BÖRZÖLI BERNADETT 2020.09.26 18:39 Frissítve: 2020.09.26 18:56

F1: A pole pozíció nem éppen ideális a rajthoz – Hamilton

Magához képest szokatlan körülmények között, nagy izgalomra okot adó helyzetben szerezte meg Lewis Hamilton Formula–1-es karrierje 96. pole pozícióját. A Mercedes versenyzője nem különösebben örült a rengeteg izgalomnak, ráadásul abban sem biztos, hogy az első rajtkockából indulva lesz a legnagyobb esélye a győzelemre vasárnap. Csapattársa, Valtteri Bottas szerint a gumik okozták azt, hogy nem tudott igazán harcba szállni a pole-ért, míg Max Verstappen az időmérő előtt nem is reménykedett abban, hogy végül majd az első sorból vághat neki a futamnak. A Ferrariját összetörő Sebastian Vettel elmondta, hogy mi okozta a balesetét.

Hamilton úgy érzi, hogy Bottastól és Verstappentől is tartania kell a rajtnál (Fotó: AFP)

 

Lewis Hamilton a 96. rajtelsőségét szerezte meg Szocsiban, ám az vitathatatlan, hogy ezért a pole-ért keményen meg kellett küzdenie. A Q2-ben ugyanis törölték az első gyors körét, és amikor bő két perccel a szakasz vége előtt lengették a piros zászlót Sebastian Vettel balesete miatt, a hatszoros világbajnok továbbra is idő nélkül állt. Mint később pontosan kiderült, egész pontosan 1.1 másodpercen múlt, hogy Hamilton felért a gyors körére a Q2 végén, de sikerült továbbjutnia, az utolsó szakaszban pedig új pályacsúccsal hódította el a pole pozíciót.

„Végig a torkomban dobogott a szívem – mesélte az esetről a brit. – Ez volt az egyik legkeményebb időmérőm, egyszerűen szörnyű volt. Minden annyira gyorsan történt, és pánikoltunk minden miatt. Le kellett nyugtatnom magam, mert be akartam jutni a Q3-ba. Hajthatatlan voltam, és nem volt más lehetőségem. Két körre volt szükségem hozzá, és utána még egy tökéletesre, hogy megszerezzem a pole-t. Hatalmas nyomás alatt voltunk, azonban a tapasztalatunk rengeteget segített, hogy lehiggadjunk és koncentrálni tudjunk. A pole pozíció nem éppen ideális a rajthoz, arra számítok, hogy Valtteri és Max közül legalább az egyikőjük utolér valamikor. Egyszerűen megpróbálom a lehető leggyorsabb futamot teljesíteni.”

7. OROSZ NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 25., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Bottas 1:34.923
2. szabadedzés: 1. Bottas 1:33.519
SZEPTEMBER 26., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Hamilton 1:33.279
Időmérő: 1. Hamilton 1:31.304
SZEPTEMBER 27., VASÁRNAP
A verseny (53 kör, 309.745 km) rajtja: 13.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Október 11., 14.10Eifel Nagydíj, Nürburgring
Október 25., 14.10
Portugál Nagydíj, Portimao
November 1., 13.10Emilia Romagna-i Nagydíj, Imola

Hamiltont egyébként az időmérő után másik három versenyzőhöz hasonlóan vizsgálták a sportfelügyelők, ám végül nem találták vétkesnek, így megtarthatta az első rajthelyet. Erről bővebben ide kattintva olvashatnak!

Magát Max Verstappent is meglepte, hogy az első sorból rajtolhat vasárnap Szocsiban, ugyanis az időmérő elején nem érezte túl stabilnak a Red Bullját. Nagyon elégedett az eredményével, és úgy véli: nem sok olyan kört teljesített az eddigi időmérőin, amelyik a mostaninál jobban sikerült volna.

„Nem számítottam erre az eredményre – vallotta be a holland versenyző. – Nem mondom ezt gyakran, de ez volt életem egyik legjobb időmérős köre. Szenvedtem egy kicsit a Q1-ben és a Q2-ben az autó egyensúlyával, úgyhogy megpróbáltunk mindent stabilabbá tenni. Úgy érzem, hogy a Q3-ban és annak is különösen a második körében többé-kevésbé sikerült ezt elérnünk, és a köröm is jól sikerült. Nagyon örülök, amiért az első sorból indulhatok.”

Bár végül nem jött össze az első rajtsor Valtteri Bottas számára, a finn gumielőnyben lesz, hiszen a mezőnyből egyedül ő és Verstappen vághat neki a futamnak a közepes keverékű abroncsokon. Bottas egyelőre nem teljesen érti, hogy hova tűnt a hétvége elején látható előnye, de a harmadik rajthely nem aggasztja túlzottan.

„Úgy tűnt, hogy az egész hétvégén jó formában vagyok, s a sebességem is megvolt a Q1-ben és a Q2-ben, de aztán jött a Q3 – emlékezett vissza a Mercedes versenyzője. – Nekem is sikerült javítanom, de a többiek találtak némi plusz tempót. Ez a pálya érzékeny a gumikat, illetve azt illetően, hogy a megfelelő hőmérsékletre melegítsük őket. Az első körömön a Q3-ban az abroncsaim túl hidegek voltak, a második próbálkozásnál pedig nem tudom, hogy mi történt, egyszerűen nem tudtam gyorsabb lenni. Akad még néhány kérdőjel, viszont a harmadik helyről rajtolni elég jó ezen a pályán, ráadásul a megfelelő gumikon leszek.”

A Ferrarival továbbra is szenvedő Sebastian Vettel csúnyán összetörte az autóját az időmérő második szakaszában, amiért a piros zászlót is lengetni kellett. A négyszeres világbajnok elmondta, hogy pontosan mi is történt a balesete előtt.

„Még volt némi mozgásterem, ezért növeltem a sebességet, aztán hirtelen elveszítettem az uralmat a gépem felett, utána pedig már nem tudtam korrigálni – emlékezett vissza a német. – Az időmérőn különösen az első szektorban szenvedtem. Próbáltam nagyobb kockázatot vállalni, de már a kettes kanyarban megindult az autó, utána pedig ugyanez történt a négyesben is. Nyilván nem örülök neki, ráadásul jobban szenvedtem a kvalifikáción, mint a délelőtti edzésen.”

Card

OROSZ NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE 
  1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:31.304 átlag: 230.579 km/ó
  2. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:31.867 0.563 mp. h. 
  3. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:31.956 0.652
  4. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1:32.317 1.013
  5. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:32.364 1.060
  6. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 1:32.550 1.246
  7. Esteban Ocon francia Renault 1:32.624 1.320
  8. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:32.847 1.543
  9. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:33.000 1.696
10. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 1:33.008 1.704
11. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:33.239 1.021
12. Danyiil Kvjat orosz AlphaTauri-Honda 1:33.249 1.031
13. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:33.364 1.146
14. George Russell brit Williams-Mercedes 1:33.583 1.365
15. Sebastian Vettel német Ferrari 1:33.609 1.391
16. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:34.592 1.936
17. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:34.594 1.938
18. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:34.681 2.025
19. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:35.066 2.410
20. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:35.267 2.611
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE 
1. SZAKASZ     2. SZAKASZ    
  1. Bottas 1:32.656   1. Ricciardo 1:32.218
  2. Hamilton 1:32.983   2. Bottas 1:32.405
  3. Kvjat 1:33.511   3. Sainz 1:32.757
  4. Ocon 1:33.557   4. Hamilton 1:32.835
  5. Verstappen 1:33.630   5. Pérez 1:33.038
  6. Ricciardo 1:33.650   6. Norris 1:33.081
  7. Pérez 1:33.704   7. Gasly 1:33.139
  8. Gasly 1:33.734   8. Albon 1:33.153
  9. Norris 1:33.804   9. Verstappen 1:33.157
10. Stroll 1:33.852 10. Ocon 1:33.196
11. Albon 1:33.919 11. Leclerc 1:33.239
12. Sainz 1:33.967 12. Kvjat 1:33.249
13. Russell 1:34.020 13. Stroll 1:33.364
14. Leclerc 1:34.071 14. Russell 1:33.583
15. Vettel 1:34.134 15. Vettel 1:33.609
16. Grosjean 1:34.592      
17. Giovinazzi 1:34.594      
18. Magnussen 1:34.681      
19. Latifi 1:35.066      
20. Räikkönen 1:35.267      

 

2020.10.25 10:49:13

F1 H. L.

Az izgalmasan induló, ám ellaposodó futamon kettős Mercedes-siker született, Verstappen lett a harmadik.

2020.10.24 13:34:27

F1 BÖRZÖLI BERNADETT

A pálya eleinte nem volt alkalmas a körözésre, de a várakozás sem zökkentette ki a címvédőt.

2020.10.24 10:12:17

F1 BÖRZÖLI BERNADETT

Három edzésből hármat húzott be Bottas Portugáliában • Az edzés végén lengett a piros zászló.

2020.10.23 18:15:03

F1 ZSOLDOS BARNA

Infografikában mutatjuk be a Formula–1 két rekordhalmozó klasszisának pályafutását.

2020.10.23 13:56:35

F1 I. SZ.

Kétszer lengett a piros zászló, nem volt idejük a csapatoknak versenyszimulációra.