Az F1-es csapatok utolsó esélye a szezon előtt

Vágólapra másolva!
2014.02.26. 20:37
null
Az első bahreini teszten a McLaren került a legközelebb a Mercedeshez (Fotó: Twitter/McLarenF1)
Csütörtöktől vasárnapig Bahreinben tartják meg a Formula–1-es csapatok idei harmadik, egyben utolsó négynapos idény előtti tesztjét. Az első két közös gyakorlás alapján a Mercedes messze riválisai előtt jár, talán a McLaren veheti fel vele a versenyt. A Renault partnerei egyelőre nem is álmodhatnak arról, hogy Melbourne-ben felveszik a versenyt Nico Rosberggel és Lewis Hamiltonnal, számukra az lehet a fő cél, hogy egyáltalán végigmenjenek az első versenyen. Négy napjuk maradt arra, hogy felkészüljenek.

Az utolsó hetéhez érkezett a Formula–1-es csapatok tesztelése, Bahreinben mindössze négy nap áll az istállók rendelkezésére, hogy mindent rendbe tegyenek a két hét múlva esedékes idénynyitó Ausztrál Nagydíjra. A teendők listája csapatonként változó, a Mercedes felől kis túlzással már ezen a hétvégén elkezdődhetne az idény, míg a Marussia az eddigi nyolc lehetséges tesztnapon képtelen volt összesen egy versenytávot teljesíteni.

A teljesen új hajtóművek miatt törvényszerű volt, hogy visszaesik a megtett kilométerek száma. Az első nyolc nap után a csapatok összteljesítménye a Pirelli kimutatása szerint 19 074 kilométer, míg egy évvel ezelőtt a teszt kétharmadáig 31 640 kilométert tettek meg az autókkal.

A 19 ezer kilométerből 10 ezret az a négy csapat vállalt magára a 11-ből, amely Mercedes-motorokat használ, s e négy istállóból is kiemelkedik a gyári istálló. Nico Rosberg egy másodpercnél is közelebb került a tavaly áprilisi Bahreini GP-n pole pozíciót eredményező 1:32.330 perces köréhez, azaz a Mercedes már ott tart, hogy mindenféle aspektusból tesztelheti négykerekűjét.

Rosberg eddigi leggyorsabb köre 1.7 másodperccel jobb a második helyen álló McLaren leggyorsabb körénél, a többiek lemaradása pedig még hatalmasabb. Mindez azt jelenti, hogy az új szabályrendszer következtében nagyon szétszakadt a mezőny, a Caterham és a Marussia esetében még a 107 százalékos szabály (az időmérő első szakaszában a pilóta eredménye legfeljebb 7 százalékkal lehet rosszabb az első helyezettnél, különben nem indulhat a versenyző) is napirendre kerülhet.

Kobajasi Kamui a két teszt között nem leplezte csalódottságát a Caterhamben.

„Ha most hétvégén lenne a verseny, egy GP2-es autóval indulnék – mondta a japán. – Az időeredményünk nem olyan jó, mint a GP2-eseké, nem vagyunk F1-es szinten. Aggódom, nem vagyok boldog, de megpróbálok arra gondolni, min tudunk javítani. Nem számolhatunk azzal, hogy lassú, de megbízható autót építünk, és így szerzünk pontot. Ez a szezon a Caterham legnagyobb lehetősége, teljesítményben is fel kell nőnünk a lehetőséghez.”

A szintén a Renault erőforrásait használó Toro Rosso pilótái nyugalmat kérnek, pedig lassan tényleg elkezdhetnek pánikolni a francia hajtóművek miatt. A Renault vezetői szerint sok fog múlni a mostani teszten, de nem kizárt, hogy ha minden jól megy, a csapataik már az Ausztrál Nagydíjon kihasználhatják a motorjaik maximális teljesítményét.

A Red Bull azonban az idény harmadik futamáig nem számol ezzel, felkészült arra, hogy hátrányból kezdi a szezont fő riválisaival szemben.

A szezon első tesztje előtt azt írtuk, ez alatt a 12 tesztnap alatt senki sem fogja elrejteni valós erejét. Kimi Räikkönen szerint a Ferrari csak Ausztráliában szembesül azzal, hol tart valójában, de azért kíváncsian várjuk, hogy a csütörtöktől vasárnapig tartó gyakorláson felfedi-e olyan szinten a kártyáit, mint a múlt héten a Mercedes tette. A csapatoknak ez az utolsó alkalmuk arra, hogy megmutassák, mit tudnak, mert aztán jön Melbourne-ben az első éles bevetés.

A tesztekről csütörtöktől vasárnapig 7 és 15 óra között élő szöveges tudósítással számolunk be.

A MÁSODIK BAHREINI TESZT BEOSZTÁSA
csütörtök péntek szombat vasárnap
RED BULL Daniel Ricciardo
Daniel Ricciardo Sebastian Vettel
Sebastian Vettel
MERCEDES Nico Rosberg
Lewis Hamilton
Nico Rosberg
Lewis Hamilton
FERRARI Kimi Räikkönen
Fernando Alonso
Kimi Räikkönen
Fernando Alonso
LOTUS Pastor Maldonado
Pastor Maldonado Romain Grosjean
Romain Grosjean
McLAREN Kevin Magnussen
Jenson Button
Kevin Magnussen
Jenson Button
FORCE INDIA Sergio Pérez
Sergio Pérez
Nico Hülkenberg
Nico Hülkenberg
SAUBER Adrian Sutil
Esteban Gutiérrez
Adrian Sutil
Esteban Gutiérrez
TORO ROSSO Danyiil Kvjat
Jean-Éric Vergne
Danyiil Kvjat Jean-Éric Vergne
WILLIAMS Valtteri Bottas
?
?
?
MARUSSIA Max Chilton
Jules Bianchi
Jules Bianchi
Max Chilton
CATERHAM Kobajasi Kamui
Marcus Ericsson
Kobajasi Kamui
Marcus Ericsson
AZ ELSŐ BAHREINI TESZT ÖSSZESÍTETT EREDMÉNYLISTÁJA
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:33.283 4. nap lágy
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:34.263 3. lágy
3. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:34.910 2. sz.lágy
4. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:34.957 4. lágy
5. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:36.445 2. lágy
6. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:36.516 2. lágy
7. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:36.718 4. lágy
8. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:37.066 3. lágy
9. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:37.180 3. lágy
10. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:37.328 2. közepes
11. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:37.367 3. lágy
12. Felipe Nasr* brazil Williams-Mercedes 1:37.569 4. közepes
13. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1:38.707 4. lágy
14. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:38.974 3. lágy
15. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:39.837 4. közepes
16. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1:39.855 2. lágy
17. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:40.224 1. közepes
18. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:40.443 1. közepes
19. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:40.609 2. közepes
20. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:41.670 2. kemény
21. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 1:42.130 3. lágy
22. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 1:42.511 2. téli
23. Robin Frijns * holland Caterham-Renault 1:42.534 1. közepes
24. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari idő nélkül
*tesztpilóta
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik