Csak az elején volt izgalom, Rosbergé az idénynyitó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.16. 06:20
null
Rosberg már a rajtnál az élre állt, és végül simán nyert (Fotók: Action Images)
A 2014-es Formula–1-es világbajnokság első nagydíján a Mercedesszel versenyző Nico Rosberg óriási fölénnyel diadalmaskodott megelőzve a hazai versenyén a Red Bullnál bemutatkozó ausztrál Daniel Ricciardót és a McLaren újonc dán pilótáját, Kevin Magnussent. A címvédő Sebastian Vettel és a pole pozícióból induló Lewis Hamilton is feladni kényszerült a versenyt, amelyen a Ferrarikat az elektronikai rendszer problémái hátráltatták.

Három rendkívül boldog pilóta állt fel a dobogóra az idénynyitó Ausztrál Nagydíj után: Nico Rosberg beváltotta a Mercedeshez fűzött reményeket és közel félperces előnnyel nyert, Daniel Ricciardo első Red Bull-os versenyén második lett, ráadásul éppen Ausztráliában – ez elődjének, Mark Webbernek ez hét próbálkozásából egyszer sem sikerült Red Bull-pilótaként.

A harmadik Kevin Magnussen lett, a McLaren dán pilótája az elmúlt 43 évben a harmadik újonc Jacques Villeneuve és Lewis Hamilton után, aki dobogóra tudott állni az első versenyét követően – pedig arra számított, hogy száraz pályán a McLaren nem lesz elég gyors.

Jó eredményéhez némi szerencse is kellett, nem minrta nem érdemelte volna meg a jó eredményt, sőt!

A pole-ból induló Lewis Hamilton motorjában az egyik hengerkorán tönkrement, ezért ki kellett állnia, akárcsak Sebastian Vettelnek, aki szintén a hajtóművének meghibásodása után állt ki korán. Felipe Massát már a rajtnál kilökte Kobajasi Kamui, a míg a másik Williamsszel Valtteri Bottas egyszer olyan szerencsétlenül súrolta a falat, hogy defektet kapott, és kényszerű kerékcseréje után csak a 6. helyig tudta visszaküzdeni magát.

A Ferrarikat elektronikai gondok hátráltatták, Fernando Alonso csak az 5., Kimi Räikkönen pedig a nyolcadik lett, de a F14 T-ben sokkal több van a csapat szerint.

A verseny nem hozott annyi kiesést, hogy beváljanak a legpesszimistább jóslatok, Heten estek ki, és az elején nem induló Jules Bianchi is helyezetlen maradt. A két-két Caterham és Lotus nem jutott el a végéig, ami várható volt, az, hogy Romain Grosjean a 43. körig jutott, már kellemes meglepetésnek mondható.

A verseny izgalmait a világbajnokok korai kiesései szolgáltatták, utána már nem nagyon történt esemény, inkább megbízhatósági futamhoz hasonlított a verseny – korábban is láthattunk ilyeneket, korai lenne még temetni az új korszakot, reméljük, lesznek még izgalmasabb versenyek is.

AUSZTRÁL NAGYDÍJ (57 KÖR, 302.271), A VÉGEREDMÉNY
1.
Nico Rosberg
német
Mercedes
1:32:58.710
2. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 24.525 mp h.
3. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 26.777 mp h.
4. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 30.027 mp h.
5. Fernando Alonso spanyol Ferrari 35.284 mp h.
6. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 47.639 mp h.
7. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 50.718 mp h.
8. Kimi Räikkönen finn Ferrari 57.675 mp h.
9. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:00.441 p h.
10. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:03.585 p h.
11. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:25.916 p h.
12. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1 kör h.
13. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1 kör h.
14. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 2 kör h.
HELYEZETLEN
Jules Bianchi
francia
Marussia-Ferrari
6 kör h.
FELADTA
megtett körök
Romain Grosjean francia Lotus-Renault 43
Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 29
Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 27
Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 3
Lewis Hamilton brit Mercedes 2
Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 0
Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 0
Leggyorsabb kör: Rosberg (19. kör) 1:32.478
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 1 1 1 25
2. Daniel Ricciardo 1 1 18
3. Kevin Magnussen 1 1 15
4. Jenson Button 1 12
5. Fernando Alonso 1 10
6. Valtteri Bottas 1 8
7. Nico Hülkenberg 1 6
8. Kimi Räikkönen 1 4
9. Jean-Éric Vergne 1 2
10. Danyiil Kvjat 1 1
A KONSTRUKTŐR-VB ÁLLÁSA
1. McLaren-Mercedes 27
2. Mercedes 25
3. Red Bull-Renault 18
4. Ferrari 14
5. Williams-Mercedes 8
6. Force India-Mercedes 6
7. Toro Rosso-Renault 3

A VERSENY KÖRRŐL KÖRRE TUDÓSÍTÁSA IDE KATTINTVA ELÉRHETŐ.

A FUTAM

Rosberg 24.5 másodperccel Daniel Ricciardo előtt célba érve megnyerte a nem túl izgalmas idénynyitót, a harmadik helyre az újonc Kevin Magnussen jött be. A két Ferrari elektronikai gondok miatt nem tudott elég gyorsan haladni.

Bianchi hatkörös hátrányban halad továbbra is, de helyezetlenül fogja zárni a futamot, mert nem teljesíti a körök 90 százalékát.

Magnussen a „sárga G3” kódot kapta meg a McLarentől, amiről már ezen a hétvégén kiderült, hogy az a motor csúcsteljesítménye.

A nyolcadik Räikkönent a két Toro Rosso üldözte közelről. A hibázó Vergne-nek szóltak, hogy ne tartsa fel Kvjatot, aki gyorsabb nála.

Ricciardónak azt mondták rádión, hogy van elég üzemanyaga, míg Magnussent spórolásra szólították fel – ha nem taktikáznak, itt nem lesz csata.

Hat kör maradt hátra, még mindig várunk az akciókra. Magnussen van közel Ricciardóhoz és Bottas Hülkenberghez. Az 52. körben a Williams el is ment a Force India mellett.

Alonso a 48. körben Rosberg sebességében száguldott, Magnussen elkezdett leszakadni Ricciardóról, és Button közeledett csapattársához. Magnussen tempója egy körrel később megváltozott, közelebb került a Red Bullhoz, és távolodott Buttontól.

Újra szemerkél az eső, Vergne elmérte a célegyenes előtti kanyart, Bottas pedig elment mellette, a finn a 7. a Williamsszel.

Grosjean a 44. körben leállította a Lotust, amely így is túlteljesített az előzetes várakozásokhoz képest.

Rosberg autója valóban klasszisokkal jobb, mint a többieké, a 44. kör végén 18.5 másodperccel vezet úgy, hogy korábban a biztonsági autós időszak miatt elvesztette fórját.

A Marussia most nemigen bízhat a pontszerzésben, a 43. körben Chilton a 15., Bianchi pedig hat körös hátránnyal megy, jelenleg helyezetlen, mert nem teljesítette a Rosberg által megtett táv 90 százalékát.

Rosbergre nem veszélyes Ricciardo, bőven spórolhat, a német kezében van a futam. Hanem történik gond, nyerni fog, ez nem kérdés. Ricciardónak viszont még csatáznia kell a két McLarennel a 2. helyért. Buttonnak mondták, hogy nyomhatja a gázt, de nem tud közelebb kerülni csapattársához, sőt, távolodik tőle a dán újonc.

Miután Rosberg, Ricciardo, Magnussen, Bottas és Räikkönen is megfkapta a közepesen kemény gumikat, a 39. körben Rosberg, Ricciardo, Magnussen, Button, Alonso, Hülkenberg, Vergne, Bottas, Räikkönen, Kvjat sorrend alakult ki a pontszerző helyeken.

A 35. körben Räikkönen elnézte a 9-es kanyart, kicsit kisodródott, ezt kihasználva Bottas elhúzott mellette. Alonso a boxkiállása után Hülkenberg elé jött vissza, a német támadta, de a spanyol visszaverte az akciót. Button már előttük halad a törött orrkúpjával. Érdekes, Button nyert, Hülkenberg veszített Alonsóval szemben a korábbi kerékcseréjével.

Button és Hülkenberg kezdte a boxkiállások második körét az élmezőnyben. Button boxkiállása alatt letört a McLaren orrából egy darab, nyílttá vált az autó orrának vége.

Maldonado Lotusa leállt, eddig tartott a versenye.

Alonso nagyon feljött Hülkenbergre, lassan támadni fog?

Már kapható az újságárusoknál a Nemzeti Sport Magazin 
100 oldalas Formula–1-es magazinja, benne a csapatok, 
a pilóták és a helyszínek bemutatásával, az új szabályok 
hatásainak elemzésével és a szakírók előzetesével
Már kapható az újságárusoknál a Nemzeti Sport Magazin 100 oldalas Formula–1-es magazinja, benne a csapatok, a pilóták és a helyszínek bemutatásával, az új szabályok hatásainak elemzésével és a szakírók előzetesével

A két Lotus még halad, sőt a 30. körben Grosjeannál csak Rosberg volt gyorsabb a mezőnyben. Igaz, a francia új gumikon száguld.

A 29. körben Ericsson kiállt a versenyből, a Caterham napja véget ért. Az olajnyomás csökkent, a boxból tanácsolták, hogy álljon meg.

Massa szerint Kobajasit el kellene tiltani: „Amit most csinált, semmiben sem különbözik attól, amiért Grosjeant egy versenyről eltiltották."

Räikkönen Vergne mögött haladva lefutott az útról, de folytatni tudta, és Bottas előtt maradt.

Rosberg már több mint 10 másodperccel elhúzott Ricciardótól, aki kényelmesen állt Magnussen előtt, és a dánnak sem kellett tartania Hülkenbergtől a 26. körben. A Force Indiát viszont Alonso és Button közelről üldözte, talán a szélárnyékban haladva spóroltak az üzemanyaggal.

Bottas a 25. kör elején Kvjatot megelőzve feljött a 9. helyre. Räikkönent vette üldözőbe.

Beállt a mezőnyben a sorrend, nem sok minden történik, a pilóták óvják autóikat, spórolnak az üzemanyaggal – vajon a végére tartalékolják az izgalmakat?

Rosberg a 20. körben már 5.2 másodperccel vezetett Ricciardo előtt, akinek szóltak, hogy nem kell spórolnia, nyomhatja a gázt. Magnussent sikerült leráznia.

Rosberg eleget spórolt a biztonsági autó mögött, az első körben két másodperces előnyt szerzett Ricciardóval szemben. Magnussen tapad a Red Bullra, Hülkenberget Alonso és Button üldözte. Bottas a 17. körre gyorsan feljött a 12. helyre – négy autót előzött meg, pedig még nem is lehetett bekapcsolni a DRS-t. Úgy tűnik, jól megy a Williams.

Vettel: „A második felvezető körben csökkent a motor ereje, s rájöttünk, hogy súlyos a probléma."

A 15. kör végén indul újra a mezőny, a 3-as kanyarnál szemerkél az eső.

A kerékcserék után Rosberg, Ricciardo, Magnussen, Hülkenberg, Alonso, Button, Vergne, Räikkönen, Sutil, Kvjat, Maldonado, Ericsson, Grosjean, Chilton, Gutiérrez, Bottas, Pérez, Bianchi a sorrend – a Marussia franciája hat körrel a mezőny után indult el.

Räikkönen veszített a legtöbbet, hogy Alonso után új kerekeket kapjon. A két Toro Rossót is feltartotta, Button nyert vele.

A 12. körben a pilóták nagy része a boxba hajtott új gumikért. A többség újra lágy gumikat kapott.

Bottas nagy igyekezetében a 10. körben a falnak ütközött a jobb hátsó kerekével, amely defektes lett. Lassan gurult vissza a boxba, ahol új kereket kapott. Nem került körhátrányba, a versenyigazgató a pályára küldte a biztonsági autót, mert a Williams felnijének egyik darabja a pályán maradt.

A Williams jobb idénykezdetre számított, de még semmi sincs veszve, Bottas átverekedheti magát a mezőnyön.

A 8. kör végén Rosberg öt másodperccel haladt Ricciardo előtt, Magnussen és Hülkenberg sem tapadt az előtte haladóra. Alonso viszont ott volt a Force Inida sarkában, de a Räikkönent megelőző Bottas gyorsan közeledett a spanyolhoz a Williamsszel. Itt nagy csata alakul ki a 4. helyért.

Kobajasi kiesése ellenére a Caterham jól áll, Ericsson a 11. helyen halad, igaz, feltartja a mögötte haladókat.

Vettel a 16. helyről a 4. körben kiállt a boxba. Nagy hibát követett el a Red Bull azzal, hogy átprogramozta Vettel motorját szombat reggelre.

Hamilton a 3,. kör végén kiállt a boxba, és feladta a versenyt. A Mercedes nem sokkal később közölte, hogy az egyik henger ment tönkre a motorjában. Bianchi nem indult még el, Chilton viszont halad, a 14. helyen áll.

RAJT

Rosberg lerajtolta Hamiltont, aki mellett a lassan induló Ricciardo is elment.

Az első kanyarban az időmérőn remeklő Kobajasi Massával ütközött, mindketten kiestek. A japán nagyon csúnyán elnézte a féktávot, a brazil semmit sem tehetett, hátulról telibe kapta őt a Caterham.

Hamilton visszaesett, valami gond van a Mercedesszel. Vettel is panaszkodik még. Hamiltonnak előbb azt mondták, álljon ki, de aztán úgy döntöttek, folytassa mégis.

Az 1. kör végén Rosberg, Ricciardo, Magnussen, Hamilton, Hülkenberg, Alonso, Vergne, Räikkönen, Kvjat, Bottas az első tíz sorrendje.

FELVEZETŐ KÖR

Vettel arra panaszkodik, hogy nincs erő a motorjában. Az energiaátalakítója mehetett tönkre, a nélkül nehéz lesz versenyezni.

A fogyasztás szempontjából jó az újabb felvezető kör, de azok, akik már a rajtra állították a motor szoftverjét, nem használnak az új felvezető körrel a hajtóműnek.

Az első felvezető kör után újabb következik, sárga zászló miatt. Bianchi Marussiája sem indult el, azt is a boxba tolják.

Grosjean annak ellenére, hogy a boxból rajtol, elhagyta a Lotus garázsát negyed órával a rajt előtt, ezért boxutcai áthajtásos büntetést kap – ha elsőre el tudja hagyni a depót.

Gutiérrezen és Vettelen kívül mindenki lágy gumin indult el a felvezető körre. Chilton nem indult el, állva maradt a Marussiája.

Száraz pályán rajtol a verseny, a levegő 21 fokos, a napsütés nem folyamatos.

ELŐZMÉNYEK

6.50 Tíz perccel a rajt előtt a csapatok elöljárói sétálgartnak az autók között, Adrian Newey a Ferrarit, Ron Dennis a Red Bullt vizslatta sokáig.

6.46 Grosjeanon kívül mindenki a rajtrácson.

6.41 Bianchi nem teszi könnyűvé magának a versenyt, a rajtrácsra igyekezve átvágta az egyes kanyart – pedig jó lenne vigyázni az autókra.
AUSZTRÁL NAGYDÍJ, A RAJTSORREND
1. Lewis Hamilton brit Mercedes
2. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault
3. Nico Rosberg német Mercedes
4. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes
5. Fernando Alonso spanyol Ferrari
6. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault
7. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes
8. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault
9. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes
10. Jenson Button brit McLaren-Mercedes
11. Kimi Räikkönen finn Ferrari
12. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault
13. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari
14. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault
15. Valtteri Bottas* finn Williams-Mercedes
16. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes
17. Max Chilton brit Marussia-Ferrari
18. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari
19. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault
20. Romain Grosjean francia Lotus-Renault
21. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault
22. Esteban Gutiérrez* mexikói Sauber-Ferrari
*váltócsere miatt öt rajthellyel hátrébb sorolták. Grosjean a boxból rajtol.

6.35 Bár Ricciardo megverte Rosberget a 2. rajthelyért az időmérőn, a TippmixPro kétszer annyit, kilencszeres pénzt fizet az ausztrál győzelméért, mintha a német érne célba elsőként. Alonso diadala is kilencszeres pénzt hozna, a favorit Hamiltoné 1.9-szerest. Vettel szorzója 22, Räikkönené 50.

6.30 Kinyitott a boxutca, a pilóták elindulhatnak a rajtrácsra.

6.29 Bő fél óra van a rajtig, mindjárt nyit a boxutca. Hamilton autójában rádiót cseréltek, mert az időmérő végén nem hallotta, hogy az övé a pole pozíció.

6.27 Miközben a rajtra készülődik a mezőny, a csapatok a Twitteren támogatásukról biztosítják a december 29-i síbalesete óta kómában fekvő Michael Schumachert. A Mercedes autóján továbbra is ott a „Harcolj tovább, Michael” felirat, s Massa és Vettel is a sisakjára festette a hétszeres világbajnok logóját.

6.24 A Mercedes engedi Hamiltonnak és Rosbergnek a szabad versenyzést, Toto Wolff elmondta, ha akarják, megelőzhetik egymást a pályán. Remélhetőleg nem történik baleset, ami egy csapásra megváltoztatná a csapat filozófiáját.

6.20 Felhők jönnek-mennek Melbourne felett, egy órával a rajt előtt szemerkélt is az eső, de akkora zápornak, mint ami az időmérőn eleredt, egyelőre nyoma sincs. A csapatok bizonytalanságban készülnek a futamra.

A mezőny a szokásos, idény előtti csoportképen
A mezőny a szokásos, idény előtti csoportképen
30. AUSZTRÁL NAGYDÍJ

A helyszín: Melbourne, Albert Park

A pálya hossza: 5303 méter

Kanyarok száma: 16 (6 bal és 10 jobb)
Rajt: vasárnap, 7.00 (Tv: M1)
A verseny hossza: 58 kör (307.574 km)
Gumitípusok: Közepesen kemény, lágy

Körrekord: 1:24.125 (Michael Schumacher, Ferrari, 2004)
Tavalyi pole pozíció:
1:27.407 (Sebastian Vettel, Red Bull)
Tavalyi leggyorsabb kör:
1:29.274 (Kimi Räikkönen, Lotus)
Tavalyi dobogó: 1. Kimi Räikkönen (Lotus), 2. Fernando Alonso (Ferrari), 3. Sebastian Vettel (Red Bull)

Eddigi versenyek Melbourne-ben: 18
Győzelmek a pole-ból: 8
Győzelem a legrosszabb rajthelyről: David Coulthard (2003) 11.
A legjobb helyezés ausztrál pilótától: 4. (Mark Webber, 2012)

6.15 Az új autók közül a Renault-motorosok a tesztekhez képest kifejezetten jól szerepeltek az időmérőn, az első tízbe a hat Mercedes-motoros autó mellé hármat a Renault delegált, és csak egyet a Ferrari. Ugyanakkor a Renault a teszteken kevés rajtgyakorlatot végzett szoftverproblémák miatt, így elképzelhető, hogy Ricciardo és a két Toro Rosso visszaesik az indulásnál. A Lotus pedig már jelezte, hogy Romain Grosjean a boxból rajtol, mert fel kellett készíteni az autóját, ráadásul így kisebb terhelést kap a motor az induláskor, és nagyobb esélye van arra, hogy tovább eljut.

Újdonság az idén, hogy a versenyzőknek 100 kilogramm, azaz nagyjából 135 liter üzemanyagból kell teljesíteniük a versenytávot úgy, hogy a levezető körül után is maradnia kell a tartályban annyi benzinnek, hogy elég legyen az FIA-mintavételhez. Melbourne ebből a szempontból nehéz pálya, a nagyobb fogyasztást igénylő aszfaltcsíkok közé tartozik, így számítani lehet rá, hogy a célba érés érdekében a pilóták különböző hullámokban visszavesznek a tempóból spórolás miatt.

Az FIA versenyigazgatója azért figyelmeztetett mindenkit, hogy ezt semmiképp se úgy tegye, hogy hátráltat másokat vagy balesetveszélyt okoz.

Szintén újdonság, hogy a sportfelügyelőknek lehetőségük van öt másodperces időbüntetés kiszabására. Az enyhe szabálytalanságokat szankcionálják így, a versenyzőnek a kerékcseréjekor kell letöltenie, miután megáll az autójával a garázsa előtt, a szerelők öt másodpercig nem nyúlhatnak az autóhoz, csak utána kezdhetik el a kerékcserét.

Melbourne-ben az idén is két DRS-zóna lesz
Melbourne-ben az idén is két DRS-zóna lesz
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik