Nemzetisport.hu 2010.09.11 15:05 Frissítve: 2014.09.25 02:12

Alonso idén először indulhat az élről

Fernando Alonso nyerte meg a Formula–1-es Olasz Nagydíj időmérő edzését. A Ferrari spanyol versenyzője mellől Jenson Button indulhat vasárnap a második helyről, míg a harmadik legjobb időt Felipe Massa autózta szombaton. Az idény eddigi tréningjein remeklő Red Bull-pilóták ezúttal nem villogtak, Mark Webber a negyedik, Sebastian Vettel pedig csak a hatodik helyet szerezte meg.

 

Alonso az idei első pole pozícióját ünnepelhette (Fotó: Reuters)

Timo Glock autójában a Virgin szerelői „hozzányúltak" a váltóhoz, így a német pilótát már az időmérő megkezdése előtt öt rajthelyes büntetéssel sújtották. Az első szakasz különösebb izgalom nélkül ért véget, a legjobb időket a két ferraris, Felipe Massa és Fernando Alonso érte el.

A topcsapatok pilótái a Q2-t is könnyedén „vették", az viszont kisebb meglepetést jelentett, hogy Adrian Sutil kicsúszott az első tízből, pedig a Force Indiának elvileg fekszik a monzai pálya. Ugyancsak kiesett Michael Schumacher, aki így már 11. alkalommal kapott ki idén csapattársától, Nico Rosbergtől az időmérőn.

A harmadik szakaszban hat perccel a vége előtt Alonso robbantott egy 1:21.962-es körrel. Ebben az esztendőben mostanáig csak egyszer fordult elő (Kanadában Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót), hogy nem a Red Bull valamelyik pilótája indulhatott az élről, ám ezúttal Sebastian Vettel és Mark Webber is tizedekkel elmaradt vetélytársaitól.

Jenson Button az utolsó körében még odalépett a gázpedálra, de ez is csak a második helyre volt jó, Alonso idejénél nem tudott jobbat menni, így a spanyol és a Ferrari megszerezte ez évi első pole pozícióját. A harmadik helyről Massa indulhat majd, Lewis Hamilton pedig az ötödikről.

Az eddigi 13-ból 12 időmérőt megnyerő Red Bull pilótái közül Webber a negyedik, Vettel a hatodik időt autózta.

 OLASZ NAGYDÍJ
AZ IDŐMÉRŐ EDZÉS NEM HIVATALOS VÉGEREDMÉNYE
 1. Alonso  Ferrari  1:22.646  1:22.297  1:21.962
 2. Button  McLaren-Mercedes  1:23.085 1:22.354 1:22.084
 3. Massa  Ferrari  1:22.421 1:22.610 1:22.293
 4. Webber  Red Bull-Renault  1:23.431 1:22.706 1:22.433
 5. Hamilton McLaren-Mercedes 1:22.830  1:22.394 1:22.623
 6. Vettel  Red Bull-Renault  1:23.235 1:22.701 1:22.675
 7. Rosberg  Mercedes  1:23.529 1:23.055  1:23.027
 8. Hülkenberg Williams-Cosworth 1:23.516 1:22.989 1:23.037
 9. Kubica  Renault 1:23.234  1:22.880  1:23.039
10. Barrichello Williams-Cosworth 1:23.695 1:23.142 1:23.328
11. Sutil  Force India-Mercedes 1:23.493  1:23.199  
12. Schumacher  Mercedes  1:23.840  1:23.388  
13. Kobajasi Sauber-Ferrari 1:24.273  1:23.659  
14. Buemi  Toro Rosso-Ferrari  1:23.744  1:23.681  
15. Petrov  Renault 1:24.086 1:23.819  
16. Alguersuari  Toro Rosso-Ferrari  1:24.083  1:23.919  
17. De la Rosa  Sauber-Ferrari 1:24.442 1:24.044  
18. Trulli  Lotus-Cosworth 1:25.540    
19. Kovalainen  Lotus-Cosworth  1:25.742    
20. Liuzzi  Force India-Mercedes 1:25.774    
21. Glock Virgin-Cosworth 1:25.934    
22. Di Grassi Virgin-Cosworth  1:25.974    
23. Senna Hispania-Cosworth  1:26.847    
24. Jamamoto Hispania-Cosworth  1:27.020    
2020.02.25 19:32:16

F1 H. L.

Az utolsó pillanatokban Verstappen és Kvjat alatt egyszerre állt le az autó a harmadik szektorban.

2020.02.20 18:47:46

F1 BÖRZÖLI BERNADETT

Vettel alatt délelőtt leállt az autó, amelyben utána motor cseréltek, de így sem működött tökéletesen.

2020.02.19 22:44:30

F1 H. L.

A finn az utolsó órában állt az élre, majd nem sokkal később az első piros zászlós szakaszt is előidézte a 2. tesztnapon.

2020.02.17 17:16:27

F1 ZSOLDOS BARNA

Hogyan lehet felpezsdíteni a sportágat, miután a másfél órás monoton körözgetés már a kemény vonalas rajongókat sem érdekelte?

2020.02.18 21:27:13

F1 BÖRZÖLI BERNADETT

A leggyorsabb és legtöbb kört is a W11-es teljesítette • A Ferrarinál többször is technikai gond adódott.