1:29.172 (21)
6. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:29.590 (18)
7. Button (brit, McLaren-Honda) 1:31.479 (5)
Sainz (spanyol, Toro Rosso-Renault) idő nélkül (16)

10.43 Ron Dennis megérkezett a pályára. Az utolsó teszten saját szemével akarja látni a McLaren elnöke, mire megy a csapat.

10.40 Kvjat, Räikkönen és Ericsson is javított korábbi legjobbján, az orosz feljött a 2. helyre 1:25.9-cel.

Bizarr aerofesték a Sauberen
Bizarr aerofesték a Sauberen

10.32 Button 1:31.4-gyel kezdett.

10.31 Grosjean első mért köre 1:28.5, a második 1:28.1. Button is a pályán. Sainz 14 körnél tart, de eredménye még nincs. Boxkiállásokat gyakorol a Toro Rosso.

10.28 S ha már Grosjean, nézzük még egyszer a múlt heti eredményeket! Hamilton már most gyorsabb, mint akkor.

A LEGGYORSABB KÖRÖK BARCELONÁBAN
nap
gumi
1. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes 1:24.067 4. szuperlágy
2. Nico Rosberg német Mercedes 1:24.321 4. közepes
3. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 1:24.348 3. szuperlágy
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:24.574 2. lágy
5. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:24.584 2. lágy
6. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:24.672 2. lágy
7. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes* 1:24.702 2. szuperlágy
8. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 1:24.739 3. szuperlágy
9. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:24.923 2. közepes
10. Daniil Kvyat orosz Red Bull-Renault 1:24.941 4. lágy
11. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:24.956 4. szuperlágy
12. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:25.345 4. lágy
13. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:25.604 4. szuperlágy
14. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:25.961 2. lágy
15. Jolyon Palmer** brit Lotus-Mercedes 1:26.280 2. lágy
16. Sebastian Vettel német Ferrari 1:26.312 4. lágy
17. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:26.340 3. lágy
18. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes* 1:26.591 4. lágy
19. Pascal Wehrlein** német Force India-Mercedes* 1:27.333 3. szuperlágy
20. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:28.182 1. közepes
21. Pascal Wehrlein** német Mercedes 1:28.489 1. kemény
22. Susie Wolff** brit Williams-Mercedes 1:28.906 1. közepes
*2014-es autó. **tesztpilóta

10.26 Massa és Grosjean jött ki, a brazil 1:26.399-re javított.

10.18 Kvjat, Ericsson és Grosjean köröz.

10.17 Friss közlemény a Force Indiától: „Úton van az új autó Barcelonába. A terv, hogy a kocsit péntek délután teszteljük, majd szombaton és vasárnap egész nap. Péntek délután és szombaton Nico Hülkenberg köröz, vasárnap Sergio Pérez."

10.15 Csend van a pályán. A levegő 8, az aszfalt 17 fokos.

10.08 Hamilton etapja hét körből állt, bement a boxba. Ericsson a pályán, első mért köre 1:43.

10.06 A múlt héten nem mentek ilyen jó időt a nap ilyen korai időszakában.

10.04 Tovább gyorsul a világbajnok, 1:24. 881-nél jár, a közepesen kemény gumikon, etapbeli 5. körében ment be 1:25 alá a Mercedesszel.

Áramlásmérő szárny a Lotus hátulján
Áramlásmérő szárny a Lotus hátulján

10.01 Hamilton újra a pályán, és már 1:25.976 a legjobb körideje. Grosjean is elindult a furcsa áramlásmérővel felszerelt Lotusszal.

9.57 Kvjat jelöletlen gumikon megy, amely lehet téli kemény és kísérleti közepesen kemény keverék is.

9.55 AZ ÁLLÁS

1. Hamilton (brit, Mercedes) 1:26.437 (9 kör)
2. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:26.867 (9)
3. Kvjat (orosz, Red Bull-Renault) 1:27.825 (6)
4. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:30.271 (9)
Sainz (spanyol, Toro Rosso-Renault) idő nélkül (6)
Ericsson (svéd, Sauber-Ferrari) idő nélkül (5)
Button (brit, McLaren-Honda) idő nélkül (2)
Grosjean (francia, Lotus-Mercedes) idő nélkül (1)

9.51 Button újabb próbakört tett meg, mielőtt visszatért a boxba, Kvjat mért körbe kezdett a Red Bull-lal.

9.45 Sainz újra a pályán a Toro Rossóval. Grosjean is elindult a Lotusszal, így már mind a nyolc autó kimozdult, amely ma körözni fog.

Az új és a régi Toro Rosso-orr
Az új és a régi Toro Rosso-orr

9.42 Üres a pálya.

9.39 Hamilton 1:26.437-tel az első, Massa 1:26.8-ra javított.

9.35 Massa 1:27.105-tel kezdett, Hamilton 1:31 után 1:27.7-re ment le. A Williamsen kemény, a Mercedesen közepesen kemény keverékű gumi van.

9.31 A McLaren egy ellenőrző kör után a boxban. Hamilton elindult, a Mercedesen kívül Massa és Ericsson van a pályán.

9.28 Button a pályán a McLaren-Hondával. Sainz és Räikkönen köröz, a finn már 1:30.271-nél jár.

9.22 Räikkönen közepesen kemény gumikon köröz, 1:30.692-re javított. Kvjat ismét elindult.

9.19 A finné az első mért kör: 1:32.451.

9.17 Räikkönen ismét a pályán a Ferrarival.

9.16 A Red Bullhoz természetesen nem kellett platós kocsi, a csapat szerelői visszatolták a garázsba.

9.15 Újra szabad a pálya, zöld a lámpa a boxutca végén.

Az új, rövidebb orrú Toro Rosso
Az új, rövidebb orrú Toro Rosso

9.10 Pontosabban a boxutca kijáratáig jutott az orosz, ott leállt a fekete-fehér autó, így piros zászlóval megszakították a tesztet.

9.09 Kvjat is kijött a Red Bull-lal. A McLarent és a Lotust nem láttuk még.

9.07 A Toro Rosso-Renault-n számos új aerodinamikai elem látható, erre minden csapatnál számíthatunk.

9.05 Mért kört egyikük sem futott. A boxba hajtottak, ahonnan Carlos Sainz Jr. és Hamilton indult el.

9.03 Az aszfalt 8 fokos. Massa és Ericsson második körre is a pályán maradt.

9.00 Szabad a pálya, indul a teszt. Räikkönen, Massa és Ericsson máris a pályán.

Hamilton maroknyi szurkolótábora a lelátón gyülekezik
Hamilton maroknyi szurkolótábora a lelátón gyülekezik

8.58 A csapatok által eddig megtett kilométerek:

Mercedes 4361
Toro Rosso 3476
Sauber 3172
Ferrari 3151
Williams 3126
Red Bull 2681
Lotus 2522
Force India 1415 – a tavalyi autóval
McLaren 927

8.57 Már nagy a nyüzsgés a garázsokban, leszámítva a Force Indiáét, ahová csak holnapra várják az idei autót, a VJM08-ast.

8.54 A jerezi teljesítményéhez képest Barcelonában visszaeső Sauber (nemcsak az időlistán csúszott hátrébb a többiek gyorsulásával, több műszaki gond is hátráltatta) a hét elején filmforgatós napot tartott Barcelonában, talán orvosolta problémáit.

8.53 A csapatok közül (az ismert körülmények miatt korlátozott Force Indiát és a McLarent leszámítva) egyedül a Williams nem futott olyan gyors köröket, amely alapján meg lehet ítélni a valós erejét. Ezen a héten már Felipe Massa és Valtteri Bottas is odalép.

8.51 Vasárnap Nico Rosberg a közepesen kemény gumin két tizeddel maradt el Romain Grosjean Lotusszal futott szuperlágy gumis körétől, azaz a Mercedes az idén is nagyon jó lesz. A Lotus ugyebár az idén erősebb lesz, mint tavaly, már csak a Mercedes motorja miatt is.

Lewis Hamilton biztos lehet benne, megint az övé a legjobb autó
Lewis Hamilton biztos lehet benne, megint az övé a legjobb autó

8.49 Alonso helyett Kevin Magnussen tesztelhet a héten, de ha a McLaren-Honda ezúttal is csak annyit tud körözni, mint egy hete, az sem elképzelhetetlen, hogy Jenson Buttoné lesz mind a négy nap. A McLaren 2009-ben saját KERS-t készített, abból az időszakból van tapasztalata, így talán ki tudja segíteni a Hondát az egy héttel ezelőtti körözést akadályozó tömítés pótlásában.

8.46 A legfrissebb hírek szerint Alonso Ausztrál Nagydíjon való szereplése is veszélybe került. Valami nem tiszta a vasárnapi balesetével kapcsolatban, ezért már az FIA is vizsgálatot indított. Talán annak eredményéből több derül ki, mint a McLaren semmitmondó közleményeiből.

8.42 Szakadozott felhőzet takarja az eget, négy fok van.

8.40 Köszöntjük olvasóinkat az utolsó téli teszt első napját élőben követő tudósításunkban! Az előző négynapos tréning után biztosak lehetünk benne, hogy a Mercedes továbbra is a többiek előtt jár, és egyre inkább úgy tűnik, hogy a McLaren-Honda lemaradása fokozódik.

Fernando Alonso vasárnapi balesete után nem is az a legfontosabb kérdés, milyen gyors az autó, hanem hogy mi okozta a kicsúszást, és megismétlődhet-e az eset? A McLaren mindenesetre már a saját eszközeit használja a mozgásienergia-átalakítóhoz a Hondáé helyett, hogy addig se kelljen a boxban vesztegelnie, amíg a japánok megoldást találnak.

A MÁSODIK BARCELONAI TESZT BEOSZTÁSA
csütörtök péntek szombat vasárnap
MERCEDES Hamilton Rosberg Hamilton Rosberg
RED BULL Kvjat Kvjat Ricciardo Ricciardo
WILLIAMS Massa Bottas Massa Bottas
FERRARI Räikkönen Vettel Räikkönen Vettel
McLAREN Button ? ? ?
TORO ROSSO Sainz Verstappen Sainz Verstappen
LOTUS Grosjean Maldonado Grosjean Maldonado
SAUBER Ericsson Nasr Ericsson Nasr
FORCE INDIA nem tesztel
Hülkenberg Hülkenberg
Pérez
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik