Az egyenlőség átka – Zsoldos Barna jegyzete

Az egyenlőség eszméje nemcsak nemes, felemelő és dicső, hanem kiábrándítóan utópisztikus is...

Abba most inkább bele sem mennénk, hogy a múltban hány történelmi személyiségnek tört bele a bicskája a nagy egyenlősdi megvalósításába, a piranhaklubnak is hívott Formula–1-ben pedig aztán végképp naiv gondolat az azonos bánásmód sikerességéről ábrándozni. Aki pedig mégis megpróbálja, az számoljon vele, hogy úgy jár majd, mint a McLaren 2007-ben, amikor Lewis Hamilton és Fernando Alonso addig gyepálta egymást, míg a nevető harmadik Kimi Räikkönen elcsente előlük a vb-trófeát.

A téma azért aktuális, mert a Ferrarinál Charles Leclerc 2019-ben nemcsak hamarabb szerzett pole pozíciót Sebastian Vettelnél, hanem eddig mindkét versenyen jobb tempót is diktált négyszeres világbajnok csapattársánál. És ezen a ponton hirtelen már nem is olyan nyilvánvaló a határvonal egyes és kettes számú versenyző között a maranellóiaknál. Az ilyen helyzetek mindig különös dilemmát jelentenek, amit a Ferrari az elmúlt években úgy küszöbölt ki, hogy bár hivatalosan nem állított fel sorrendet a versenyzői között, azért mindig ügyelt rá, hogy a „másik” pilóta ne legyen hasonló kaliberű aktuális sztárjához. Emlékszünk még, mennyi „utolsó esélyt” kapott Felipe Massa Fernando Alonso, aztán Kimi Räikkönen Sebastian Vettel mellett? Nos, nem véletlenül.

Idén elvileg a 21 éves Leclerc-nek is még csak tanulnia kellene tapasztalt csapattársától, csakhogy Bahreinben – ne finomkodjunk – földbe döngölte a németet, ami súlyos kérdéseket vet fel a folytatást illetően. A Ferrari épp a hírhedt 2007-es évadban nyert legutóbb egyéni vb-címet, ezért, ha most arra menne rá a bajnoki trófea, hogy nem a megfelelő versenyző mögé sorakozik fel, vagy hagyja pilótáit végig pontokat rabolni egymástól, az olasz sajtó és a rajongók népharagja pusztító lenne.

A helyzet pikantériája egyébként, hogy mindeközben a nagy rivális Mercedesnél Lewis Hamilton és Valtteri Bottas 1–1-re áll a futamgyőzelmek tekintetében, tehát egyáltalán nincs kizárva, hogy az egyéni vb-címet az dönti el, melyik istálló jelöli ki hamarabb az egyes számú versenyzőjét.

A végén ugyanis senki sem a szerethető vesztesre, hanem a kíméletlen győztesre emlékszik majd.