F1: a Renault-tól igazolt tartalék pilótát a Williams

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.02.04. 13:40
null
Fotó: AFP, 2019
Az anyai ágon dél-koreai származású brit Jack Aitken lett a Formula–1-es Williams istálló tartalék versenyzője az idei szezonra.

 

A brit csapat keddi bejelentése szerint a 24 éves pilóta minden versenyhétvégére elutazik, a pénteki szabadedzéseken is részt vesz majd, illetve szimulátoros munkát végez. Ha a két állandó versenyző, a szintén brit George Russell és a kanadai Nicholas Latifi közül valamelyik nem tudna rajthoz állni, Aitken helyettesítheti.

Jack Aitken (Fotó: Williams Twitter)
Jack Aitken (Fotó: Williams Twitter)

Aitken korábban a Renault tartalék versenyzője volt, az előző szezonban pedig az F1 közvetlen előszobájának számító Formula–2-es sorozatban versenyzett, amelyben három futamot megnyert, és az összetett pontversenyben ötödikként végzett.

A Williams korábban teszt- és fejlesztőpilótának szerződtette a szintén brit Daniel Ticktumot, a W Series elnevezésű női Formula–3-as sorozat tavalyi bajnokát, Jamie Chadwicket, valamint a pályafutását Magyarországon kezdő izraeli Roy Nissanyt.

A Williams a legutóbbi szezonban csupán egy világbajnoki pontot szerzett, és utolsóként zárt a konstruktőrök pontversenyében. A brit istálló legutóbb 2012-ben ünnepelhetett futamgyőzelmet a Formula–1-ben, akkor a venezuelai Pastor Maldonado nyert a Spanyol Nagydíjon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik