F1: Alonso első versenye idején még álltak a WTC ikertornyai

Vágólapra másolva!
2018.11.27. 17:09
Amikor 2001. március 4-én Fernando Alonso a mezőny leggyengébb autójában, egy Minardiban elrajtolt élete első Formula–1-es versenyén Ausztráliában, még nem lehetett sejteni, hogy a sportág egyik legendás egyénisége mutatkozik be éppen. Márpedig pontosan ez történt, hiszen a vasárnap utolsó F1-es futamát teljesítő spanyol kétszer is világbajnoki címet szerzett, és számtalan rekordot tartott hosszabb-rövidebb ideig karrierje során, és az ezredforduló utáni két évtized Formula–1-ének egyik emblematikus alakja lett. Alábbi összeállításunkban azonban nem Alonso pályafutásával foglalkozunk, sokkal inkább azzal, hogy mi történt a nagyvilágban azon a napon, amikor bemutatkozott: 2001. március 4-én.

A 2001-es idénynyitót Michael Schumacher nyerte meg, ám a német legenda pályafutása 45. futamgyőzelmének nem örülhetett tiszta szívből: a verseny negyedik körében öccse, Ralf Schumacher és Jacques Villeneuve ütközése után a kanadai autójáról leszakadó egyik kerék eltalálta Graham Beveridge pályabírót, aki olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a kórházba szállítás után már csak a halál beálltát tudták megállapítani az orvosok.

Szomorú dobogó Alonso első versenye után (Fotó: AFP)
Szomorú dobogó Alonso első versenye után (Fotó: AFP)

A dobogósokkal – Schumacher mögött a mclarenes David Coulthard, harmadikként a másik Ferrarival Rubens Barrichello végzett – a pódiumra lépés előtt közölték a tragikus hírt, így a pezsgőzés és az ünneplés elmaradt, ám abban azért biztosak vagyunk, hogy a 19. helyről startoló és végül a 12. helyen befutó Alonsónál boldogabb 19 éves spanyolt nem sokat lehetett találni azon a vasárnapon Ausztráliában.

Ettől függetlenül, tény: vidámabb pontjai is akadtak a Föld nevű bolygónak aznap, mint a melbourne-i Ausztrál Nagydíj helyszíne.

VERSTAPPEN SZÜLETÉSNAPJA
A száguldó cirkusz mezőnyében is volt egy születésnapos, mégpedig Jos Verstappen. Max Verstappen édesapja, ezen a napon töltötte be a 29. életévét. A holland hét évvel korábban, az 1994-es Brazil Nagydíjon mutatkozott be a királykategóriában a Mild Seven Benetton-istálló színeiben, majd további 105 versenyen indult. Legjobb helyezése két 3. hely a Magyar, illetve a Belga GP-n újoncévéből.

Ilyen lehetett például a Beckham család otthona, ahol David és Victoria Beckham éppen elsőszülött és – akkor még egyedüli – fiuk, Brooklyn második születésnapját ünnepelték. Az akkor 25 éves Beckham néhány nappal korábban tagja, sőt – pályafutása során másodszor – csapatkapitánya volt a spanyolokat 3–0-ra legyőző angol válogatottnak, amelyet első alkalommal irányított szövetségi kapitányként a svéd szakember, Sven-Göran Eriksson.

Gyanítható azonban, hogy jelen sorok olvasói között elsöprő többségben vannak azok, akik ilyen, vagy olyan okból, de kihagyták a kis Brooklyn szülinapi buliját, s inkább otthon, a tévé előtt töltötték a vasárnapot – kezdve mondjuk a Formula–1-es futam reggeli megtekintésével, ahol Alonso mellett bizonyos Kimi Räikkönen is első versenyén szerepelt, s Sauberével a pontot érő hatodik helyen ért célba, mindössze 24. formaautós versenyén.

Középen a szuperújonc Montoya, mellette két későbbi világbajnok (Fotó: AFP)
Középen a szuperújonc Montoya, mellette két későbbi világbajnok (Fotó: AFP)

A futam után a debreceni-nyíregyházi egyházmegye ezredfordulós mindennapjairól kaphattunk betekintést a közszolgálati tévé jóvoltából, majd a déli Híradó és a Szerencsepercek után jött a Tv-klinika, amelynek köszönhetően a vesekő kezelésének helyes módozataival ismerkedhetett meg, akinek erre volt igénye.

2001. SZEPTEMBER 11.

Abban az évben azonban nem a portugáliai hídbaleset volt a legsúlyosabb összeomlás. Fernando Alonso F1-es bemutatkozása idején még álltak New Yorkban a World Trade Center ikertornyai. Fél év és egy hét múlva aztán az ikertornyokba az al-Kaida terrorszervezet összehangolt terrortámadása során két utasszállító repülőgép belerepült, lerombolva azokat, egy további gép a Pentagon épületébe csapódott Washingtonban, de egy negyedik gép Pennsylvania államban zuhant le, miután az utasok visszafoglalták a terroristáktól.

A terrorakció 3000 áldozat életét követelte, s hatása gyakorlatilag a mai napig érezhető: egy hónap múlva az USA Nagy Britanniával karöltve háborút indított Afganisztán ellen, és a mai napig jóval szigorúbbak a légi utasszállítás szabályai.

Annak a 17 és fél évvel ezelőtti kora tavaszi napnak estéjén Portugáliában történt tragikus eseményekről a hazai közvélemény legkorábban másnap, értesülhetett: leszakadt a Duero folyó feletti Hintze Ribeiro híd, mely Castelo de Paiva települést kötötte össze Entre os Riossal, s a baleset 59 halálos áldozatot követelt.

Ami a sportpályákat illeti: Dávid Kornél, hazánk egyetlen, az NBA-ben pályára lépett kosarasa akkortájt éppen a Detroit Pistons játékosa volt, bár jobbára inkább a sérültlistán jegelték. Az aznapi Nemzeti Sport cikke szerint az Albacomp akkori vezetői eljátszottak a gondolattal, hogy esetleg hazacsábítsák a centert – ez végül nem valósult meg, sőt Dávid az NBA-s karrier végén sem tért már haza a bajnokságba, francia, litván és spanyol klubokban kosarazott 2008-as visszavonulásáig.

Alonso debütálásának napján rendezték Nyíregyházán az az évi kötöttfogású birkózó Magyar Nagydíjat, amelynek sztárvendége, a sydneyi olimpiai döntőben az addig veretlen orosz Alekszander Karelint legyőző amerikai Rulon Gardner volt. Nemcsak a verseny legnagyobb sztárja, de a legnagyobb csalódása is az amerikai volt: az akkori első számú magyar nehézsúlyú birkózó, Deák Bárdos Mihály könnyen legyőzte őt, s miután második meccsén is vereséget szenvedett a vigaszágon, a délutánja hirtelen szabaddá vált...

Nyíregyháza után három évvel Athénban is szomorkodhatott, mert nem sikerült a címvédés (Fotó: AFP)
Nyíregyháza után három évvel Athénban is szomorkodhatott, mert nem sikerült a címvédés (Fotó: AFP)

Azt nem tudjuk, hogy Gardner mit csinált aznap délután Nyíregyházán, az viszont biztos, hogy az AS Roma 3–2-re legyőzte hazai pályán az Intert, többek között Vincenzo Montella két góljával. A szezon végén egyébként a fővárosiak máig utolsó bajnoki címüket ünnepelhették Fabio Capello irányításával.

Apropó, Capello, az oalsz szakember korábbi és leendő klubja, a Real Madrid azon a hétvégén szombaton lépett pályára, s csak azért térünk ki rá, mert bizony az ősi riválist, a Barcelonát fogadta a spanyol bajnokság 25. fordulójában. Az el Clásico Raúl és Rivaldo duplájával 2–2-es döntetlennel zárult, amivel a Real nagy lépést tett a bajnoki cím felé, s az idény végén meg is szerezte, a gólkirályi cím pedig 24 találattal Raúlé lett – eggyel megelőzve Rivaldót.

A Realt akkor Vicente del Bosque trenírozta, a katalánokat pedig Lorenzo Serra Ferrer irányította – még bő hat hétig, mert aztán lapátra tették.

Itthon aznapra egy NB I-es bajnoki labdarúgó-mérkőzés maradt: a Videoton FCF Földes Gábor góljával 1–0-ra legyőzte a Lombard FC Tatabányát, s ezzel feljött a tabella harmadik helyére. Ennél azonban jóval érdekesebb volt az alapszakasszal megbonyolított menetrend miatt az azon a hétvégén rendezett 6. fordulóból a szombati Vasas–Újpest mérkőzés, amelyen az angyalföldiek az ifjú Kabát Péter mesterhármasával 6–2-re verték a lila-fehéreket.

Nem bírt a jordánokkal a magyar válogatott (Fotó: NS-Archív)
Nem bírt a jordánokkal a magyar válogatott (Fotó: NS-Archív)

A vendégek második gólját az a Galaschek Péter szerezte, aki egy féléves REAC-os kitérőt követően 14 vasasos év után első alkalommal lépett pályára ellenfélként a Fáy utcai stadionban, így érthető, hogy könnyeivel küszködött a meccs után. A piros-kékeknél több olyan játékos is szerepelt akkoriban, aki később vagy korábban aztán Újpesten jelentősebb időszakot töltött el: Tóth Norbert, Juhár Tamás, Simek Péter – a triplázó Kabát mellett.

Kabát a tripla után vasárnap már a válogatott edzőtáborában jelentkezett, miután a csapat a következő napokban Jordánia ellen játszott felkészülési mérkőzést. A Bicskei Bertalan irányította és Sáfár – Sebők V., Dragóner, Mátyus – Dombi (Ferenczi I., 55.), Lisztes, Erős K., Illés – Tóth N. (Nagy T., 46.), Fehér M. (Juhár T., 46.), Kabát (Sowunmi, 79.) összeállításban pályára küldött magyar válogatott 1–1-et játszott Ammanban, a mieink a 76. percben egyenlítettek Mátyus János találatával.

Nemcsak a futballpályákon zajlott azonban idehaza az élet azon a hétvégén: legjobb kézilabdacsapataink nemzetközi kupameccseket vívtak – kevés sikerélménnyel. A férfiaknál ugyanis a KEK-ből kiesett az akkor még Fotex Veszprém névre hallgató bakonyi klub, míg az akkor még csak Pick-Szegedként futó Tisza-partiak az EHF-kupától köszöntek el.

FARKAS ÁGNES CSODÁJA
Kissé eltérve a céldátumunktól: az oroszok elleni visszavágón végül továbbjutott a Fradi, 30–22-re nyert, s Farkas Ágnes 17 gólt vállalt magára. A gárda elődöntőig jutott abban az évben a BL-ben.

Egyetlen magyar klubként a Ferencváros élte túl a hétvégét, a női BL negyeddöntőjében a Németh András dirigálta Herz-FTC az orosz Volgográd otthonában szenvedett ötgólos vereséget. Olyan játékosok alkották akkor a zöld-fehérek keretét, mint például Kökény Bea, Farkas Ágnes, Pádár Ildikó, vagy éppen Sugár Tímea, Kirsner Erika és Tóth Tímea.

Alonso bemutatkozásának napján a jégkorongozóinknál merőben szokatlan okból maradt el a MAC–Újpest mérkőzés az ob I-ben, miután a hazaiak – önhibájukon kívül – nem tudtak orvosról gondoskodni. A MAC egyik állandó orvosa külföldön tartózkodott a találkozó idején, a másikukat, dr. Letenyei Ferencet pedig ügyelete ellátása közben: leütötték(!), és súlyos sérüléseket szenvedett.

Nos, ilyen események övezték Fernando Alonso F1-es bemutatkozását 17 évvel ezelőtt,s akkor nem sokan gondolták volna, hogy a fiatal versenyző minden idők legeredményesebb spanyol pilótájaként, kétszeres világbajnokként, s a sportág történelmének harmadik legtöbb pontot szerző pilótájaként vonul majd vissza.

2001. ÉS MÁRCIUSA A NAGYVILÁGBAN
Az USA első embere George W. Bush, Nagy Britannia kormányfője Tony Blair volt, Oroszországban Vlagyimir Putyinnak hívták az államfőt.
A mozikban Mel Gibson játszotta el, hogy tudja, Mi kell a nőnek?, az év végén meg kitört a Harry Potter- és A Gyűrűk Ura-láz.
Zenei világot az orosz t.A.T.u. lánybanda, a Gorillaz, a HIM, Madonna, Britney Spears és a tragikus sorsú Aaliyah uralták többek között.
Egy nappal a szeptemberi terrortámadások előtt megszületett Késely Ajna Eb-ezüstérmes, háromszoros ifjúsági olimpiai bajnok úszó.
Egy euróért nagyjából 265.23 forintot kellett fizetnünk, egy amerikai dollár pedig majdnem 284 forintot ért.
Hazánk még nem volt tagja az Európai Uniónak, nyoma sem volt a négyes metrónak, a budapesti Nagykörúton közlekedő Combino villamosoknak, valamint a budai fonódó villamosnak.
Ami nem változott: Magyarország miniszterelnöke akkor is Orbán Viktor volt, ahogy a regnáló labdarúgó-világbajnok is Franciaország volt.
New York látképe 2001 márciusában (Fotó: AFP)
New York látképe 2001 márciusában (Fotó: AFP)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik