HIRDETÉS
HIRDETÉS
MTI 2018.09.06 12:50 Frissítve: 2018.09.06 13:30

F1: Az egész csapatnak hiányzik Lauda – Toto Wolff

Toto Wolff, a Formula–1-es világbajnoki címvédő Mercedes csapatfőnöke szerint az istálló minden egyes tagjának hiányzik az augusztus elején tüdőátültetésen átesett, háromszoros vb-győztes Niki Lauda, aki tanácsadóként dolgozik a stuttgartiaknál.

HIRDETÉS

 

„Niki mindannyiunknak hiányzik, mindenekelőtt emberileg, nekem pedig elsősorban útitársként és barátként” – nyilatkozta a 46 éves Toto Wolff a Die Welt című napilap csütörtöki számában, és hozzátette, gyors gyógyulást kíván Laudának, mert minél előbb szeretné viszontlátni a csapatnál.

Wolff azt is elmondta, hogy tartja a kapcsolatot Laudával, akinek ugyanakkor nyugalomra van szüksége ahhoz, hogy visszanyerje korábbi egészségi állapotát.

„Minden versenyt megnéz, én pedig igyekszem a lehetőségek szerint az összes fontos történésről tájékoztatni” – nyilatkozta a Mercedes csapatfőnöke.

Lauda – aki 1975-ben, 1977-ben és 1984-ben nyert F1-es vb-címet – súlyos tüdőbetegségben szenvedett, és a szervátültetés elengedhetetlenné vált ahhoz, hogy életben maradjon. A 69 éves legendás pilóta állapota a beavatkozást követően kritikus volt, de néhány nappal a műtét után az orvosai már arról számoltak be, hogy egyre jobban érzi magát, ezért bíznak a felépülésében.

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.09.16 12:31:33

F1 nemzetisport.hu

A brit szezonbeli 7., pályafutása 69. sikerét érte el • Pérezt, Szirotkint és Grosjeant is megbüntették.

2018.09.15 13:35:56

F1 nemzetisport.hu

Gyorsult a Red Bull, Verstappen a 2. • Vettel nem tudta felülmúlni Hamilton idejét, és csak a 3. lett.

2018.09.15 10:51:33

F1 nemzetisport.hu

A második Räikkönen is három tizedet kapott a csapattársától • Verstappen végig panaszkodott.

2018.09.14 12:45:48

F1 nemzetisport.hu

A Red Bull tempója eltűnt • A Williamsen füstöltek a fékek • A Ferrari németje nehéz helyzetbe hozta magát.

2018.09.14 08:20:47

F1 nemzetisport.hu

A „vörös bikák” egyelőre a Ferrarival vívnak, ám a Mercedes az elérhető legkeményebb gumin teljesítette a legjobb körét.

HIRDETÉS
HIRDETÉS