F1: a McLarennél összevissza beszélnek a 2015-ös felállásról

2014.08.24. 12:34
Ellentétes nyilatkozatokat tettek a McLaren vezetői arról, mikor véglegesítik a 2015-ös pilótafelállásukat. Jonathan Neale ügyvezető azt mondta, csak a szezon után döntenek, míg Eric Boullier csapatfőnök ezt kizárta, azt állítva, hamarosan kiderül, kik lesznek a pilótáik jövőre.

Neale-t a BBC kérdezte a szombati szabadedzés alatt, és azt mondta, nem sürgős a döntés, biztosan várnak a szezon végéig. Ám Boullier az amerikai NBC-nek nyilatkozva mást mondott.

„Nem várunk a szezon végéig. Tudom, hogy a szurkolók kíváncsiak, és a két pilótánknak is fontos, hogy mielőbb megtudja, hogyan döntöttünk. Megtehetjük, hogy várunk pár napot vagy pár hetet, de hamarosan döntenünk kell” – mondta a francia.

A Jenson Buttont és Kevin Magnussent alkalmazó McLaren tavaly Sergio Pérezt igen későn tette ki a csapatból, a mexikói karrierje hajszál híján véget ért. A wokingiakkal már hírbe hozták Fernando Alonsót, de a spanyolról azt mondta Marco Mattiacci, a Ferrari csapatfőnöke, hogy Kimi Räikkönennel együtt marad 2015-ben a Scuderiánál.

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
15 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
15 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
18 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
21 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02