F1: „A férjem igazi hős” – Grosjean elüldözte a betörőket

ZS. B.ZS. B.
2019.06.13. 09:49
null
Romain Grosjeanék házába betörtek, ám a pilótának sikerült elüldöznie a támadókat (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Kanadai Nagydíj után nem várt kalandokban volt része a Haasnál versenyző Romain Grosjeannak, akinek az éj leple alatt betörtek genfi otthonába. Az esetről a pilóta felesége, Marion számolt be a közösségi médiában, méltatva a ház urának bátorságát. A zajokat meghallva Grosjean azonnal felkelt megnézni, mi történt, és a bűnözők emiatt rögtön elmenekültek.


„A sportolókat gyakran hívják hősöknek, amivel nem feltétlenül értek egyet – írta a versenyző felesége. – A történtek után viszont azt kell mondanom, a férjem igazi hős. Köszönöm, szerelmem, hogy elkergetted a betörőket, megmentve a családodat. Én még mindig remegek.”

A pilóta szűkszavúan kommentált: „Szerencsére elfutottak, amikor kiértem a folyosóra. Nem valami kellemes érzés, de a legfontosabb, hogy mindnyájan biztonságban vagyunk.”

A legutóbbi hasonló eset 2015-ben történt Jenson Buttonnal s akkori feleségével, akiket St. Tropez-i apartmanjukban altatógázzal kábítottak el, és mire felébredtek, minden értéküket ellopták.

One of those days. Two guys broke into our house last night... Luckily they ran away when I went into the corridor. Not the best feeling over, but we are all safe

27.7k Likes, 839 Comments - Romain Grosjean (@grosjeanromain) on Instagram: "One of those days. Two guys broke into our house last night... Luckily they ran away when I went..."


 

Legfrissebb hírek

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
1 órája

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
20 órája

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
22 órája

Legenda, új hős, bambino-világbajnok – így ünnepli a nemzetközi sajtó Kimi Antonellit

F1
Tegnap, 10:32

Ezért lett 2026-ban Kimi Antonelli a Formula–1 világbajnoka

F1
Tegnap, 8:32

A papa öléből az F1 trónjáig – tíz érdekesség az új bajnokról, Kimi Antonelliről

F1
Tegnap, 7:39

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
Tegnap, 1:31

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
Tegnap, 1:03