Elkezdődött! Adrian Sutil volt a leggyorsabb

Vágólapra másolva!
2010.03.12. 09:42
null
Adrian Sutil volt a leggyorsabb az első tréningen (Fotó: Action Images, archív)
Címkék
A Bahreini Nagydíj első szabadedzésével kezdetét vette a „száguldó cirkusz" 2010-es szezonja. Az első tréningen a  Force India pilótája, a német Adrian Sutil volt a leggyorsabb. A második helyen a spanyol Fernando Alonso (Ferrari), a harmadikon a lengyel Robert Kubica (Renault) végzett.

A Bahreini Nagydíj első szabadedzésével elkezdődött az utóbbi évek egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért szezonja. A felfokozott várakozás többek között a hároméves kihagyást követően visszatérő hétszeres világbajnoknak, a Mercedesszel versenyző Michael Schumachernek szól, aki a vb-címre is esélyesnek tartott pilóták közül elsőként körözött a bahreini aszfaltcsíkon.

KATTINTSON A 2010-ES
ADATBANK MEGTEKINTÉSÉHEZ!

A legelső kört egyébként a Formula–1-be 1994 után visszatérő Lotus teljesítette az olasz Jarno Trulli révén, míg az első mért kört csapattársa, a finn Heikki Kovalainen tette meg (ideje 2:07.702 másodperc volt). A malajziai licenccel szereplő istálló versenyzői a folytatásban is nagyon aktívak voltak, de az már az első körök után látszott, hogy nehezen vezethető az autójuk.

Egy másik újonc, a Hispania Racing Team még súlyosabb problémákkal küzd, ugyanis az első tréningen nem vett részt az indiai Karun Chandhok, ami arra enged következtetni, hogy nem készült el a gépe. Csapattársa, a korábbi háromszoros világbajnok Ayrton Senna unokaöccse, a brazil Bruno Senna viszont bemutatkozott.

Az edzésnek nagyjából a fele telt el, amikor a vb-favoritok elkezdték komolyan venni a tréninget és egymás után tették meg a gyors köröket. Előbb Lewis Hamilton (brit, McLaren) vezetett, majd csapat- és honfitársa, Jenson Button ugrott az élre.

Az utolsó fél órában sokáig a Ferrari párosa, Fernando Alonso és Felipe Massa állt az első két helyen, mígnem a Force India német pilótája, Adrian Sutil mindkettejüknél jobb időt teljesített.

A tréninget végül a német nyerte meg Alonso és a hajrában a harmadik helyre befutó lengyel Robert Kubica (Renault) előtt. A további sorrend: Massa, Button, Hamilton. Michael Schumacher a 10. helyen végzett.

 

 AZ ELSŐ BAHREINI SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1.  Sutil (német)Force India-Mercedes1:56.58318
2.  Alonso (spanyol)Ferrari+ 0.18318
3.  Kubica (lengyel)Renault+ 0.45819
4.  Massa (brazil)Ferrari+ 0.47219
5.  Button (brit)McLaren-Mercedes+ 0.48519
6.  Hamilton (brit)McLaren-Mercedes+ 0.58019
7.  Liuzzi (olasz)Force India-Mercedes+ 0.61119
8.  Rosberg (német)Mercedes+ 0.61615
9.  Webber (ausztrál)Red Bull-Renault+ 0.67217
10. M. Schumacher (német)Mercedes+ 1.07916
11.  Alguersuari (spanyol)Toro Rosso-Ferrari+ 1.13918
12.  Hülkenberg (német)Williams-Cosworth+ 1.31120
13.  Vettel (német)Red Bull-Renault+ 1.36017
14.  Buemi (svájci)Toro Rosso-Ferrari+ 1.81613
15.  Barrichello (brazil)Williams-Cosworth+ 2.19911
16.  Petrov (orosz)Renault+ 2.29713
17.  De la Rosa (spanyol)Sauber-Ferrari+ 3.66718
18.  Kobajasi (japán)Sauber-Ferrari+ 4.80511
19.  Glock (német)Virgin-Cosworth+ 7.0978
20.  Kovalainen (finn)Lotus-Cosworth+ 7.26521
21.  Trulli (olasz)Lotus-Cosworth+ 7.38715
22.  Di Grassi (brazil)Virgin-Cosworth 2
23.  Senna (brazil)Hispania-Cosworth 3
SZURKOLÓI SZOFTVER
 (A fájl letöltéséhez kattintson a képre)
  
 

Frissítve:

2010.03.11.

                                       
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik