F1: az első amerikai csapat 1980 óta – bemutatkozott az újonc

Vágólapra másolva!
2016.02.21. 15:26
null
Az újonc Haas is bemutatta új autóját
Vasárnap bemutatták a Formula–1-be újoncként, a Ferrari partnereként csatlakozó Haas-istálló autóját, a VF-16-ot, amelynek a francia Romain Grosjean és a mexikói Esteban Gutiérrez ül a volánja mögé a jövő heti barcelonai teszten, majd az idény 21 futamán.

A NASCAR-ban is csapattulajdonos Gene Haas általmegalapított istálló lesz az első amerikai licenccel induló csapat az F1-ben az 1980-as idény közepén felszámolt Shadow bezárása óta. Bár az 1980-as évek közepén indult egy Lola Haas a szintén amerikai Carl Haas (Gene csak névrokon) irányításával, az brit zászló alatt vett részt a futamokon.

A VF-16 név az anyacég, a Haas Automation 1988-ban bemutatott, VF-1-re keresztelt CNC-gépére utal.

Gene Haas az Egyesült Államokban is ismert olasz világjáró, Günther Steiner és a Ferrari segítségével építette fel csapatát, amely gyakorlatilag a maranellóiak B-csapataként fog működni. Azt még maga Haas sem titkolta, hogy a telemetriai adatokat a Ferrari mérnökeivel közösen fogják elemezni, de azon sokan ledöbbentek, hogy a Ferrari tavaly az év nagy részére hetven munkatársát „kölcsönadta” a Haasnak, hogy lefektesse az autó és maga a csapat alapjait.

„A pontszerzés a célunk az új autóval – mondta Günther Steiner csapatfőnök. – Először persze ki kell mennünk a pályára és megmutatni, hogy be tudjuk fejezni a versenyeket, hogy elfogadtassuk magunkat a szurkolókkal és a riválisokkal, aztán lehet szó a pontszerzésről.”

A pilótákon nem fog múlni, két, F1-es rutinnal rendelkező versenyzővel vágnak neki a szezonnak, s a Lotustól (már Renault ismét) érkező Grosjean szimulátorban töltött napjai után azt mondta, igen biztató a kép.

Nem lenne meglepő a Haastól, ha az utóbbi években bemutatkozó csapatokkal (HRT, Lotus/Caterham, Virgin/Marussia/Manor) ellentétben nem a sor végén kullogna, hanem rögtön a középmezőnybe kerülne. Talán már a következő napok tesztjein látni fogjuk, mennyire reális ez az elvárás.

Az újonc Haas is bemutatta új autóját
Az újonc Haas is bemutatta új autóját
Az újonc Haas is bemutatta új autóját
Az újonc Haas is bemutatta új autóját
Az újonc Haas is bemutatta új autóját
Az újonc Haas is bemutatta új autóját
F1-ES TESZT, BARCELONA, FEBRUÁR 22–25., A BEOSZTÁS
hétfő kedd szerda csütörtök
Mercedes Hamilton Rosberg Hamilton Rosberg
Ferrari Vettel Vettel Räikkönen Räikkönen
Williams Bottas Bottas Massa Massa
Red Bull Ricciardo Ricciardo Kvjat Kvjat
Force India Celis Pérez Hülkenberg Celis
Renault Palmer Palmer Magnussen Magnussen
Toro Rosso Sainz Verstappen Sainz Verstappen
Sauber Ericsson Ericsson Nasr Nasr
McLaren Button Alonso Button Alonso
Manor Wehrlein Wehrlein Haryanto Haryanto
Haas Grosjean Gutiérrez Grosjean Gutiérrez
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik