F1: A Ferrari vezetői jövőre nem kapnak levegőt - Massa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.18. 20:30
null
Felipe Massa úgy érzi, Fernando Alonso nem tehet mást, mint hogy kedveli őt (Fotó: Reuters, archív)
Felipe Massa is elmondta a véleményét a Kimi Räikkönen, Fernando Alonso párosról, amely jövőre a Ferrari színeiben indul a Formula–1-es világbajnokságban. Ha van igazi bennfentes a témában, az a brazil, akinek az oldalán Alonso váltotta Räikkönent 2010 elején a Scuderiánál. Massa amondó: nagy tűzijáték lehet, és nem a jó értelemben.

 

„Nagyon jól ismerem Fernandót és Kimit a pályán kívül is. Mindkettejüket kiváló pilótának tartom,de attól tartok, amikor arról van szó, kié legyen a csapat, lesznek összeütközéseik – mondta Massa a brazil TV Globónak. – A bejelentés után meg is mondtam az istálló vezetőinek, hogy addig lélegezzenek, amíg tehetik, jövőre ugyanis nemigen kapnak levegőt."

Massa arról is beszélt, milyen a kapcsolata a 2007 és 2009 között csapattárs Räikkönennel, és a negyedik éve mellette versenyző Alonsóval.

„Biztos vagyok benne, hogy Fernando kedvel engem, ez így van rendjén, sokat segítettem neki. Jól megvagyunk, azt hiszem, az ő nevében is mondhatom, hogy jó barátok vagyunk. Kimivel is jó a kapcsolatom, de vele sokkal jobb viszonyt ápolok most annál, mint amikor még csapattársak voltunk" – mondta Massa.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik