Alonso hat, Hamilton hét, Vettel tíz kiesőt jósol vasárnapra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.13. 11:23
null
Fernando Alonso, Sebastian Vettel és Lewis Hamilton is abban bízik, hogy a mezőny nagyobb része célba ér <br />vasárnap Melbourne-ben (Fotó: Action Images)
A csütörtöki FIA-sajtótájékoztatóval és gépátvétellel elkezdődött a 2014-es Formula–1-es idény hivatalos része. Fernando Alonso szerint az erősorrendről legkorábban a szombati időmérő edzésen kapunk tisztább képet, de a beszélgetésen jelen lévők többsége a Mercedest tartja favoritnak. Ami a kieséseket illeti, Vettel tízre teszi azok számát, akik vasárnap nem jutnak el a kockás zászlóig, a többiek derűlátóbbak. További nyilatkozatok itt olvashatók.

Csütörtökön megtartották az idénynyitó Ausztrál Nagydíj hivatalos felvezető sajtótájékoztatóját, amelyen a legutóbbi négy világbajnoki címet megszerző Sebastian Vettel mellett új csapattársa, Daniel Ricciardo, valamint Fernando Alonso, Felipe Massa, Lewis Hamilton és az újonc Kevin Magnussen volt ott.

A legelső kérdést Vettelnek tették fel: hogy érzi a címvédő, a teszteken alig-alig haladó Red Bull-Renault készen áll-e arra, hogy újabb vb-hadjáratot indítson? A német Alonso 2012-es helyzetéhez hasonlította a sajátját.

A 30. AUSZTRÁL NAGYDÍJ PROGRAMJA
PÉNTEK
2.30–4.00: 1. szabadedzés
6.30–8.00: 2. szabadedzés
SZOMBAT
4.00–5.00: 3. szabadedzés
7.00–8.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
7.00: a verseny rajtja
Az időpontok magyar idő szerint értendők, az NSO mindegyik edzésről élő szöveges tudósítással számol be.
FORMULA-1 2014, ADATBANK

Csapatbemutatók, tesztek, rajtlista, versenynaptár – minden egy helyen a 2014-es idényről.

Eső nélkül is kaotikus lenne az új F1, hát még így – újdonságok 2014-ben
Ezért lesz érdemes nézni az F1-es futamokat 2014-ben
A 2014-es idény szurkolói szoftvere - kattintson és töltse le!

„Valóban nem vagyunk jó formában, de ha a világbajnokságot nézem, úgy érzem, semmiről sem kell még lemondanom. Hosszú a szezon, és láthattuk 2012-ben Fernando esetét: az idénynyitón a Ferrari lemaradása körönként másfél másodperc volt, a végén mégis majdnem világbajnok lett – mondta Vettel. – Mindegyik verseny nagyon fontos lesz, szerencsére 19 van belőlük. A vasárnapi futam érdekes lehet; megbízható autóra van szükség, jó lesz tudni, hogy állunk most.”

Vettel úgy fogalmazott, a Red Bull elsődleges terve a célba érkezés Melbourne-ben, a nagyobb célok a szezon későbbi szakaszában kerülnek terítékre. Daniel Ricciardóról elmondta, hogy jól kijönnek egymással, az idei kocsijukról nem sokat beszélhettek a tesztek során, mert mindketten tanácstalanok voltak, de amit tudtak, a mérnökökkel közös értekezleten megosztották.

Vettel a Motorsport Totalnak adott interjújában azt is hozzátette, hogy az új autója, amelyet Suzie-nak keresztelt el, remélhetőleg nem túl éhes és nem túl szomjas, mint az elődei, mert az idei F1-ben ezek a tulajdonságok nem éppen előnyösek a versenyre meghatározott 100 kilogrammos üzemanyagkorlát miatt.

Alonsótól azt kérdezték, hogy a Ferrari hol állhat az erősorban – ez ugyanis a tesztelés során nem derült ki. A vörös gépek gyorsnak és jól vezethetőnek tűntek, a csapat elöljárói is lelkesen nyilatkoztak, mégis úgy tűnt, a Scuderia a Mercedes mögött jár.

Keresse a csütörtöki Nemzeti Sportban!
Keresse a csütörtöki Nemzeti Sportban!

„Ne kérdezzenek az esélyekről, 48 óra múlva úgyis többet tudunk. Az új szabályok szerint megépített autók roppant bonyolultak, nehéz tökéletesen kiismerni, még mindig csupán a tanulófázisban vagyunk. Igazából senki sem tud még semmit biztosan – fogalmazott Alonso. – Nem hiszem, hogy nagyon megváltozik a versenyzés, a Pirelli érkezése óta hozzászoktunk, hogy csak néhány körben lehet a hét végén teljes gázzal menni, egyébként spórolni kell a kocsival. Ez lesz most is. Az időmérő harmadik szakaszára kapott extra készlet gumi biztosan jól jön majd nekünk, nagyon ritkán maradt friss abroncsunk erre a szakaszra."

Ami az időmérőt illeti, Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója elmondta, szerinte az idénynyitón egyetlen csapatnak sem kell attól tartania, hogy a 107 százalékos szabály miatt lemarad a rajtról. Azaz a sportfelügyelők tisztában lesznek vele, milyen nehézségekkel járt az új szabályokra való átállás, és ha valaki túl lassú az időmérő első szakaszában, akkor sem kell attól tartania, hogy lemarad a rajtról.

Whiting arra is kitért, hogy néhány istálló kihagyhatja a harmadik szabadedzést annak érdekében, hogy az időmérőn elinduljon az autója, és ne a szombat délelőtti meghibásodást kelljen orvosolni a kvalifikáció alatt.

Már kapható az újságárusoknál a Nemzeti Sport Magazin 
100 oldalas Formula–1-es magazinja, benne a csapatok, 
a pilóták és a helyszínek bemutatásával, az új szabályok 
hatásainak elemzésével és a szakírók előzetesével
Már kapható az újságárusoknál a Nemzeti Sport Magazin 100 oldalas Formula–1-es magazinja, benne a csapatok, a pilóták és a helyszínek bemutatásával, az új szabályok hatásainak elemzésével és a szakírók előzetesével

Az FIA csütörtökre hivatalosan is frissítette a sportszabályzatot, amelyből kiderül, hogy az időmérőre mindenki egy extra készlet abroncsot kap a lágyabbik fajtából. Aki a harmadik szakaszba jut, csak abban a 12 percben használhatja ezeket a gumikat, míg akik kiesnek az első vagy második etapban, azok a versenyen vethetik be azokat.

Hamiltont a Mercedesen belüli párharcról faggatták – az előző szezon eredményei alapján kiélezett párharc lehet kettejük között, így ha a csapat valóban kiemelkedik a többi közül, akkor sem fulladhat unalomba a vb. Hamilton szerint az sem csúfíthat bele a Nico Rosberggel gyerekkoruk óta tartó barátságába, ha kettejük között dől el az egyéni világbajnokság.

„Az a célom, hogy minden versenyen Nico előtt legyek, de valószínűleg ugyanúgy alakul majd az idény, mint a tavalyi, vagyis futamról futamra változik, melyikünk lesz előrébb – mondta Hamilton, akit az új autóról is kérdeztek. – A tavalyit jobb volt vezetni, főleg a nagyobb tapadás miatt, de azok a gépek a fejlesztés negyedik évében jártak. Az autók hangja sem okoz majd csalódást, ha egyszerre a pályán lesz mind a 22 kocsi."

A TippmixPro oddsai szerint Hamilton az Ausztrál Nagydíj fő esélyese Rosberg, Alonso, Jenson Button, Vettel és Kimi Räikkönen előtt.

Hamilton óta Kevin Magnussen az első, McLarennel bemutatkozó újonc az F1-ben. A Renault-világsorozat tavalyi bajnoka izgatottan várja az első rajtját.

SZAVAZÁS

Ön szerint beigazolódnak-e az első futamra jósolt félelmek?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Amióta aláírtam a szerződésemet, ezt a hétvégét vártam. Nagyon hosszú tél volt, de itt vagyunk, és ugyanolyan izgatott vagyok – mondta Magnussen. – A tesztelésen szinte végig azzal az autóval mentünk, amelyet januárban bemutattunk, nem akartuk megosztani a csapat figyelmét több teendővel, hiszen nehéz idény után próbál lábra állni a McLaren. Az autót jó érzés vezetni, ha nem láttuk volna, milyen köridőkre voltak képesek a többiek, azt mondanám, a leggyorsabbak között vagyunk. Most már természetesen vannak új alkatrészeink, és tényleg jók leszünk."

A sajtótájékoztatón megkérdezték a pilótákat, melyik csapat a vb legfőbb esélyese. Ricciardo, Vettel és Massa a tesztek alapján a Mercedest emelte ki, Hamilton pedig a Williamsre szavazott. Magnussen és Alonso tartózkodott a válaszadástól. A másik kérdés az volt, hányan érnek célba vasárnap a 22 rajtolóból. Alonso 16, Vettel 12, Hamilton 15, Massa 14 négykerekűt jósolt, míg Ricciardo és Magnussen nem vette túl komolyan a kérdést: az ausztrál szerint mindenki kiesik, a dán úgy véli, mindenki célba ér.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik