nemzetisport.hu 2018.12.18 09:42 Frissítve: 2018.12.18 10:07

F1: Alonso javasolta, hogy szerződjek a McLarenhez – Sainz

Carlos Sainz Jr. váltja a Formula–1-ből az idény végén visszavonuló Fernando Alonsót a McLarennél, a Renault-tól távozó spanyol pedig elárulta, a kétszeres világbajnok javasolta neki, hogy szerződjön a wokingiakhoz.

A két versenyző már az autóról is egyeztetett (Fotó: AFP)

 

Fernando Alonso neve mellett 97 dobogó, 32 győzelem és két világbajnoki cím sorakozik, ám a spanyol pilóta a 2014-es Magyar Nagydíj után nem végzett már a legjobb háromban, diadalt a 2013-as Spanyol GP óta nem ünnepelhetett, míg a sportág trónjára 2006-ban ülhetett fel utoljára a visszavonulása előtt.

Helyét a Renault-tól távozó Carlos Sainz Jr. veszi át 2019-ben az évek óta sikertelen McLarennél, amely gárdánál Lando Norrisszal fog egy párost alkotni. A spanyol pedig a Mundo Deportivónak nyilatkozva azt is felfedte, Alonso támogatta a wokingiakhoz történő szerződést.

„Alonso javasolta, hogy szerződjek a McLarenhez, mivel látja a csapatban a potenciált, és tisztában van azzal, hogy ez a projekt közép- vagy inkább hosszú távú. Én pedig elég fiatal vagyok ahhoz, hogy kivárjam és megalapozzam a helyemet egy ilyen alakulatnál" – mondta Sainz, és azt is megosztotta, honfitársával továbbra is kapcsolatban van, sőt az autóról is egyeztettek, miután kipróbálhatta azt az Abu-Dzabiban tartott teszten.

„Küldtünk egymásnak néhány hangüzenetet a gép egyensúlyával kapcsolatban, illetve arról, hogyan viselkedett az a Renault-hoz képest. Bár nem ültünk még le egy asztalhoz, hogy megvitassuk, a gárda irányvonalát, vagy hogy mi fog történni, azonban egyeztetünk arról, mi tetszik és mi nem" – magyarázta, majd azt is felfedte, örül-e annak, hogy Alonsónak továbbra is ilyen nagy befolyása van a McLarennél.

„Ez leginkább a vezetőség dolga, azonban egyáltalán nem nézem rossz szemmel, sőt örülök is annak, hogy egy olyan versenyző, mint Fernando megosztja a tapasztalatait az autóról" – jelentette ki, a McLaren eseményén pedig azt is elárulta, mik a gárda céljai.

„A McLarennél minden adva van, azonban továbbra is úgy gondolom, a Mercedes mindegyik alakulat számára új mércét állított fel. Mindannyian próbálunk felzárkózni rájuk, hiszen egy más szintet képviselnek a munkamódszereikkel és a teljesítményükkel, ami egészen hihetetlen. Pontosan ezért nem rohanunk, az elsődleges célunk, hogy erős középcsapattá váljunk, majd újabb lépést tegyünk meg."

„Egy napon remélhetőleg a csapat visszakerül oda, ahova tartozik, és remélhetőleg még én is itt leszek akkor."

2019.07.12 15:53:02

F1 ZSOLDOS BARNA

Sorozat, amelyből születésétől a haláláig mindent megtudhat a sportág legendájáról.

2019.07.14 13:25:07

F1 BÖRZÖLI BERNADETT

A brit némi szerencsével vette át a vezetést, és vezette újabb kettős győzelemre a Mercedest.

2019.07.13 14:01:02

F1 H. L.

A második Hamilton lemaradása 6 ezred, míg a harmadik Leclerc hátránya 79 ezred.

2019.07.13 08:40:20

F1 H. L.

A tréning elején esett az eső, ám később felszáradt a pálya – a végén 49 ezred választotta el a top 3-at.

2019.07.12 22:23:54

F1 ZSOLDOS BARNA (Silverstone)

Senki sem játszott akkora szerepet az ötszörös világbajnok karrierjében, mint az édesapja.