H. L. 2019.07.08 09:30 Frissítve: 2019.07.08 10:04

F1: „A Ferrari elvesztette a lendületét a bahreini vereség után”

A Ferrarinak hiába volt lehetősége többször is nyerni a Formula–1 2019-es kiírásában, végül nem a maranellóiak, hanem a Red Bull szakította meg a Mercedes diadalmenetét az idény kilencedik versenyén. Az „ezüstnyilak" csapatfőnöke, Toto Wolff úgy véli, az olaszok lendületét a Bahreini Nagydíjon elszenvedett vereség törte meg, miközben teljesen másképp is állhatna a világbajnokság, ha a Ferrari kihasználja az esélyeket. 

A Ferrari magabiztosan készülhetett a Bahreini Nagydíj versenyére az időmérő után (Fotó: AFP)

 

Ferrari remek tesztidényt zárt, miközben a Mercedes a második hét utolsó napján talált igazán magára. Az első versenyen azonban nem az olaszok, hanem a németek arattak kijózanító győzelmet, majd a diadalmenetük az idény 9. nagydíján szakadt meg.

„Kissé aggódtam. Az első teszthéten még nem, bár a Ferrari igazán lenyűgöző volt, és a pálya szélén állva láthattad, hogy mennek bele az 1-es, a 2-es, illetve a 3-as kanyarba, miközben nagyon erősnek is tűntek, tudtam, hogy érkezik a fejlesztési csomagunk, ami teljesen megváltoztatja az autót" – magyarázta a német gárda csapatfőnöke, Toto Wolff. 

70.  BRIT NAGYDÍJ 
JÚLIUS 12., PÉNTEK
 1. szabadedzés:  11.00–12.30
2. szabadedzés:  15.00–16.30
JÚLIUS 13., SZOMBAT
3. szabadedzés: 12.00–13.00
Időmérő: 15.00–16.00
JÚLIUS 14., VASÁRNAP
Futam: 15.10–17.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 28., 15.10 
64. Német Nagydíj 
Augusztus 4., 15.10 
34. Magyar Nagydíj 
 Szeptember 1., 15.1064. Belga Nagydíj 

„Hétfőn aztán felpakoltuk a kocsira az új elemeket, és nem nagyon működtek. aztán a második napon sem. Ekkor azt hittük, nagy probléma van, azonban a harmadikon az autó hirtelen elkezdett működni. A negyediken pedig a Ferrari köridejeivel voltunk egy szinten. Ez volt az első olyan nap a tesztidényben, amikor azt éreztük, jó irányba megyünk" – tette hozzá. 

A Ferrari remek tesztidényét tehát nem követte győzelem az idény első nagydíján, Melbourne-ben. Ám akkor sok szakértő a pálya karakterisztikájának tudta be a Mercedes diadalát és Bahreinben valóban meg is mutatkozott a Ferrari ereje. Az olaszok mindhárom szabadedzésen, illetve az időmérő mindegyik szakaszában a leggyorsabbnak bizonyultak, a Charles Leclerc, Sebastian Vettel kettős így kisajátította az első rajtsort a futamra. 

Az ünneplés azonban elmaradt másnap, a Ferrari hiába haladt sokáig a kettős győzelem felé, a monacóit az autó meghibásodása fosztotta meg a sikertől, míg a német vezetői hibát követett el, és több pozíciót vesztett a kényszerű bokszkiállással. 

„A Ferrari elvesztette a lendületét a bahreini vereség után. Aövék volt a leggyorsabb autó és Leclerc-rel győzelmet kellett volna aratniuk. Ezt követően Azerbajdzsánban hiába volt Charles a leggyorsabb a pályán, az időmérőn összetörte a kocsiját, míg Montrealban hiába vezette végig a futamot Sebastian, a büntetése az első helyébe került. Ezek az esetek is jól mutatják, mennyire másképp is alakulhattak volna a versenyek, ha csakis a nyers teljesítményt vesszük alapul" – emelte ki az osztrák. 

A Ferrari 135 pontos hátrányban áll a második helyen a konstruktőri bajnokságban, miközben 59 ponttal előzi meg a harmadik Red Bullt, amikor a mezőny az idény 10. állomására, a Brit Nagydíjra készül. 

2019.07.12 15:53:02

F1 ZSOLDOS BARNA

Sorozat, amelyből születésétől a haláláig mindent megtudhat a sportág legendájáról.

2019.07.14 13:25:07

F1 BÖRZÖLI BERNADETT

A brit némi szerencsével vette át a vezetést, és vezette újabb kettős győzelemre a Mercedest.

2019.07.13 14:01:02

F1 H. L.

A második Hamilton lemaradása 6 ezred, míg a harmadik Leclerc hátránya 79 ezred.

2019.07.13 08:40:20

F1 H. L.

A tréning elején esett az eső, ám később felszáradt a pálya – a végén 49 ezred választotta el a top 3-at.

2019.07.12 22:23:54

F1 ZSOLDOS BARNA (Silverstone)

Senki sem játszott akkora szerepet az ötszörös világbajnok karrierjében, mint az édesapja.