Alonso: Az idén valóban Vettellel versenyzem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.15. 13:22
null
Fernando Alonso elismeri, hogy eddig Sebastian Vettel végezte a legjobb munkát az F1-ben (Fotó: Reuters)
Fernando Alonso tavaly Indiában azt mondta, nem Sebastian Vettel az igazi ellenfele, hanem a Red Bull autóját tervező Adrian Newey. A Ferrari spanyol pilótája az Autobildnek most azt mondta, az idén Vettel saját magának köszönheti, hogy a Magyar Nagydíj előtt 34 pontos előnye van a vb-pontversenyben.

Fernando Alonso egy német szaklapnak adott interjúban igyekezett helyrehozni egyik tavalyi elszólását. A spanyol az előző idény hajrájában Sebastian Vettel méltatása helyett azt nyilatkozta, hogy elsősorban nem a német pilótával csatázik, hanem a Red Bull technikai gurujával, Adrian Neweyval, jelezve, milyen óriási a Red Bull technikai fölénye.

A Ferrari spanyol pilótája most, az idény feléhez, a Magyar Nagydíjhoz közeledve ismét mérleget vont, és azt mondta, riválisa nem kizárólag az autójának köszönheti, hogy a pontverseny élén áll.

„Most valóban Sebastiannal csatázom, az idény elején ugyanolyan jó volt a kettőnk autója, azonos szinten voltunk, tiszta csatát vívtunk – mondta Alonso az Autobildnek. – A tavalyi idény hajrájában valóban azt mondtam, hogy elsősorban nem Sebastiannal és Mark Webberrel csatázom, hanem az autójukkal, amely inkább repülő volt, annyival gyorsabb volt a többinél.”

„Talán ezt sokan félreértették. Csak azt akartam mondani, hogy nagyon nehéz úgy harcolni valakivel, hogy az ellenfeled autója bármelyik pályán képes elfoglalni az első rajtsort. Az idén már nem ez a helyzet, Sebastian azért áll mindannyiunk előtt, mert ő végzi a legjobb munkát” – mondta Alonso, aki 34 pontos hátrányban áll a háromszoros világbajnokkal szemben.

„Nincs okom rá, hogy feladjam a küzdelmet, amíg nincs köztünk ötven vagy hatvan pont, semmi sincs veszve. Tavaly 44 pontos hátrányról győzött le, az idén is bármi lehetséges” – tette hozzá a spanyol.

Legfrissebb hírek

F1, Szingapúri Nagydíj, időmérő

F1
1 órája

Formula–1: Verstappen szerint nevetséges a hűtőmellény

F1
1 órája

Verstappen vette át a vezetést; egy tizeden belül az első ötös a szingapúri időmérő előtt

F1
4 órája

Norris egyelőre lépéshátrányban, Piastri és Verstappen magabiztos Szingapúrban

F1
20 órája

Piastri, Hadjar és Verstappen a top 3-ban, Russell és Lawson a falban zárta a villanyfényes edzést

F1
Tegnap, 14:45

Alonso a leggyorsabb a szingapúri nyitányon

F1
Tegnap, 11:12

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?

F1
2025.10.02. 15:50

F1: hőségriadót rendeltek el a Szingapúri Nagydíjra

F1
2025.10.02. 14:53
Ezek is érdekelhetik