F1: a McLaren megvétózta a szabályt, fájhat a riválisok feje

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.11. 11:44
A McLaren-istálló nagy fejtörést okozhat riválisainak azzal, hogy az utolsó pillanatban megvétózta a 2018-as F1-es autókra vonatkozó új szabályt. A wokingiak nem akarnak belemenni abba, hogy jövőre is használhassák a cápauszonyként ismert függőleges lemezt, amely a motorborításon látható.

Az FIA az év elején el akarta törölni az autókon néhány év szünet után újra megjelenő elemet, de a csapatok elérték, hogy a szövetség megfontolja a tilalmat.

Sőt, még jó ötletnek is találták, hiszen így nagyobb rajtszámokat tudnak ráfesteni a kocsikra.

A csapatok többsége az FIA ígérete alapján kezdte el tervezni 2018-as autóját, de a szabálymódosításhoz még egy szavazásra szükség volt. Ahhoz, hogy a következő évre szóló regulán ilyen későn változtassanak, az összes csapat beleegyezése szükséges, de a McLaren nemmel voksolt.

„Talán találtunk egy megoldást, amely jobb lehet. Nem szórakozunk a többiekkel, a saját érdekeinket tartjuk szem előtt” – mondta Zak Brown csapatfőnök.

„Azt hittük, mindenben megegyeztünk. Lassan el kellene kezdeni a motorfedél gyártását, jó lenne ismerni a szabályokat” – fogalmazott Otmar Szafnauer, a Force India egyik igazgatója, aki a többi csapatfőnökhöz hasonlóan megdöbbent a fordulat miatt.

Szafnauer szerint nem szakmai oka volt a McLaren döntésének, hanem a hátsó légterelő szponzorfelületét akarja láthatóbbá tenni.

Legfrissebb hírek

Alonso hátpanaszok miatt nem vesz részt a Magyar Nagydíj első edzésén

F1
13 perce

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – tíz emlékezetes momentum a múltból

F1
56 perce

40. Magyar Nagydíj: nálunk is a McLaren a toronymagas esélyes

F1
4 órája

F1: párbajtőr után palacsintasütés a paddockban   

F1
5 órája

„Nem fair az összehasonlítás” – továbbra is számos elemében régebbi gép Cunoda Red Bullja

F1
14 órája

„Messze ez a legrosszabb pályám” – Leclerc nem tudja, miért nem megy neki a Hungaroringen

F1
17 órája

Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez

F1
18 órája

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
18 órája
Ezek is érdekelhetik