F1: a Red Bullnál megerősítették, Horner 2017-ig marad

2013.01.30. 14:21
Helmut Marko, a Formula–1-ben szereplő Red Bull-istálló sportigazgatója a Sport Bildnek elmondta, Christian Horner csapatfőnök 2017-ig náluk marad.

„2017-ig meghosszabbítottuk Horner szerződését. Tudom, hogy Maranellóban is nagyon szerették volna megszerezni, de marad nálunk” – erősítette meg Horner maradását Marko, egyúttal eloszlatva a csapatfőnök Ferrarihoz igazolásáról szóló közelmúltbeli pletykákat.

Horner 2005 óta áll a csapat élén, a Red Bull akkor vásárolta fel a Jaguar istállót, s az angliai bázisú gárda öt év alatt a Forma-1 meghatározó alakulatává vált. Az elmúlt három szezonban mind konstruktőri, mind az egyéni vb-címet a Red Bull, illetve német pilótája, Sebastian Vettel nyerte, utóbbi a Formula–1 történetének legfiatalabb háromszoros vb-győztesévé vált.

A Red Bull a tervek szerint vasárnap, Milton Keynes-i bázisán mutatja be idei versenyautóját, amelyet a spanyolországi Jerezben jövő keddtől sorra kerülő hivatalos teszten már kipróbálhat a két pilóta, Vettel és az ausztrál Mark Webber is.

 

Legfrissebb hírek

A Formula–1 visszatér Afrikába – hivatalos

F1
2026.10.13. 11:45

„Verstappen csúcsformában!” – a Szingapúri Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
2026.10.12. 11:14

Antonellit meglepte, hogy már Austinban bajnok lehet; Hamilton rosszul lett a szingapúri verseny után

F1
2026.10.11. 17:54

Verstappen megállíthatatlan volt – első győzelmét aratta Szingapúrban!

F1
2026.10.11. 16:00

A Ferrari bízik benne, hogy csapatként megállíthatja Verstappent Szingapúrban

F1
2026.10.10. 18:47

Verstappen 50. alkalommal pole-ban: egyelőre megállíthatatlan Szingapúrban

F1
2026.10.10. 16:30

Russell az élről dobta el a Mercedest; Verstappen nyert az esős szingapúri sprintversenyen

F1
2026.10.10. 12:30

Verstappen megtarthatja a pole pozíciót; az FIA súlyos hibát ismert el a sprintidőmérő után

F1
2026.10.09. 17:56