F1: A Lotus szerint mások is hiányozni fognak Jerezből

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.09. 14:18
Eric Boullier, a Formula–1-ben szereplő Lotus-istálló vezetője biztos benne, hogy néhány rivális is kihagyja az első téli kollektív tesztet Jerezben. A sportvezető szerint vannak előnyei a mulasztásnak, de Adrian Sutil, a Sauber pilótája amondó, nagyot hibázik, aki későn készíti el az autóját.

„Meglátják majd, nem mi leszünk az egyetlen hiányzók a jerezi teszten, biztosan tudom, hogy más is távol marad – nyilatkozta a BBC-nek Boullier, aki először beszélt azóta, hogy decemberben azt pletykálták, távozik az istállótól. – Már egy hónapja is azt mondtuk, hogy nehéz lesz időben elkészülni az autóval, és ezzel több csapat is így volt. Így döntött a többség, ez van. Csak pár napot késünk, és ez bizonyos szempontból jól is elsülhet, hiszen megleshetjük Jerezben, mit csinál a többi team, míg ők még hetekig nem láthatják, hogy mi mit teszünk. Ez azért lehet különösen jó, mert a nagy szabálymódosítások után minden egyes autó különös figyelmet kap."

A Lotus a 2012-es tesztidényben is kihagyta az egyik tesztet, mert probléma adódott a kasztnival, akkor ez nem vetette vissza a csapat teljesítményét.

Adrian Sutil szerint viszont most senki sem engedheti meg magának, hogy a három közös gyakorlás valamelyikéről lemaradjon.

„Nagyon fontos teszt lesz a jerezi, számomra egyértelmű, hogy a Lotus hátrányba kerül azzal, hogy nem készül el időben – mondta a Force Indiától az előző idény után a Sauberhez szerződő német. – Nem tudhatjuk, miért határoztak így, szerintem semmiképpen sem jó döntés. Az új turbómotorokkal mindenki meg fog szenvedni, és jobb hamar túlesni ezeken a problémákon. Persze a Ferrari, a Renault és a Mercedes is nagy gyártó rengeteg rutinnal, nem hiszem, hogy bármelyik nagyon melléfogott volna és tragikus hajtóművet készít."

 

Legfrissebb hírek

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
12 órája

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
14 órája

Legenda, új hős, bambino-világbajnok – így ünnepli a nemzetközi sajtó Kimi Antonellit

F1
19 órája

Ezért lett 2026-ban Kimi Antonelli a Formula–1 világbajnoka

F1
21 órája

A papa öléből az F1 trónjáig – tíz érdekesség az új bajnokról, Kimi Antonelliről

F1
22 órája

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
Tegnap, 1:31

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
Tegnap, 1:03

Antonelli felért a csúcsra Mexikóban: az F1 történetének legfiatalabb világbajnoka lett!

F1
2026.11.01. 23:30