Alonso: Ez a dobogó magában semmit sem jelent

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.21. 14:04
null
A Mercedesnél minden rózsás, de Niki Lauda szerint hiba lenne elkönyvelni a vb-címeket (Fotók: Action Images)
A Mercedes eddigi teljesítményét látva már nem az a kérdés, hogy valamelyik pilótája megnyeri-e a világbajnoki címet, hanem az, hogy melyikük lesz a végső győztes, illetve hogy az istálló képes-e megismételni a McLaren 1988-as produkcióját. Persze Niki Lauda nem győzi hangsúlyozni, hogy nagy hiba lenne, ha a csapat is elhinné, hogy már zsebben vannak a vb-trófeák. A Red Bullnál kijelentették, nem lesz következménye Sebastian Vettel Kínai Nagydíjon látott apró lázadásának, míg Fernando Alobnso úgy véli, a Ferrari ettől a harmadik helyezéstől még nem utazik esélyesként a májusi Spanyol Nagydíjra.

Négy rajtelsőség, négy leggyorsabb kör, négy győzelem, ebből három kettős siker, az idény összes köre az élen zárva – ez eddig a Mercedes 2014-es idénye, és a négy kettős siker is meglehetett volna, ha Lewis Hamilton Mercedese nem megy tönkre egy repedt szelepgyűrű miatt az idénynyitó Ausztrál Nagydíj elején.

Láttunk már hasonló fölényt az első négy viadalon, Michael Schumacher 2004-ben, Nigel Mansell pedig 1992-ben kezdett így, de abban a két idényben nem volt velük egy szinten a csapattársuk. A Mercedesnél Nico Rosberg és Lewis Hamilton között egyelőre nüanszok döntenek, mert bár Hamilton a legutóbbi három futamot megnyerte, még mindig a német vezet a vb-pontversenyben, és a csapat egyelőre ragaszkodik ahhoz a tervéhez, hogy hagyja szabadon versenyezni pilótáit az első helyért.

A McLaren 1988-ban mindent vitt, 
1031 körből csak 28-at nem zárt az élen
A McLaren 1988-ban mindent vitt, 1031 körből csak 28-at nem zárt az élen

Ilyen jellegű fölénye a McLaren-istállónak volt 1988-ban, és Ayrton Senna, valamint Alain Prost akkor is csatázhatott egymással, senki sem volt veszélyes a duóra. Abban az évben 16 versenyből 15-öt nyert meg a McLaren (Monzában azért nem sikerült, mert mindketten kiestek), tízen kettős győzelmet aratott (négyszer legalább az egyikük feladta), egyetlen pole pozíciót engedett ki a kezéből, az idény 1031 köréből csak 28-at zárt más az élen, a konstruktőrök pontversenyében pedig 199 ponttal zárt, 134-gyel megelőzve a második Ferrarit. És abban az esztendőben is V6-os turbómotorok hajtották az autókat – utoljára a 2014-es szezon előtt.

Senna végül három ponttal győzte le Prostot úgy, hogy abban az évben csak a legjobb 11 futam számított, s a brazil négy pontot veszített, a francia pedig 18-at – azaz bruttó pontokban Prost 105–94-re felülmúlta Sennát. Az akkori szabályrendszernek is voltak furcsaságai...

A két szezon közötti hasonlóság miatt egyesek már a szerepeket is hetekkel ezelőtt kiosztották: Rosberg, a gondolkodó kapta Prost szerepkörét, míg Hamilton Sennáét.

Az angol virtuozitás terén valóban a legnagyobbakat idézi, a csapat vezetőségét is lenyűgözi a produkciója. Niki Lauda többször megjegyezte – már tavaly is –, hogy Hamilton úgy versenyez, ahogy ő még senkit sem látott, és a Kínai GP után is ódákat zengett a legutóbbi három futamot megnyerő 2008-as bajnokról.

„Lewis elhozta a kutyáit, nagyon jó társaság vette körül, látszott rajta a hétvégén, hogy remekül érzi magát. Mondtam neki, csak azzal foglalkozzon, hogy a lehető legkényelmesebb helyzetbe kerüljön, amelyben 120 százalékot tud nyújtani – mondta Lauda. – Ezt a teljesítményt vártuk tőle, a legjobb formáját hozza. Ha nem esett volna ki Ausztráliában, ott is nyert volna."

Lauda azért megjegyezte, nagy hiba lenne máris elkönyvelni a világbajnoki sikert.

„Jól állunk, de nem árt az óvatosság, még sok verseny van hátra. A Red Bull hajlamos arra, hogy felzárkózzon, Adrian Newey itt sem volt Kínában, otthon dolgozott, és attól tartok, valami varázslattal előáll Barcelonában. Vigyáznunk kell, hogy ne kényelmesedjünk el és dolgozzunk tovább keményen. Ha magunkra figyelünk, nem lehet gond, a kiindulási alap nagyon erős" – mondta Lauda.

Toto Wolff csapatfőnök Rosberget dicsérte, hogy telemetria nélkül, az idei körülmények közepette vakon vezetve a második helyen ért célba. Rosbergen a verseny után már érezni lehetett, hogy nem olyan vidám, mint néhány hete, s arról beszélt, több szempontból is nehéz hétvégéje volt. A verseny hajrájában már nagyon unta, hogy neki kell tájékoztatnia a mérnökét az autója fogyasztási adatairól.

A KONSTRUKTŐR-VB ÁLLÁSA
1. Mercedes 154
2. Red Bull-Renault 57
3. Force India-Mercedes 54
4. Ferrari 52
5. McLaren-Mercedes 43
6. Williams-Mercedes 36
7. Toro Rosso-Renault 8

„Mindig az egyes kanyarban szóltak, hogy nézzem meg, mennyit mutat az üzemanyagszint mérője, és azt a kanyart nehéz bevenni, ezért fáradtam bele, hogy nem az útra tudok figyelni. Igazából a bosszús üzenetem csak annak szólt, hogy mindig az egyes kanyarba fordulva kellett diktálnom az adatokat" – mondta Rosberg.

A Red Bullnál nyilvánvalóbbá vált, hogy gond van az egyik pilóta hozzáállásával, Sebastian Vettelnek nem tetszett, hogy a verseny feléhez közeledve el kellett engednie maga mellett Daniel Ricciardót. Christian Horner csapatfőnök szokásához híven nem bírálta nyilvánosan a németet, megértően nyilatkozott Vettelről.

„Versenyző, akit azért alkalmazunk, mert nagyon szeretne a többiek előtt végezni. Ez a hozzáállás a titka annak, hogy négyszeres világbajnok. Érthető, hogy furcsának találja, ha el kell engednie a csapattársát, de amint megértette, mi áll a háttérben, megtette" – fogalmazott Horner, akinek azért ellent mond, hogy Vettel a magyarázatot hallva először azt mondta, Ricciardónak balszerencséje van.

A hajrában Ricciardo közeledett Fernando Alonso mögé, s ha meg is előzte volna a spanyolt, valószínűleg hiába teszi, mert az utolsó két kör eseményei a kockás zászló idő előtti meglengetése miatt érvénytelenné váltak. Horner szerint nem azon múlt, hogy Vettel egy körön át feltartotta csapattársát.

„Nem hiszem, hogy ezen az egy másodpercen múlt volna. A Ferrari az egyenesekben annyival nagyobb végsebességgel ment, hogy hiába éri utol Daniel Fernandót, előzni nemigen tudott volna, még DRS-sel sem" – mondta Horner.

Fernando Alonso nem mer újabb dobogós helyezést ígérni a spanyol szurkolóknak
Fernando Alonso nem mer újabb dobogós helyezést ígérni a spanyol szurkolóknak

Fernando Alonso megtartotta a harmadik helyezést, amelyet a Scuderia leköszönő csapatfőnökének ajánlott – ennyi jutott Stefano Domenicalinak –, de amelytől nem vár csodát a spanyol.

„Nem hiszem, hogy ez után a verseny után kiállhatnék a szurkolók elé és nagy ígéreteket tehetnék a Spanyol Nagydíj előtt. Szép az eredmény, de szerénynek kell maradnunk, ez a pálya nagyon kedvezett nekünk, jobban tudtam vigyázni az első gumikra – mondta Alonso. – Kifejezetten jó hétvégém volt, az autót ugyanolyan jól éreztem, mint 2012-ben, ebben az évben eddig ez volt a legjobb hétvégém. Bahreinben egy percet kaptunk, most csak hét másodperccel kaptam ki Nicótól. Igaz, Kimi itt is egy perccel kapott ki."

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 1 4 4 79
2. Lewis Hamilton 3 3 3 75
3. Fernando Alonso 1 4 41
4. Nico Hülkenberg 4 36
5. Sebastian Vettel 1 3 33
6. Daniel Ricciardo 2 24
7. Valtteri Bottas 4 24
8. Jenson Button 1 2 23
9. Kevin Magnussen 1 2 20
10. Sergio Pérez 1 3 18
11. Felipe Massa 2 12
12. Kimi Räikkönen 3 11
13. Jean-Éric Vergne 1 4
14. Danyiil Kvjat 3 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik