F1: A Ferrari egy lépéssel közelebb került hozzánk – Hamilton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.29. 17:35
null
Lewis Hamilton szerint a Ferrari egy lépéssel közelebb került a Mercedeshez (Fotó: AFP)
Mint megírtuk, Lewis Hamilton végzett az élen az Orosz Nagydíj második szabadedzésén. A brit címvédő elégedett volt az autójával, ám úgy látja, a Ferrari annak ellenére is egy lépéssel közelebb került a Mercedeshez, hogy Sebastian Vettel autója felmondta a szolgálatot. Daniel Ricciardo, a Red Bull pilótája első tapasztalatairól beszélt az Aeroscreennel kapcsolatban.

 

A Red Bull Szocsiban bemutatta új szélvédőjét, amit Daniel Ricciardo alaposan ki is értékelt.

„Ahogy korábban mondtam, valóban nincs gond a kilátással – összegezte első benyomását az Aeroscreenről az edzés után Ricciardo. – Periférikusan mindent láttam, az első benyomásaim egyértelműen pozitívak, minden rendben volt. Persze egy kicsit furcsa, hogy ott van ez a szerkezet, még meg kell szokni, de ismétlem, tisztán láttam a körülöttem zajló dolgokat, például, amikor egy Ferrari volt előttem… Van persze, ami változott: furcsa, hogy nem érzem a szelet, és annak hatásaival sem kell foglalkoznom, illetve a hangok is mások, de összességében azt kell mondanom, hogy jól vezethető az autó így is. Más, de a kritikus ponttal (a kilátással, vizualitással) nincsen probléma.”

Ricciardo ugyanakkor elmondta, arról nem tud véleményt formálni, hogy a magas szélvédő zavarja-e a pilótákat a rajtrácsnál abban, hogy a fények változását, kialvását időben érzékeljék.

Sebastian Vettel, a Ferrari pilótája autója meghibásodása miatt a második szabadedzés nagy részét már csak a bokszutcából követhette végig. A német elmondta, még nem jöttek rá, mi okozta a problémát.

AZ OROSZ NAGYDÍJ TOVÁBBI PROGRAMJA
ÁPRILIS 30., SZOMBAT
11.00–12.00: 3. szabadedzés
14.00–15.00: időmérő edzés
MÁJUS 1., VASÁRNAP
14.00: a verseny (53 kör, 309.745 km) rajtja
A KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Május 15., 14.00: Spanyol Nagydíj
Május 29., 14.00: Monacói Nagydíj
Június 12., 20.00: Kanadai Nagydíj

„Egyelőre nem sikerült rájönnünk a hibára. Kétségem sincs afelől, hogy időben megjavítjuk az autót, de meg kell tudnunk, pontosan mi is történt. Nagy kár, mert szükség lett volna még pár körre, némi tesztelésre ahhoz, hogy lássuk, egy ilyen hosszú futamon mennyire vagyunk megbízhatóak és versenyképesek.”

A kérdésre, mit vár a hétvégi futamtól, Vettel nem tudott biztosat mondani.

„Erre jelen pillanatban nehéz válaszolni. Az autó egyensúlya még nincs azon a szinten, amin szeretném, de szerintem időben tudunk javítani ezen is.”

Lewis Hamilton nyerte a második szabadedzést. A brit versenyző elégedett volt, noha úgy érzi, a Ferrari közelebb került a Mercedeshez.

„Hasznos napot zártunk, keményen dolgoztunk, javultunk – vélekedett a címvédő. – Néhány gumiabronccsal voltak problémák, mivel ellaposodtak, de nincs semmi vész. Lesz néhány dolog, amit még tesztelnünk kell a szombati időmérő előtt. Sok munka vár ránk, ha meg akarjuk tartani az előnyt a Ferrarival szemben, mert úgy tűnik, hogy az olasz istálló egy lépéssel közelebb került hozzánk. Jelenleg azt sem merném kijelenteni, hogy Rosberg előtt vagyok, mert a második etap végén nem tudott már gyors kört futni. Megmondom őszintén, ez a pálya a gyengéim közé tartozik, úgyhogy remélhetőleg kitalálunk valamit.”

A brit a teszt során kétszer is megpördült, ezt a Pirelli-gumik nem megfelelő tapadásával magyarázta.

„Sosem érzem száz százalékosnak az abroncsok tapadását. Egy-egy körön sokszor már majdnem megfelelő, de aztán hirtelen semmi. Trükkös, mert nagyon vékony a határ, és kicsi a hibalehetőség.”

Hamilton csapattársa, Nico Rosberg a harmadik helyen zárta a tesztet. A német annak ellenére bizakodó, hogy neki is akadtak gondjai a gumikkal.

„Nehéz volt jól menni a pályán, mivel az abroncsok az aszfaltcsík csak egy bizonyos szakaszában viselkedtek megfelelően, ráadásul rendkívül sok pontja van a pályának, ahol könnyű hibázni. Nem is sikerült tökéletes gyors kört menni szuperlágyon. Ettől függetlenül jó napot zártunk, az autó már reggel is könnyen vezethető volt, és délután, hosszabb távon is jól ment, ez mindenképp biztató.”

OROSZ NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1 Lewis Hamilton brit
Mercedes 1:37.583 30 kör
2 Sebastian Vettel német
Ferrari 1:38.235 +0.652 hátrány
10
3 Nico Rosberg német
Mercedes 1:38.450 +0.867 37
4 Kimi Räikkönen finnFerrari 1:38.793 +1.210 35
5 Daniel Ricciardo ausztrálRed Bull-TAG Heuer 1:39.084 +1.501 34
6 Valtteri Bottas finnWilliams 1:39.185 +1.602 42
7 Danyiil Kvjat oroszRed Bull-TAG Heuer 1:39.193 +1.610 32
8 Jenson Button brit
McLaren-Honda 1:39.196 +1.613 31
9 Felipe Massa brazilWilliams-Mercedes 1:39.289 +1.706 38
10 Fernando Alonso spanyolMcLaren-Honda 1:39.400 +1.817 30
11 Carlos Sainz Jr. spanyolToro Rosso-Ferrari 1:39.465 +1.882 37
12 Max Verstappen hollandToro Rosso-Ferrari 1:39.501 +1.918 30
13 Nico Hülkenberg német
Force India-Mercedes 1:39.795 +2.212 31
14 Sergio Pérez mexikói
Force India-Mercedes 1:39.867 +2.284 38
15 Kevin Magnussen dán
Renault 1:40.193 +2.610 41
16 Romain Grosjean francia
Haas-Ferrari 1:40.260 +2.677 24
17 Esteban Gutiérrez mexikói
Haas-Ferrari 1:40.508 +2.925 26
18 Jolyon Palmer brit
Renault 1:40.688 +3.105 37
19 Felipe Nasr brazil
Sauber-Ferrari 1:40.740 +3.157 31
20 Rio Haryanto indonéziaiManor-Mercedes 1:41.080 +3.497 38
21 Pascal Wehrlein németManor-Mercedes 1:41.148 +3.565 23
22 Marcus Ericsson svédSauber-Ferrari 1:41.652 +4.069 29
1. SZABADEDZÉS
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:38.127 átlag: 214.546 km/ó 32 kör
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:38.849 0.722 mp h. 31
3. Sebastian Vettel német Ferrari 1:39.175 1.048 19
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:39.332 1.205 18
5. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:39.365 1.238 14
6. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:39.650 1.523 24
7. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:39.802 1.675 34
8. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-TAG Heuer 1:40.218 2.091 26
9. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:40.287 2.160 22
10. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:40.654 2.527 21
11. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:40.663 2.536 19
12. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:40.771 2.644 18
13. Szergej Szirotkin* orosz Renault 1:40.898 2.771 24
14. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:41.085 2.958 21
15. Max Verstappen holland Toro Rosso-Ferrari 1:41.134 3.007 22
16. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1:41.238 3.111 18
17. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:41.385 3.258 20
18. Jolyon Palmer brit Renault 1:41.671 3.544 25
19. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:41.962 3.835 22
20. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1:42.483 4.356 21
21. Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes 1:42.687 4.560 8
22. Alfonso Celis* mexikói Force India-Mercedes 1:43.432 5.305 23
*tesztpilóta, több edzésen nem vesz részt ezen a hétvégén

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik