F1: a visszavonuló Massa egy év kihagyásra készül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.11.09. 10:08
null
A brazil egy év szabadságra megy (Fotó: AFP)
Ha így folytatja, szép lassan a Williams brazil pilótája, Felipe Massa a legrövidebb ideig tartó világbajnoki regnálás (38 másodperc...) kitüntető címe után lassan benyújthatja igényét a legtöbbször nyugdíjba vonuló F1-es pilóta titulusára is. Azt követően ugyanis, hogy a 36 éves brazil pilóta egy éve bejelentette visszavonulását, azonnal vissza is tért az idei szezonra, s miután a múlt hét végén közölte, az idény végén újfent befejezi a Formula–1-ben, már arról beszél, hogy igazából ő csak egy év szabadságra készül.

Massa az F1 jelenlegi mezőnyének egyik legrutinosabb tagja – csak Fernando Alonso és Kimi Räikkönen mondhatja magát régebb óta F1-es pilótának, mint ő, hiszen mindketten 2001-ben kezdték pályafutásukat, míg Massa 2002-ben –, és mint emlékezetes, tavaly szeptember 1-jén már egyszer bejelentette visszavonulását. Miután azonban a Mercedes az idény végén visszavonult világbajnok, Nico Rosberg helyére williamses csapattársát, Valtteri Bottast szerződtette, a brazil mégsem fejezte be pályafutását.

A múlt hét végén aztán bejelentette, hogy a 2017-es idény végével tényleg távozik a Formula–1 világából. Noha úgy tűnt, hogy a Formula–E kategóriában folytatja, erre jövőre nem kerül sor, utána viszont szeretne visszatérni.

„A Formula–E-ben szívesen versenyeztem volna, de ott már elkeltek a helyek a következő idényre, amely ráadásul hamarosan el is kezdődik. Szóval, most úgy néz ki, hogy 2018-ban egy évet pihenek, igyekszem jól érezni magam, feltöltődni, és lehet, hogy versenyezni is fogok néha, de semmiképpen nem egy egész éven keresztülívelő bajnokságban. Utána viszont szeretnék visszatérni a versenyzéshez, akár az FE-ben is, de nem ilyen hirtelen, hanem gondosan megtervezve, egy jó csapatnál, úgy, hogy az mindenkinek megfelelő legyen” – mondta Massa, aki beszélt arról is, hogy mi vezetett az újabb F1-es visszavonulásához.

„Amikor tavaly bejelentettem, hogy befejezem a Formula–1-et, akkor igazából még egy évet akartam vezetni. Élveztem az idei évet a magas leszorítóerőkkel és a széles gumikkal, nagyobb örömöt nyújtott ezt az autót vezetni, mint ahogy az a korábbi években volt. Beszéltem a Williamsszel év közben a folytatásról több alkalommal is, és a Brazil Nagydíjig adtam nekik határidőt, hogy eldöntsék, milyen úton szeretnék folytatni. Kiderült, más elképzeléseik vannak a következő évről, de hogy pontosan mi, azt nem tudom. Végül ezért a befejezés mellett döntöttem” – árulta el a 11-szeres F1-es futamgyőztes brazil.

 

Legfrissebb hírek

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
12 órája

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
2026.06.30. 18:42

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
2026.06.30. 16:57

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
2026.06.30. 15:18

Tshabalala sem feledkezett meg Ochoáról

Foci vb 2026
2026.06.29. 16:15

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30
Ezek is érdekelhetik