F1: Apám tökön rúgott volna, ha elengedem – Verstappen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.09.21. 10:40
A Szingapúri Nagydíj utolsó köreiben a tévéközvetítésben is hallani lehetett, ahogy Max Verstappen határozottan megtagadja mérnöke rádiós utasítását, és nem is engedte el csapattársát, Carlos Sainz Jr.-t maga mellett. A hollandot csapatfőnöke rögtön a verseny után felmentette, s Verstappen apja szerint is jó döntés született.

„Mit szólt ehhez az apám? Azt mondta, ha elengedtem volna, tökön rúgna – mondta Verstappen, aki elmondta, nem azért jött fel egykörös hátrányból a nyolcadik helyre, hogy aztán könnyedén eldobja a pozíciót. – Azt hitték, hogy Carlos megelőzheti a Force Indiát, de a Mercedes-motornak akkora fölénye volt az egyenesekben, hogy lehetetlen lett volna. Beszéltem Carlosszal is, nincs gond, úgy tűnt, nem olyan mérges.” nem azért jött fel egykörös hátrányból a nyolcadik helyre, hogy aztán könnyedén eldobja a pozíciót. – Azt hitték, hogy Carlos megelőzheti a Force Indiát, de a Mercedes-motornak akkora fölénye volt az egyenesekben, hogy lehetetlen lett volna. Beszéltem Carlosszal is, nincs gond, úgy tűnt, nem olyan mérges.”

Legfrissebb hírek

F1: három órával hamarabb rajtolnak a Miami Nagydíjon – hivatalos

F1
2 órája

Antonelli Miamiban is pole pozícióban; Verstappen az első rajtsorba repítette a Red Bullt

F1
11 órája

Bortoletót kizárták a miami sprintversenyről – hivatalos

F1
12 órája

Az FIA esőveszélyt hirdetett Miamiban, előrébb hozhatják a verseny rajtját

F1
13 órája

Kettős McLaren-siker a miami sprintversenyen! Leclerc harmadik a Ferrarival

F1
15 órája

Alonso és Stroll is megkapta a rajtengedélyt a miami sprintversenyre

F1
21 órája

A Mercedest meglepte a McLaren és a Ferrari előrelépése; a Red Bull örül, hogy lerázta a középmezőnyt

F1
22 órája

Elhunyt Alex Zanardi autóversenyző és paralimpiai bajnok

Egyéb autó-motor
22 órája
Ezek is érdekelhetik