Megvan Räikkönen győzelme - Alonso és Vettel előtt

Vágólapra másolva!
2012.11.04. 13:52
null
Kimi Räikkönen és a Lotus megszerezte idei első győzelmét (Fotók: Reuters)
Címkék
Fernando Alonso három pontot faragott Sebastian Vettellel szembeni világbajnoki hátrányából a Formula–1-es Abu-dzabi Nagydíjon, amelyet Kimi Raikkönen nyert meg a Lotusszal. A futamot a boxutcából kezdő Vettel a hajrában Jenson Buttont megelőzve a dobogóra állt. A pole-ból induló Lewis Hamilton a 20. körig vezetett, de motorhiba miatt ki kellett állnia.

Néha van úgy, hogy a verseny győztese kevésbé tűnik boldognak, mint a világszerte milliókból álló rajongótáborának bármely tagja, sőt nyugodtan ide sorolhatjuk semleges szurkolók százezreit is. Kimi Raikkönenen semmit sem változtatott a két év távollét a Formula–1-től, az Abu-dzabiban aratott győzelme után ugyanolyan unott és semmitmondó arccal állt a dobogón, mint korábbi 18 győzelme alkalmával.

Pedig nagy versenyt nyert meg, amelyen csupán annyi szerencséje volt, hogy a pole-ból induló Lewis Hamilton alatt Szingapúr után megint tönkrement a McLaren-Mercedes.

KATTINTSON A KÉPRE! (FOTÓK: REUTERS)
KATTINTSON A KÉPRE! (FOTÓK: REUTERS)

A többit viszont erőből elintézte, a hajrában remek versenyzéssel tartotta maga mögött Fernando Alonsót. Az egész versenyen a mérnöke zavarta leginkább, aki folyton taktikai utasításokkal nyaggatta, de a finn többször is rászólt, hogy ne idegesítse, hagyja békén, tudja, mit kell tennie.

Lotus néven versenyző csapat 80. alkalommal győzött, az idén ez a csapat lett a hatodik, amely futamgyőzelmet ünnepelhetett, Kimi pedig a 8. pilóta

Alonso a második helyezésével csak három pontot tudott faragni a versenyt a boxból kezdő Sebastian Vettellel szembeni hátrányán, a német ugyanis bebizonyította, hogy nemcsak az első rajtsorból képes szenzációs teljesítményre: remek előzésekkel és két biztonsági autós időszak segítségével feljött a 3. helyre. Jenson Buttont három körrel a leintés előtt előzte meg a dobogóért.

Biztonsági időszakot előbb amiatt rendeltek el, mert Narain Karthikeyan kanyar közben lelassuló HRT-jére ráfutott Nico Rosberg a Mercedesszel, majd Sergio Pérez okozott tömegkarambolt, amelynek Romain Grosjean és Mark Webber is áldozata lett.

ELŐZMÉNYEK

A versenyt a boxból kezdő Vettel a rajtnál több másodpercet veszít a mezőny végéhez képest az abu-dzabi pálya komplikált, pálya alatt futó kijáratában, de az autón a verseny előtt elvégzett változtatásoknak (a légterelő átállítása, a sebességi fokozatok eltolása) köszönhetően nagyobb lesz az autója végsebessége. Így, bár lassabban éri utol a mezőny végét, könnyebben verekszi át magát a középmezőnyön – legalábbis ebben bízik a Red Bull vezetősége.

A Pirelli szerint az Indiai Nagydíjhoz hasonlóan Abu-Dzabiban is csak egy boxkiállásra lesz szükség, a gumik ugyanis tartósak az új építésű pályákon, amelyeken a versenyzés nem olyan eseménydús, mint a régebbi aszfaltcsíkokon.

Öt perccel a helyi idő szerint 17 órakor esedékes rajt előtt az aszfalt 34, a levegő 30 fokos volt, a nap 17.41 órakor megy le, akkor percek alatt be is sötétedik, az aszfalt hőmérséklete a célba érkezésig 6-8 fokkal is csökkenhet.

Vettel helyzetét két DRS-zóna javítja, a 8-as és a 11-es kanyar előtti hosszú egyenesben is ki lehet nyitni a hátsó légterelőket.

A FUTAM

A felvezető körben De la Rosa autója nem indult el, Vettel a boxban várta a rajtot. De la Rosa csatlakozott hozzá, miután betolták az autóját.

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSINKAT IDE KATTINTVA ÉRHETI EL.

Vettel, Schumacher és Senna a keményebb gumikon rajtolt, mindenki más lágyakon.

Hamilton remekül rajtolt, és kieséséig magabiztosan vezetett
Hamilton remekül rajtolt, és kieséséig magabiztosan vezetett

Hamilton jól rajtolt, Webber viszont beragadt, visszaesett Räikkönen és Maldonado mögé, majd a 11-es kanyar előtti egyenesben Alonso is elhúzott mellette. Hülkenberg és Senna a rajtnál ütközött (a Force Indiást csapattársa, Di Resta lökte neki a Williamsnek), a német kiesett. Az első kör végén Rosberg és Grosjean a boxba ment, Vettel már a 20. volt.

Vettel első légterelője megsérült a Sennával történt koccanást követően, de Hamilton autójával sem volt minden rendben, az angol a második kanyarban lefutott az útról. Raikkönen támadta, de nem tudta megelőzni.

Vettel a 2. kör végén már a 18. volt, Rosberg és Grosjean is mögötte haladt.

Az élen a sorrend a 3. kör után Hamilton, Räikkönen, Maldonado, Alonso, Webber, Button, Massa, Kobajasi, Pérez, Schumacher volt. Hamilton belelendült, lerázta a finnt, a 4. körben már 2.3 másodperc volt az előnye.

Alonso Maldonadót üldözte, de a Williams végsebesség terén a legjobb a hétvégén. A spanyolt azonban a DRS segítette, így a 7. körben esélye nyílt az előzésre.

Hamilton az utolsó, kanyargós szektorban fantasztikus sebességet mutatott, csak ott fél másodpercet adott Räikkönennek körönként. Vettel hátránya a 13. helyen 23 másodperc volt a 8. körben.

YAS MARINA CIRCUIT
A pálya adatai:
Hossza:5.554 km
Teljes versenytáv:55 kör (305.5 km)
Körrekord:1:40.279 (Sebastian Vettel, Red Bull, 2009)

Tavalyi verseny:
Pole pozíció:Sebastian Vettel (1:38.481; Red Bull)
Futamgyőztes:Lewis Hamilton (1:37:11.886; McLaren)
Leggyorsabb kör:Mark Webber (1:42.612; Red Bull)

A mezőny végén Rosberg Karthikeyannal karambolozott, a Mercedes a falnak ütközött, a rengeteg törmelék miatt a biztonsági autót a pályára küldték. A visszajátszásokon látszott, hogy a Mercedes a 15-ös kanyarban ráfutott a hirtelen lelassuló HRT-re, és a levegőbe emelkedve szállt a bukótér felé.

A biztonsági időszakban csak Vergne és Grosjean ment a boxba. Rosberg és Karthikeyan is sértetlenül megúszta a balesetet. A németnek a legutóbbi négy versenyből ez volt a harmadik balesete, amely miatt kiesett.

Vettel a 12. helyen várta a folytatást, de Ricciardo lelassított előtte az egyik egyenesben a biztonsági autó mögött, Vettel hirtelen elkapta az autóját oldalra, és eltalált egy, a pálya mellé helyezett hungarocell táblát. Szingapúrban ő fékezett rá Buttonra hasonló körülmények között, amiért nem kapott büntetést.

ROSBERGÉK BALESETE

Vettel a 13. kör végén a boxba hajtott, lágy gumikat és új orrkúpot kapott. Visszaesett a mezőny végére, használt lágy gumijain 42 kört kellett (volna) megtennie a leintésig.

A 14. kör végén indult újra a verseny, Vettel a 21. helyre került.

A mezőny elején Webber támadta az újraindulás előtt hibázó Alonsót, de a spanyol megőrizte a 4. helyezését. Hátul Vettel Di Restát és De la Rosát megelőzte. A következő körben, még DRS nélkül Grosjeant is megelőzte – ám ehhez elhagyta a pályát, amit a Lotus jelentett is a sportfelügyelőknek. Vettel visszaengedte gyorsan a franciát, aztán újra megelőzte.

Elöl Hamilton újra lerázta magáról Räikkönent, a legszorosabb a Maldonado, Alonso, Webber hármas közötti csata volt, majd a 20. körre Button is felzárkózott mögéjük.

Vettel a 20. kört a 14. helyen zárta Kovalainen Caterhamje mögött.

Hamilton McLaren-Mercedese a 20. körben lelassult, akárcsak Szingapúrban, itt is az élről kellett kiállnia. Hamiltonnak a motorja szállt el, ezt jelentette is a rádión.

HAMILTON KIÁLLÁSA

Räikkönen állt az élre, Maldonado, Alonso, Webber, Button, Massa, Pérez, Kobajasi, Schumacher és Ricciardo volt pontszerző helyen, Vettel a 11. Sennát üldözte.

Alonso a 21. körben megelőzte Maldonadót, és már második volt. Két körrel később Webber is próbálkozott, de nem fért el a venezuelai mellett, a két autó összeért, Webber megpördült, és a 7. helyen, Pérez mögött folytatta.

Button egy körrel később elment Maldonado mellett, Pérez pedig megelőzte Massát. A venezuelai Webber elleni esetét vizsgálták. Vettel már a 10. helyen haladt.

Vettel a 25. körben Schumachert megelőzve feljött a 9. helyre. Alonso nem tudott közelebb kerülni Räikkönenhez, aki a 25. kör végén 6.8 másodperccel vezetett.

Webber Massát előzni próbálva a brazil Ferrarijával is összeért, Massa megpördült, Vettel köszönte szépen, és elment mellette.

Féltávnál, a 27. körben Räikkönen vezetett, Alonso 7.7, Button 11.9, Maldonado16.3, Pérez 17.2, Webber 19.7, Vettel 22.6, Schumacher 29.9, Senna 31.8, Vergne 33.5 másodperccel jött mögötte a pontszerző helyeken. Vettel akár nyerhet is, ha kibírják a gumijai.

Alonso a 28. kör végén megkapta a közepesen kemény gumikat, Vettel mögé jött vissza. Pérez megelőzte Maldonadót, akit ismét utolért Webber. A korábbi koccanásokért nem járt büntetés.

A 29. kör végén Button és Maldonado is a boxba ment, nem lett újabb csata Webber és a dél-amerikai között. A 30. körben Pérezen és Webberen volt a sor a boxutcában. Az ausztrál Maldonado elé jött vissza. Vettel már második volt Räikkönen mögött, a finn előnye 23 másodperc volt, és mennie kellett a boxba.

A 31. körben kereket is cserélt, de visszajött Vettel elé, méghozzá frissebb gumikon. Button közben Alonsót támadta a 3. helyért. Több mint 6 másodperccel voltak Vettel mögött, aki 1.4-re volt Räikkönentől.

Miután a 32. körben Bruno Senna, majd a 33.-ban Vergne másodszor is szervizelt, Räikkönen, Vettel, Alonso, Button, Grosjean, Di Resta, Pérez, Webber, Maldonado, Kobajasi sorrend alakult ki az első 10 helyen. Räikkönen a 33. körben 6 tizedet adott Vettelnek, akihez lassan közeledett az Alonso, Button duó.

A kopott gumikon haladó Grosjean mögött feltorlódott a mezőny, ez nem volt jó előjel a szintén lágy gumikon száguldó Vettel számára. A német spórolt is a gumikkal, fokozatosan leszakadt Räikkönentől.

Vettel nem kockáztatott, a 37. körben a boxba állt újabb készlet lágy gumiért, majd simán visszajött Grosjean elé a 4. helyre.

A francia mögötti tumultusban a 38. körben Dii Resta és Pérez koccant, a pályára visszatérő mexikóinak nekiment a már mögöttük lévő Grosjean. A Lotusba belerohant Webber, aki szintén kiesett. A biztonsági autó a pályára hajtott. Pérez és Di Resta folytatni tudta.

A PÉREZ OKOZTA BALESET

Vettel feljött Räikkönen, Alonso és Button mögé, de már friss lágy gumikon haladt a kopottabb keményeket használók mögött.

Fernando Alonso három pontot faragott vb-hátrányából
Fernando Alonso három pontot faragott vb-hátrányából

A pontszerző helyeken Räikkönen, Alonso, Button, Vettel, Maldonado, Kobajasi, Schumacher, Massa, Senna, Vergne sorrend alakult ki. Schumacher a 41. körben kereket cserélt.

Az újraindulás után két körig nem lehet DRS-t használni.

Räikkönen négy erőteljes „YES”-szel hozta a fülébe a rádión duruzsoló mérnöke tudtára, hogy hagyja békén.

A finn a 43. kör elején simán elhúzott Alonsótól az újrainduláskor, hátrébb sem változott a sorrend. Pérez stop-and-go büntetést kapott a korábbi baleset okozásáért.

Räikkönen a verseny leggyorsabb körét futva 2 másodperccel elszakadt Alonsótól, Vettel Buttont támadta a frissebb lágy gumijain. A DRS-t a 45. körben lehetett ismét használni, Pérez letöltötte büntetését. Tíz kör maradt.

A lassan melegedő gumikon száguldó Alonso mögött közel volt Button és Vettel, de a Ferrari elég gyors volt az egyenesekben, hogy ne támadhasson a McLaren-pilóta. Räikkönen újabb leggyorsabb köröket futva távolodott el az élen.

Kovalainen a 13. helyen haladt, még egy kiesés előtte a Caterham 10. helyezését jelentené a konstruktőr-világbajnokságban. A 47. körben Alonsóé volt a leggyorsabb kör. Elhúzott Buttontól, aki már nem nyithatta a légterelőjét a Vettellel szembeni csatában.

Alonso fokozatosan közeledett Kimihez, a 49. körben 2.2 másodpercre csökkent a hátránya. Button próbálta lerázni Vettelt, hogy kívül kerüljön a DRS-zónából.

Az angol nem járt sikerrel, az 52. körben Vettel végül meg tudta előzni. Button példát mutatott a korábbi karambolok résztvevőinek, gálánsan elengedte a németet, nehogy összeütközzenek. Alonso továbbra is közeledett Räikkönenhez, 3 körrel a vége előtt másfél másodpercre volt a finntől. Az 53. körben ledolgozta a DRS aktiválásához hiányzó öt tizedet.

Két köre maradt, hogy megelőzze 2005-ös vb-riválisát. Alonso rontott, a finn elhúzott. Räikkönen megszerezte a győzelmet, Alonso három pontot faragott Vettel előnyéből, két futammal a vége előtt 10 egység választja el őket.

A Red Bull még hivatalosan nem lett konstruktőr-világbajnok. Räikkönen viszont csak 57 pontra közelítette meg Vettelt, így eldőlt, hogy az idén már nem lehet világbajnok.

PÓDIUM ÉS DÍJÁTADÁS
ABU-DZABI NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY
1. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1:45:58.667
2. Fernando Alonso spanyol Ferrari 0.852 mp h.
3. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 4.163 mp h.
4. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 7.787 mp h.
5. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 13.007 mp h.
6. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari 20.076 mp h.
7. Felipe Massa brazil Ferrari 22.896 mp h.
8. Bruno Senna brazil Williams-Renault 23.542 mp h.
9. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 24.160 mp h.
10. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 27.463 mp h.
11. Michael Schumacher német Mercedes 28.075 mp h.
12. Jean-Eric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 34.906 mp h.
13. Heikki Kovalainen finn Caterham-Renault 47.764 mp h.
14. Timo Glock német Marussia-Cosworth 56.473 mp h.
15. Sergio Pérez mexikói Sauber-Ferrari 56.768 mp h.
16. Vitalij Petrov orosz Caterham-Renault 1:04.595 p h.
17. Pedro de la Rosa spanyol HRT-Cosworth 1:11.778 p h.
FELADTA
Charles Pic francia Marussia-Cosworth 41 megtett kör
Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 37
Romain Grosjean francia Lotus-Renault 37
Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 19
Nico Rosberg német Mercedes 7
Narain Karthikeyan indiai HRT-Cosworth 7
Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 0
Leggyorsabb kör: Vettel (54. kör) 1:43.964
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Sebastian Vettel 5 9 15 255
2. Fernando Alonso 3 11 16 245
3. Kimi Räikkönen 1 7 17 198
4. Mark Webber 2 4 14 167
5. Lewis Hamilton 3 6 13 165
6. Jenson Button 2 5 12 153
7. Felipe Massa 1 12 95
8. Nico Rosberg 1 2 10 93
9. Romain Grosjean 3 9 90
10. Sergio Pérez 3 7 66
11. Kobajasi Kamui 1 8 58
12. Nico Hülkenberg 9 49
13. Paul di Resta 9 46
14. Pastor Maldonado 1 1 4 43
15. Michael Schumacher 1 7 43
16. Bruno Senna 9 30
17. Jean-Eric Vergne 3 12
18. Daniel Ricciardo 6 10
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Renault 422
2. Ferrari 340
3. McLaren-Mercedes 318
4. Lotus-Renault 288
5. Mercedes 136
6. Sauber-Ferrari 124
7. Force India-Mercedes 95
8. Williams-Renault 73
9. Toro Rosso-Ferrari 22
A RAJTSORREND
1. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes
2. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault
3. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault
4. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault
5. Jenson Button brit McLaren-Mercedes
6. Fernando Alonso spanyol Ferrari
7. Nico Rosberg német Mercedes
8. Felipe Massa brazil Ferrari
9. Romain Grosjean francia Lotus-Renault
10. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes
11. Sergio Pérez mexikói Sauber-Ferrari
12. Paul di Resta brit Force India-Mercedes
13. Michael Schumacher német Mercedes
14. Bruno Senna brazil Williams-Renault
15. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari
16. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari
17. Jean-Eric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari
18. Heikki Kovalainen finn Caterham-Renault
19. Charles Pic francia Marussia-Cosworth
20. Vitalij Petrov orosz Caterham-Renault
21. Timo Glock német Marussia-Cosworth
22. Pedro de la Rosa spanyol HRT-Cosworth
23. Narain Karthikeyan indiai HRT-Cosworth
24. Sebastian Vettel* német Red Bull-Renault
*Vettel a 3. helyen zárta az időmérőt, de nem volt elég üzemanyag az autójában a mintavételhez, amiért utólag kizárták, így a boxból rajtol.

Két DRS-zóna van: az egyik a 8-as, a másik a 11-es kanyar előtti hosszú egyenesben
Két DRS-zóna van: az egyik a 8-as, a másik a 11-es kanyar előtti hosszú egyenesben
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik