F1: a Ferrari szponzora inkább a BL-t támogatja a jövőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.29. 12:57
Spanyolország egyik legnagyobb bankja, a Santander bejelentette, hogy a következő szezonban már nem támogatja anyagilag a Ferrarit, és az autósport helyett inkább a labdarúgásban lesz jelen szponzorként.

A Santander 2010-ben lett a Ferrari szponzora, miután Fernando Alonso – aki miatt addig a McLarent támogatta – átigazolt a maranellói istállóhoz. Bár a kétszeres spanyol bajnok a 2014-es szezon végén elhagyta a Ferrarit, a Santander maradt – egészen mostanáig.

A spanyol banknál most úgy vélik, előnyösebb a számukra, ha sportágat váltanak – szerdán bejelentették, hogy hároméves szponzori megállapodást írtak alá az UEFA-val a Bajnokok Ligája támogatását illetően.

A hírek szerint a Ferrari 35 millió eurót kért azért, hogy a Santander továbbra is az alakulat kiemelt szponzora legyen, a spanyolok viszont visszautasították az ajánlatot. Az is felvetődött, hogy a bank kevesebb pénzért és így persze kevesebb megjelenési felületért cserébe marad a Ferrari támogatója, vagy akár ismét követheti Alonsót, és visszatérhet a McLarenhez. Végül inkább úgy döntött, hogy a BL érdekében a teljes Formula–1-et elhagyja.

A Ferrarinak mellesleg egyik nagy támogatója távozása után sem kell tartania a szponzori bevételek jelentős csökkenésétől, ugyanis idén hosszabbítottak szerződést több évre a Philip Morris dohányipari vállalattal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik