F1: „A Ferrari a világbajnokság végéig a mezőny élén harcolhat”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.04.17. 18:57
Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke is gratulált Sebastian Vettel idei második győzelméhez, annak pedig kifejezetten örül, hogy ezzel bebizonyította a scuderia, nem véletlenül diadalmaskodott az Ausztrál Nagydíjon.

Vettel részben a Ferrari jó taktikájának köszönhetően szerezte meg a győzelmet Melbourne-ben, és többekben felvetődött a kérdés, hogy az olasz istálló a későbbiekben is fel tudja-e majd venni a versenyt a Mercedesszel, főleg azokon a pályákon, ahol a németek előnyben lesznek az „izmosabb” erőforrásuk miatt. Mint a múlt hétvégi viadalon látható volt, a Ferrari valóban nagyon erős idén, és a csapat előtt még az elnök is megemeli a kalapját.

„Nagyszerű volt visszatérni a dobogó legfelső fokára Sebbel – nyilatkozta Marchionne. – Az pedig még fontosabb, hogy ezzel bebizonyítottuk, melbourne-i győzelmünk nem csak egyszeri eset volt, s így a világbajnokság végéig a mezőny élén harcolhatunk. Végre erős autóval rendelkezünk, és megvan a sebességünk ahhoz, hogy kellően tudjunk fejleszteni minden egyes futamra. Mindez a kemény munka gyümölcse, és a dicséret nemcsak Sebnek jár azért, amit elért Bahreinben, hanem az egész alakulatnak.”

Bár néhány napja még arról cikkeztek, hogy a Ferrari vezetősége komolyan el akar beszélgetni Kimi Räikkönennel a teljesítményéről, Marchionne nem szalasztotta el a lehetőséget, hogy a finn pilótának is gratuláljon, aki mellesleg a negyedik helyen végzett Bahreinben.

„Elismerésem Kiminek is, amiért erős futama volt. Óvatosak vagyunk, mert még hosszú út áll előttünk, de elkötelezettnek kell lennünk, és nem elégedhetünk meg a második hellyel” – szögezte le az elnök.

Legfrissebb hírek

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
17 órája

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
17 órája

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07

Hétvége a sebesség templomában – fókuszban Monza

Képes Sport
2026.09.17. 19:43

Verstappen könnyedén győzte le száz gokartos ellenfelét – videók

Egyéb autó-motor
2026.09.16. 21:15

Vettel örülne neki, ha Antonelli döntené meg a rekordját

F1
2026.09.16. 17:00

F1: tíz sprintfutam és 24 versenyhétvége a jövő évi versenynaptárban

F1
2026.09.16. 11:12